Magyarországon a hálapénz inkább előnyös, mint ártalmas – betegnek és gyógyítónak egyaránt

  • Haskó László
  • 2020. január 16.

Publicisztika

Mert itt költségvetésből finanszírozott, hiánygazdálkodó, szocialista egészségügy van.

Amióta tudok a hálapénz ellenes orvos-kollégák létezéséről, csodálom őket, illetve csodálkozom rajtuk. Akárhogy töröm a fejem, az (egészséges és indokolt) irigységen kívül nem találok más motivációt szélmalom-harcuk hátterében. Érdekes, hogy nem csak a kifejezetten korrupciónak tekinthető paraszolvencia helyzetek megszüntetéséért ásták ki a csatabárdot, hanem úgy általában.

Azon is csak csodálkozom, hogy ezzel a soványka és az orvosi szakma gyakorlatának teljes félreértését mutató programmal át tudták venni annak az orvosi kamarának a vezetését, amely alakulása óta jószerivel csak az anyagiakkal foglalkozik, az orvosi (és szakdolgozói) fizetések emelését hangoztatta és hangoztatja ma is. Nos, én az elfogadó szempontjából a világon semmi erkölcsi különbséget nem látok a tisztességes körülmények között utólag átvett hálapénz és az állami fizetés között.

A fizetések hetven éve államiak és aránytalanul alacsonyak.

Hozzáértő és elhivatott orvosokból nem képzelhető el, hogy egy gárda kialakuljon ingyen, vagy olcsón. Ugyanakkor a MOK volt elnökének (és a jelenleginek?) milliós nagyságrendű havi járandósága is fölvet erkölcsi, ha jobban tetszik, „teljesítmény-arányossági” problémákat. A Fidesz-éra előtti elnökök ugyanis „amatőrök” voltak, minimális költségtérítés mellett látták el megtisztelő feladatukat. Vagyis nagyon könnyű úgy vizet prédikálni, ha a bor az állami csapból folyik, vagy ha éppen azért harcolunk, hogy folyjon.

Nem vitatható, hogy csaknem valamennyi szakmában Magyarországon a fizetés olyan, mint a teljesítmény:

kicsi és hamar értékét veszti.

Ez sajnálatosan igaz az egészségügyre is. Sok oka van annak, hogy miért nem megfelelő színvonalon gyógyítunk, itt csak arról az apróságról van hely szólni, hogy nincs hol gyógyítani. A honi (főleg a fővárosi) kórházak és rendelők még a huszadik században elvárt színvonaltól is el voltak maradva, a huszonegyedikben egyszerűen anakronisztikusak. Isteni csoda, és a valódi egészségügyi dolgozók odaadása, hogy csak annyi kórházi fertőzés van, amennyi van. Azért hívom fel erre a figyelmet, mert legtöbb helyen a személyes hygiéne biztosítására sem a kórházi büdzséből, sem a dolgozó munkabéréből nem telik.

A személyzeti öltözők állapota még a kórtermeknél és a betegvécéknél is kétségbeejtőbb. A házilag mosott munkaruhákról és az „utcáról” fölvett segéd-munkaerőről ne is beszéljünk. Ha valaki ilyen átkozott körülmények között (bármilyen motiváció hatására) jobban teljesít, ne adj’ isten jobb képességű az átlagnál, a jelenlegi rendszerben – lassan száz éve – nincs mód törvényes érdemi honorálására. Különösen sok hárul a rossz körülmények miatti kompenzálásból a két hálapénzesnek kikiáltott szakmára, a szülészre és a sebészre.

Ők ráadásul napi 24 órában sebészek és szülészek. Akkor is, ha otthon újságot olvasnak (esetleg írnak), vagy színházban nevetnek. De van, aki a 24 óra alatt öt-hat műtétet végez, van, aki csak egyet, vagy egyet se. A honorárium (a paraszolvencia szocializmus előtti neve) teljesítmény arányos, a fizetés nehezen tehető azzá, és

Magyarországon a közeljövőben ilyesmire esély sincs.

Aki ezek után azt gondolja, hogy a hálapénz-rendszer híve vagyok, az téved. Egy kis bányászvárosban kezdtem a pályát 1973-ban. Ott a hálapénz ismeretlen fogalom volt. Azután Pesten dolgoztam egy ezerágyas intézményben 14 évig. Az utolsó években nagyjából ugyanannyi hálapénzt kaptam, mint amennyi a fizetésem volt. Akkor egy típusműtét szokásos (nem kötelező!) honoráriuma 500 Ft körül járt.

A rendszerváltás után saját orvosi vállalkozást indítottam, részben azért, hogy mindenki máshoz hasonlóan – a versenyszabályok szerint – magam határozzam meg munkám ellenértékét. Dolgoztam egy évtizedet a fejlett nyugaton, szintén paraszolvenciamentesen. Ott is tisztesnek számító alapfizetésért és (magyar szemmel) horribilis műtéti túlóra díjért.

Egyáltalán nem gondolom tehát, hogy a hálapénz rendszer tisztességes demokráciában elfogadható lenne. Azonban amíg a vadkapitalista Magyarországon költségvetésből finanszírozott, hiánygazdálkodó (mesterségesen diktált teljesítmény visszafogásos) szocialista egészségügy van, addig a hálapénz inkább előnyös, mint ártalmas – betegnek és gyógyítónak egyaránt.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.