Nyílt levélben kéri számon Lázár Jánost a Mazsihisz alelnöke az „aberrált, belvárosi, libsi gyerekezés” miatt

  • narancs.hu
  • 2024. október 10.

Belpol

Hiszen a kormány elvileg zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.

„Legyen szíves magyarázatot adni arra, hogy mit kell érteni az alábbi kifejezése alatt: »aberrált, belvárosi, libsi gyerek«” – írja Nógrádi Péter, a Mazsihisz alelnöke Lázár Jánosnak címzett nyílt levelében, amit a Szombat.org közölt.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az építési és közlekedési miniszter a Facebookon reagált nyers stílusban, miután a hvg.hu a HÉV tervezett járatritkításáról írt. „Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban. Ilyenkor persze hazudnak is” – fogalmazott a posztban Lázár János.

Nógrádi Péter arra vár választ a minisztertől, hogy kit és milyen összefüggésben nevez „belvárosi, libsi gyerek”-nek. A Mazsihisz alelnöke szerint mindezt már csak azért is érdemes lenne tisztázni,

„mert Ön a Magyar Kormány egyik fontos minisztériumát vezeti és a Magyar Kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.”

A Szombat már egy Orbán Viktornak címzett korábbi szerkesztőségi cikkében is felhívta a figyelmet arra, hogy libsizni antiszemita hagyomány. „Egy, a magyar történelemben jártas politikusnak tudnia kell, hogy a »libsi« kifejezés zsidóellenes asszociációkat kelt, és sokakban, túl sokakban, a »bibsi« gúnyszóval társítható, amelyet zsidókra használtak és használnak antiszemiták” – fogalmazott akkor a szerkesztőség, amely a Lázár János szavait számonkérő nyílt levél közlése után arra is emlékeztetett: „a miniszter fogalmazása nemcsak antiszemita, hanem homofób célzást is tartalmaz.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.