A magát kereszténydemokratának definiáló Fidesz–KDNP szemmel láthatólag nem ismeri legfőbb spirituális vezetője útmutatását, vagy szándékosan szembehelyezkedik vele. A NER az évet ugyanis védtelen, vagy legalábbis csekély érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportok elleni durva támadással kezdte: háborút hirdetett a cigányság és a börtönpopuláció ellen. Orbán Viktor ugyanis nem kívánja a szegregált cigány gyerekeknek kifizetni a magyar bíróságok által jogerősen megítélt kártérítést, illetőleg a „kényelmetlen” börtönkörülmények miatt perelő rabok jogerős kártalanításának kifizetését is felfüggesztette. Utóbbi kapcsán a miniszterelnök a fogvatartottakat képviselő ügyvédeknek is nekiment, elvtelen bizniszeléssel vádolva őket. Jelen írásban a második kérdést, a rossz fogvatartási körülmények miatti kártalanítások problematikáját járom körbe kicsit alaposabban. Először röviden elemzem, miért is indokolt ilyen kártalanítást adni, azután bemutatom magát az eljárást és azt, hogy mi vele a probléma – valójában.
Visszailleszkedni
A NER a jogállamiság alapjait tagadja meg, amikor felháborítónak és beszüntetendőnek tartja az embertelen börtönviszonyokkal kapcsolatos kártalanításokat. A kormány ezzel ugyanis egyszerűen kétségbe vonja azt az alapelvet, hogy az emberi jogok – különösen az embertelen, megalázó bánásmód tilalmának érvényesülése – mindenkit megilletnek. Sajnálatosan sokan vannak, akik hasonlóan gondolkodnak – tehát úgy vélik, hogyha valaki a társadalmi együttélés legalapvetőbb normáit sérti meg, azaz bűncselekményt követ el, az kiírta magát a közösségből, jogai többé nincsenek. Éppen ezért nagy kár, hogy eddig a magukat demokratikus jogállam mellett elkötelezettnek valló ellenzéki pártok sem nagyon törték magukat, hogy felszólaljanak az intézkedés ellen – pedig két évvel a legközelebbi választás előtt beleférhetett volna némi elvi politizálás egy ilyen nyilvánvalóan népszerűtlen témában is. (A teljesség kedvéért: a DK egy hete sajtótájékoztatót tartott, ahol az ügyben büntetőfeljelentést ígért.) Ugyanakkor még nem késő, az ügy távolról sem ért véget, remélem, megtörik az ellenzéki pártok a hallgatást – bűnösök közt cinkos, aki néma. Nagyon nagy szükség lenne értelmes, nem indulatvezérelt politikai diskurzusra a témában.
A börtönpopuláció elleni indulatokat, ha elfogadni nem is tudom, de megértem. Ezen a helyen nem is vitatkoznék ezen, sokszor, sokan megtették. Ugyanakkor hadd mutassak rá, hogy az emberi jogi sztenderdeknek megfelelő börtön nem ötcsillagos hotel. Csak annyi az elvárás, hogy fejenként jusson 4 négyzetméter, télen ne fagyjon meg az elítélt, nyáron ne süljön meg, ne csípjék rendszeresen a poloskák, legyen tiszta ágynemű és naponta lehessen meleg vízben tisztálkodni, illetve a WC olyan módon legyen kialakítva, hogy nem mások előtt, az étkezésre is használt közös légtérben kelljen a dolgukat végezni. Ehhez még hozzávehetünk némi rendszeres tartózkodást a szabad levegőn, sportolási lehetőséget. Ezek talán nem eszelős, elvakult jogvédő elvárások. A bűnözőkkel szemben ellenérzést táplálók megnyugodhatnak, ha az előbb jelzett minimumot biztosítjuk, a börtönévek még nem válnak vonzó alternatívájává egy rodoszi nyaralásnak.
Lehet, sokan úgy gondolják a fentiek ellenére is, hogy még ennyi sem jár a raboknak – tetszettek volna nem bűnözni. Az ilyen véleményt mindenáron vallók józan eszére apellálok a következő megfontolásokkal. Amikor költünk arra, hogy bűnözőket emberi körülmények között tartsunk, vagy ha ez nem sikerült, ezen sérelemért kártalanítást fizetünk, veszünk valamit az erre költött pénzen. Mégpedig azt, hogy a visszaeső bűnözés visszaszorulhat. Ha valakit állati sorban tartunk a börtönben, állatként fog kijönni. Semmilyen indoka nem lesz arra, hogy visszailleszkedjen a társadalomba, hiszen az a szó szoros értelmében kutyába se vette.
