Vasárnap magasba emelte a világkupát Katarban, kedden négymillió Buenos Aires-i harsogta nevét a főváros utcáin, és ő még aznap hazautazott Rosarióba, hogy mint minden évben, most is a családjával ünnepelje a karácsonyt. Csütörtökön hangüzenetet küldött a rádiós Andy Kusnetzoffnak és az író-újságíró Hernán Casciarinak, akik megríkatták szerdai rádiós műsorukkal. Az El País közzé is tette oldalán a rádióműsor kilencperces videófelvételét, melyen Casciari elmondja, hogy február folyamán jelenik majd meg írása La valija de Lionel (’Lionel bőröndje’) címmel, annak rövid összegzését adja most ebben a beszélgetésben. Ahogy múlnak a percek, Casciari szemlátomást egyre jobban elérzékenyül saját mondatain, a beszélgetés végére könnyekkel küszködve mondja el a slusszpoént.
Hernán Casciari argentin író, újságíró tizenöt évig élt Barcelonában, egész a kezdetektől követte Messi pályafutását, soha nem is tagadta, mekkora rajongója, mennyit jelentett számára Messi közelsége Barcelonában. 2012-ben azt mondta, ha a katalán felesége és a lánya úgy döntene, hogy Argentínába szeretne költözni, ő akkor is maradna, megvárná, hogy véget érjen a bajnokság. Nem tud érzelmek nélkül nyilatkozni, a stúdióban újból meghatódik Messi hangüzenetén és persze a saját emlékein. Kétféle bevándorló van, mondja, az egyik, amelyik rögtön a megérkezése után elrejti bőröndjét a gardróbszekrény legelérhetetlenebb zugában, a másiknál viszont ott van elérhető közelségben, mindjárt az ajtó mellett. És a bőrönd természetesen csak jelkép, a többi a lényeges, hogy mi történik a hétköznapok során, hogy az illető mihelyt megveti a lábát, az argentin spanyolját elfelejtve fölveszi-e az ibériai spanyol hanglejtését, szokásos hétköznapi szófordulatait, vale, hostia, tío, mert az bizony nagyon is ragadós, roppant nehéz neki ellenállni.
Casciarinak igaza van, ismerek Spanyolországban élő argentinokat, olyanokat is, akik egyáltalán nem vetkőzték le argentin akcentusukat, bárkivel beszélnek, mintha a La Plata mellől szólnának, de olyanokat is, akik spanyolok között semlegesnek mondható latinos spanyolsággal, latin-amerikaiak között pedig rögtön a megszokott hazai akcentusukra váltva képesek beszélni. Gondoljunk bele. Akárcsak somogyi földijeim, akik Budapestre érkezve rögtön fölvették a mekegős pesties e-ket, elfelejtették az ízes somogyi nyílt ë-iket. Nem így Messi. Ő még a futballnyelvi szakkifejezéseket is az otthon megszokott, argentin szinonimákkal használja.
Casciari szenvedélyes hangon emlékezik vissza, hogy mennyien ócsárolták Messit a válogatottbeli szereplése miatt, azt mondták rá, kőszívű, nem érzi a címeres mezt, maradj ott, ahol vagy, téged csak a pénz érdekel, nem is vagy argentin, te már spanyol lettél, lemondtál a hazádról, zsoldos vagy, ilyeneket. Arra a fiúra mondták mindezt, akit ők, argentin bevándorlók 2003-ban szombat délelőttönként a katalán TV3 élő közvetítéseiben néztek. Messi tizenöt éves volt, a Barça alsóbb osztályában játszott, ők pedig, a barcelonai argentinok, ekkortájt azt tárgyalták egymás között a chaten, hogy hogyan lehetne sűrített tejből forralás útján előállítani az argentin dulce de leche pótszerét, ami okvetlenül hozzátartozik egy argentin mindennapjaihoz, meg hogy hánykor játszik ma az a rosariói kissrác, aki minden meccsen rúgja a gólokat, és akiről már városszerte így beszélnek: aquest nen, vagyis ’az a kissrác’. Eleinte kétségtelenül jobban örültek volna, ha Messi szellemesebb, bőbeszédűbb, argentinosabb temperamentumú a nyilatkozataiban, nem olyan szerény, hallgatag, hogy jószerivel csak igennel meg nemmel válaszolgat az újságírók kérdéseire, aztán később rájöttek, hogy
a szerénysége csupán kísérője a többi jellemvonásának, és ezzel nekik is segített abban, hogy megmaradjanak annak, akik: vállaltan argentinnak az idegenben.
Bennük, barcelonai argentinokban tartotta a lelket, és fájt nekik, hogy az otthoniak ócsárolják, aztán amikor 2016-ban Messi belefáradt a sok sértegetésbe, és eldöntötte, hogy lemond a válogatottságról, akkor egy tizenöt éves fiú a Facebookon írt neki, gondold meg, maradj. De azért, hogy jól érezd magad, mert ezek az emberek pont attól akarnak megfosztani téged. És hat évvel később az akkori kisfiú, Enzo Fernández lett a vb ifjú fölfedezettje a válogatottban.
Messi maradt, Argentínát a mennyekbe röpítette a döntőn, de nemcsak ő, hanem a kapusuk, „Dibu” Martínez vagy Di María meg a többiek, és most mintha mégis mindenki Messit ünnepelné Argentínában. Elégtétel lehet ez neki? Nem hiszem, vagy ha az is, mindenesetre semmiképpen sem úgy, mint Dibunak az aranykesztyű, az viszont egész biztos, hogy nagyon fájt neki, amikor pocskondiázták, amivel vádolták, hiszen pont ő az, aki sosem felejtette el, honnan jött, és a bőröndjét sem üresen vitte haza most, amikor karácsonyra hazament ünnepelni Rosarióba. Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal / Kellene: honnan jössz, - azzal, ecsém: hova mész!, írta 1936-ban Illyés. Messiről szólva Illyésnek sem kellene ilyesmit mondania, hiszen ő azzal is igazolta, hogy az argentin nép egyszerű fia, ahová most eljutott. A csúcson is maradt az, aki volt, a szerény, józan gondolkodású argentin, aki Barcelonában is ragaszkodik a matéhoz, a dulce de lechéhez vagy a szép, dallamos csengésű, ízes hangzókkal teli otthoni kiejtéséhez.
