Az EU egyik lába a féken, a másik a gázon

Publicisztika

A csütörtökön kezdődő EU-csúcson az a lengyel alkotmánybírósági döntés is szóba kerül, mely szerint a nemzeti jog elsőbséget élvez az uniós joggal szemben. Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő ennek kapcsán írt publicisztikája arra fókuszál, hogy a jól ismert nemzetállami Európa vs. szövetségi Európa vita éled itt újjá.

Lehetetlen feladat darabokra szakadni és közben meg is erősödni, mégis ez vár az Európai Unióra. A lengyel alkotmánybíróság határozata, miszerint a nemzeti jog előnyt élvezhet az uniós joggal szemben, és a szankciók, amiket ez a határozat maga után kellene, hogy vonjon, újra felszítja az örökös harcot az európai egység két különböző felfogása között.

Sok európai arra a következtetésre fog jutni, hogy bár a lengyel kormány hibázott, amikor aláásta az igazságszolgáltatás függetlenségét, most igaza van abban, hogy az Európai Bíróság ítéletei nem mondhatnak ellent a tagállamok alkotmányának. Ez nemzeti szuverenitás kérdése – magyarázzák majd, míg mások azzal fognak érvelni, hogy

a tagállamok által aláírt szerződések felhatalmazzák a Bíróságot, hogy érvényt szerezzen az uniós jognak, és aki nem fogadja el az ítéleteit, az kívül helyezi magát az unión.

Valójában a Bíróság nem ítélkezhet és nem is akar ítélkezni a tagállamok alkotmányáról, arról viszont igen, hogy a szakpolitikáik megfelelnek-e az uniós szerződési rendelkezéseknek, és azoknak a közös szakpolitikáknak, amelyekről a tagállamok közösen döntöttek. A szuverenisták tehát meglehetősen rosszhiszeműen járnak el, amikor rájátszanak a jogi bonyodalmakra, hogy feltüzeljék a vitát. Az alaptalan félelmek és hamis érvek mögött az a céljuk, hogy védelmükbe vegyék a nemzetek Európájának ügyét, az uniós szerződésekben rögzített „egyre szorosabb egységre” törekvő dinamikával szemben.

A lengyel bírósági határozat rosszul leplezi a vita újjáélesztése mögött meghúzódó két valódi okot. Az első az, hogy az idő előrehaladtával a Bíróságnak egyre több értelmezést kell majd adnia a szerződésekhez, esetjogot kell alkotnia, fel kell vennie azt a szerepet, amit az Egyesült Államokban a Legfelsőbb Bíróság lát el, amely a döntéseivel szüntelenül formálja a törvény szellemét és rajta keresztül az egész országot.

Nem a Kongresszus, hanem az amerikai Legfelsőbb Bíróság legalizálta például a terhességmeszakítást Amerikában. Az európai konzervatívok úgy félnek ettől a jelenségtől, „a bírák kormányzásától”, mint a tűztől. Ez a bíróság – mondják megszállottan – a jogtalan megkülönböztetés tilalmának elvére hivatkozva minden európai uniós tagállamban kikényszerítheti a melegházasság engedélyezését. Mivel az igazságszolgáltatás a jogállamiságot és az attól elválaszthatatlan szabadságjogokat védi, a Bíróságnak nagyon rossz a sajtója a konzervatívoknál, és a második ok, amiért a Bíróság a szemükben olyan intézménnyé válik, amelyik megérett a bukásra, az az, hogy az unióban éppen nagy változások zajlanak.

Sem a közös katonai védelem, sem a stratégiai autonómia, sem a közös európai kutatási és iparpolitika nem tabutéma többé. A Bizottság és a Parlament állásfoglalásai egyre rendszeresebben és kritika nélkül hivatkoznak rájuk, és már csaknem tény, hogy a közös piac és a közös valuta után az unió föderális irányt vesz, aminek legbeszédesebb szimbóluma a Bíróság erős felhatalmazása.

A „bírák kormányzása” még azelőtt formát ölt, hogy megszületne egy új uniós szerződés, vagy kiépülne a közös katonai védelem, ami demokratikus legitimációs problémát vet fel, és nyilvánvalóan egyre több ellenséget szerez a Bíróságnak. A „nemzetek Európája” elképzelés ettől új erőre kap, egy olyan pillanatban, amikor az unió éppen arra törekszik, hogy föderalizálódjon, pusztán azért, mert a kínai kihívás, az orosz fenyetegés és az Egyesült Államok hátraarca miatt szükség van rá, hogy kiszélesítsék a közös európai hatásköröket.

Egyik lábával a féken, másikkal a gázon az unió bőgeti és csikorgatja a motort, de ha fogadni kellene, azt mondanám, hogy mégsem fog lefulladni.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Az Európai Parlament csütörtökön így döntött az ügyben:

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.