Természetesen bűncselekmények elkövetésére senki nem kaphat felhatalmazást – de legyünk realisták a tekintetben, hogy hogyan működik az emberi psziché. Nagyon kevés rab van, akit ha megdobnak a rossz fogvatartási körülmények kövével, szabadulása után a társadalomba visszailleszkedés példás kenyerét fogja visszadobni. Ugyanez igaz a kártalanításra is: ha a rab nem a szó szoros értelmében egy szál gatyában szabadul, hanem van a zsebében pár forint, nagyobb az esélye, hogy nem kényszerül vissza a bűnözés útjára. Az embertelen fogvatartási körülmények ráadásul sok esetben lerobbant egészségi állapotú szabadulást okoznak, ami megterheli az egészségügyi ellátórendszert, s az árát természetesen mi álljuk. Összefoglalva tehát: emberszámba venni a rabokat morális – ha így jobban tetszik, istenes – cselekedet. De még ha ebben nem is hiszünk, a dolog anyagilag is megérné nekünk.
Napokra lebontva
Mindezek után tekintsük át röviden, hogyan is néz ki a kártalanítási eljárás és mik is vele a valódi problémák (terjedelmi korlátok miatt csak a főbb gondokat mutatom be). A jogalkotó nem bonyolította túl a dolgot. A rabok kártalanítási igényüket egy erre rendszeresített formanyomtatványon nyújthatják be, amely egyébként elérhető a büntetés-végrehajtás központi honlapján. Az eljárásban nincs ügyvédkényszer, de való igaz, sok elítélt jogi képviselővel jár el, ami érthető, mert látszólagos egyszerűsége ellenére az eljárás számos buktatót rejteget. A kártalanítás mértéke 1200–1600 forint minden olyan napra, amikor az emberi jogot sértő fogva tartás megállapítható. Az összeg nagysága nem pusztán a túlzsúfoltságtól függ, számítanak az egyéb elhelyezési körülmények is, mint például a WC állapota, a szellőzés stb.
A kártalanítási igényt egy teljesen értelmetlen panasznak kell megelőznie, melyet a bv.-intézet parancsnokához kell benyújtani a fogvatartási körülmények miatt. A panasz azért értelmetlen, mert a bv.-intézetek önhibájukon kívül nem képesek javítani a fogvatartási körülményeket – egyszerűen túl sok a rab, az épületek elavultak stb. Ezen panaszok általában a jogsértés szimbolikus elismerésével végződnek, legjobb esetben tapasztalataim szerint a rab kap mondjuk, havi vagy heti plusz egy óra szabad levegőn tartózkodást. Ezzel a hasztalan eljárással viszont rengeteg értékes munkaórája elmegy a börtön alkalmazottainak, amit bizonyosan el lehetne tölteni értelmesebben, például a rabok reintegrációjával.
A panasz után jön maga a bírósági szakasz – a kártalanításról ugyanis a bv.-bíróságok döntenek. Ezek a bíróságok járnak el az összes büntetés-végrehajtással kapcsolatos ügyben, és most nyakukba kapták ezt a tízezres nagyságrendű új ügycsoportot is. Anyagi vagy humánerőforrást viszont nem rendelt a jogalkotó a feladathoz. Ennek is betudható, hogy az ügyek csigalassúsággal haladnak – akadnak szép számmal olyanok, amelyek lassan 3 éve várnak határozatra. Paradox módon ezek között sok olyan rab ügye van, aki relatíve régóta raboskodik és a kártalanítási eljárás 2017. január 1-jei bevezetése után szinte rögtön beadta a kérelmét. Igen ám, de a bv.-intézetek sok esetben nem képesek hosszú évekre visszamenőleg előkotorni, hogy napra pontosan ki, mikor és hol raboskodott. Így sokszor azt sem tudják pontosan megmondani, hogy az illető túlzsúfolt körülmények között volt-e fogva tartva. A bíróságok viszont nem hajlandóak ebben az esetben a fogvatartott elmondását elfogadni – elvileg napra lebontva kellene vizsgálni a kártalanítás jogosságát egy akár évtizedes fogva tartás esetében is. Az ilyen ügyek tehát állnak, ki tudja, meddig, hiszen az idő múlásával több információja nem lesz senkinek. Hogy ez a nem döntési gyakorlat mennyire jogállami és mennyire van összhangban az Alaptörvénnyel és az Emberi Jogok Európai Egyezményével, mindenki döntse el maga.
További alkotmányos aggályt vet fel, hogy a bv.-intézet és az eljárásban szintén részt vevő ügyészség beadványait a kérelmező nem kapja meg, csak a bíróság határozatából értesül róluk. A tisztességes eljáráshoz való jog részét képező fegyveregyenlőség elve is súlyosan sérül tehát.
Amikor végül nagy nehezen megszületik az ügyet lezáró végzés, az ellen lehet fellebbezni, mind a rabnak, mind az ügyészségnek (az ügyész fellebbezéséről, ha van, általában csak a másodfokú végzésből értesül az érintett).
A megítélt kártalanításból a gyerektartást, illetve az elítélt által elkövetett bűncselekmény sértettjének megítélt kártérítést, sérelemdíjat le kell vonni, az érintetteknek kell adni. Ez nem opcionális, amennyiben a kártérítésre jogosult sértett a bíróság felhívására jelzi, hogy a fogvatartottnak tartozása van felé, az Igazságügyi Minisztérium a végzés alapján a sértettnek fog fizetni akkor is, ha az említett követelések miatt a fogvatartott egyáltalán nem részesül a kártalanításból.
