A Külügyminisztérium, ez a valaha legnagyobb presztízsű közintézmény nemcsak az érdeklődés, de a közutálat tárgyává is vált, s ezen, valljuk meg, nem lehet csodálkozni. Mint cseppben a tenger, úgy tükröződnek az ottani esetekben mindazon anomáliák, korábban elképzelhetetlen abszurd fordulatok, amelyek az Orbán-rezsim mindennapjait is jellemzik.
Akár az is megtörténhet, amiről a benti munkatársak mesélnek: hogy Szijjártó Péter miniszter tulajdonképpen megbukott, s Orbán csak az alkalmat lesi, mikor tudná presztízsveszteség nélkül kivonni őt az első vonalból. Tartja magát az a feltételezés is, hogy a minisztériumot rövidesen – azaz hónapokon belül – ismét kettéválasztják, külkereskedelmi és a tulajdonképpeni külügyminisztériumra. Az előbbi élén meghagynák Szijjártót, hogy az eddigi, keleti vonalat vigye nagyobb hírverés nélkül, az utóbbi pedig visszakapná eredeti funkcióját. Ez a hír tökéletesen beleillik abba a forgatókönyvbe, amelytől pár napja hangos a sajtó, s amely „egészen biztosan” tudni véli, hogy Orbán felhagy az eddigi Nyugat-ellenes politikával, s visszatalál a transzatlanti szövetségbe – és mindeközben szembefordul Moszkvával.
| ||
No persze, a megfagyott gyermek kiolvad, s éli boldog, új életét.
Nem csak arról van szó persze, hogy Orbán nem kezdhet bele valami teljesen újba azok után, hogy végigpróbálta mindennek az ellenkezőjét. Egy ilyen forgatókönyv egyáltalán nem szolgálná Orbán érdekeit. A következő egyszerű szillogizmus miatt:
1. Orbán mindenképp hatalmon akar maradni, garantálva nemcsak a számára előnyös politikai kereteket, hanem ezenfelül azokat a gazdasági feltételeket is, amelyek rendszere kiválasztottait a források egyedüli haszonélvezőivé tehetik.
2. Ez a cél nem valósítható meg a nyugati követelmények – átláthatóság, joguralom, demokrácia, politikai váltógazdaság – közepette.
3. Vagyis Orbán érdeke az, hogy megszabaduljon az őt korlátozó feltételektől, s olyan forrásokat találjon, amelyek – szemben a nyugatiakkal – nem kötik meg a kezét. Orbán érdeke tehát az, hogy elhagyja a nyugati politikai és gazdasági közösséget.
Talán ez még nem világos mindenki előtt, és sokan vannak, akik hiszik és remélik, hogy Orbán politikailag nem élne túl egy ilyen vállalkozást. Ez valószínűleg így is van. Ám az sem kétséges: Orbán reálisnak tartja, hogy van ereje mindezt keresztülvinni, és azt is, hogy politikailag túlélne egy efféle vállalkozást. Ezt támasztják alá a 2010 óta hozott intézkedések, s még inkább az, hogy 2014 után nemhogy csökkent volna a Fidesz első emberében az öngyilkos eltökéltség, hanem láthatóan megkétszereződött.
Aki átlátja ezt, azt mondja: rohanjon csak a vesztébe, magával csábítva azokat is, akik fuvolaszólamainak nem tudnak ellenállni. Ezen az állásponton van maga a külügy is, amelynek tagjai semmit sem tesznek, hanem inkább kivárnak. Az viszont tény: a külügyi apparátusban láthatóan megszűnt a lojalitás a Bem rakparti vezetés iránt. S ez úgy általában elmondható a kormánnyal kapcsolatban is. Beszédes kis példa: az egyik, mellesleg a Fideszhez igen közel álló nagykövet néhány hete hazajött, és be akart menni a Bem rakpartra, felkeresni feletteseit, a beléptető rendszer azonban nem engedte át. Kérdésére a biztonsági ember csak annyit mondott: „Ön a tiltólistán van. Egyedül nem kószálhat az épületben.”
Megérdemelte-e a Gyurcsányon kipróbált öreg gárda, hogy Orbán mostani parasztribilliója felfalja őket? Bizonyos értelemben, persze, megérdemelte. De nem jobban, mint mindenki más. Mint például mi, közemberek, akik az elejétől elleneztük Orbánt, de nem volt erőnk – és sokszor leginkább kedvünk – bekapcsolódni ebbe a küzdelembe. Az ellenállást ráadásul ők és mi – azaz mindannyian – most előzékenyen átadjuk a külföldnek. Nincs kétség afelől, hogy az amerikai profi diplomáciai beavatkozás már most oly mértékben billentette ki az orbáni világrendet a sarkaiból, ahogyan azt semmilyen magyar politikai erő nem lett volna képes. És, mint mondani szokás, folytatás várható. Washington újabb lépései prognosztizálhatóan napokon, de legalábbis heteken belül ismertté válhatnak. Például úgy, hogy újabb embereket tiltanak ki korrupció vádjával. Tálcán kínálja magát Lázár János (hódmezővásárhelyi viselt ügyek, trafikbotrány, a trafikellátó még csak most kibontakozó botránya); Seszták Miklós nemzetgazdasági miniszter, számos orosz és ukrán hátterű offshore-ügylet bonyolítója; Matolcsy György MNB-elnök, az egész korrupt rendszer kieszelője; néhány orbáni maffiafamília-tag. De sor kerülhet Szijjártóra is, hiszen haszonélvezője papája ismert kartellügyeinek – és így tovább.
A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője.