Főleg ez utóbbit hozták fel sokan – én is –, amikor e kártalanítási rezsim indokoltsága mellett érvelnek. Ugyanakkor ez nem lehet fő oka a börtönviszonyok miatti kártalanításnak, ez csak egy pozitív mellékhatás. A sértettek kompenzációjával külön kellene foglalkozni. Ha a kormány komolyan veszi, hogy a sértettek oldalán áll, elgondolkodhatna azon, hogy a sértetti kártérítést maga fizeti meg, és aztán behajtja az elkövetőn, ha tudja, átvéve a fizetésképtelen elkövetővel szembeni eljárás kockázatát az áldozattól (ilyen megoldásra van nemzetközi példa). Az említett összegek levonása után kerül sor a tényleges kifizetésre az elítéltnek – ezt akasztja most meg a kormány a sajtóhírek szerint.
Amennyiben ez igaz – jelen cikk megírásakor a kormányhatározat szövege még nem ismert –, az egy újabb lépcső a magyar jogállam leépítésében. A kormány ugyanis jogerős bírósági határozatok semmibevételére szólít fel. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek mind idehaza, mind külföldön. Ügyvédként tartok attól, hogy a kormány bírósági végzéseket semmibe vevő példája ragadós lesz, és sokan követik majd – mivé lesz a magyar jogrendszer, ha bírósági határozatokat innentől fogva semmibe lehet venni? Félreértés ne essék, nem vizionálok ex lex állapotot holnaptól, de a NER nagy lépést tett ebbe az irányba.
Ugyancsak súlyosan rombolja a jogállamot a börtönviszonyokkal kapcsolatos kártalanítási ügyekben jogi képviseletet ellátó több száz vagy akár ezer ügyvéd elleni támadás. A NER propagandagépezete egy hete „börtönbizniszen gazdagodó ügyvédek”-től hangos. A támadás politikai PR-szempontból érthető: az ügyvédekkel kapcsolatban – hasonlóan a rabokhoz és cigányokhoz – számos előítélet él a társadalomban. A migránskártya kifulladása után tehát kellemesen könnyű ellenségképet szolgáltatnak.
A támadás ugyanakkor minden alapot nélkülöz. A börtönviszonyokkal kapcsolatos kártalanítási ügyeket sikerre vivő ügyvédek egy NER alkotta jogszabályt alkalmaznak. Az ügyet nem „intézik”, hanem két bírósági fok előtt képviselik, a döntést független magyar bíróságok hozzák a NER jogszabálya alapján. Nem tudom, hogy igaz-e a 10 milliárdos kártalanítási összeg – nem tűnik eltúlzottnak. De ezt nem az ügyvédek, hanem a kormány kreálta azzal, hogy tömegesen sérti meg a fogvatartottak emberi jogait, és ezen állapot megszüntetéséért semmit nem tesz. Ahogy Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke helyesen rámutatott: a kongó stadionok és zsúfolt börtönök országában inkább pár új börtönt kellett volna építeni. Felül lehetne továbbá vizsgálni általánosságban a büntetőpolitikát: biztos, hogy az ezen a téren bekövetkezett szigorítás – ami a börtönpopuláció óhatatlan növekedésével jár – a legjobb megoldás a társadalom bajaira?
A fogvatartotti kártalanítási ügyek magas száma nem az ügyvédi dörzsöltség jele, hanem azé, hogy Magyarországon ma hány orvoslást kívánó emberi jogi sérelem van. Ne legyünk álszentek – való igaz, hogy ezeknek az ügyeknek a vitele az ügyvédeknek anyagilag kifizetődő. De mi ebben a gond? A legközelebbi ingatlanboomnál az adásvételi szerződésre szakosodott ügyvédeket fogjuk elővenni, ha kihasználva a kereslet növekedését, jól keresnek majd? A jogtól elszakadva, ha hirtelen elszaporodnak a generátormeghibásodások, nekimegyünk az ezen jól kereső autószerelőknek? Ha bejön a NER családpolitikája és Magyarország ismét gyerekzsivajtól lesz hangos, az ezen jól kereső bébiszitterek kerülnek célkeresztbe? Teljesen legális tevékenységet folytatókat megbélyegezni veszélyes lejtő, ki tudja, hol az alja.
A NER – sokadjára – értelmes párbeszéd és problémamegoldás helyett ismét az ellenségkreálás és jogállamrombolás mellett tette le a voksát. Pedig a börtönviszonyok kapcsán lenne teendő, ami alapos megfontolást igényelne. Arra pedig csak a higgadt kommunikáció és nem a gyűlöletet fröcsögő hörgés az alkalmas. A folyamatban lévő, jogállamisággal kapcsolatos uniós eljárás fényében különösen aggasztóak a közelmúlt eseményei – ezen eljárás negatív kimenetele nagyon sokba kerülhet mindannyiunknak, olyannyira, hogy a NER-propagandában sokat emlegetett 10 milliárdos kártalanítás kerekítési tételnek fog tűnni.
A szerző ügyvéd, alkotmányjogász.
