Ez nagyon jó hír: hosszabb lesz a négyes metró!
Igaz, hogy nem lesz, de hosszabb lesz!
Ha már így alakult, lehetne persze még hosszabb is: a nép is kicsit jobban megbecsülve érezné magát, ha nemcsak négy állomással lenne hosszabb, ami nem lesz, hanem sokkal többel. Csigavonalban végigkacskaringózna a metró az egész országon, és lenne egy szárnyvonala Curtici/Kürtös-Galac-Isztambul-Sanghaj általános irányába, hogy egy átszállással bárhonnan el lehessen érni egy igazi, jó kínai piacot, ahol az árak köztudottan olcsók, és azt is õrizvédhetné Pintér. Ha a kormány ezt mondta volna, már csak emiatt is nagy Pintér- és népbarátságról tett volna bizonyságot. És ez is épp annyira lett volna hihetõ, mint a Bosnyák téri végállomás.
A kormánynak nyilván nem kellett volna okvetlenül tódítania metróügyben. De hogy szorult helyzetben vannak, az bizonyos. Hirtelen nem jut eszünkbe olyan kampány az utóbbi három évben, amelyben ne ígérték volna meg tuti biztosra az új vonalat, és biztos mindannyiszor komolyan is gondolták, elvégre metróállomást avatni nem mindennapi élmény lehet, utoljára ebben az országban Kádár Jánosnak volt benne része, pedig a minap lesz tizenöt éve, hogy az utolsó fõtitkár - népszerû kifejezéssel élve - örökre letette a vakolókanalat.
De a négyes metrón valami átok ül.
Az elmúlt húsz évbõl szinte tetszõleges dátumra rábökhetünk, amikor a négyes metró megint épp megbukott. A rendszerváltásba belefele haladó, majd az átalakulás minden terhét cipelõ, csúnyán leégett magyar államtól persze nem is várhattuk el, hogy egy ekkora vállalkozásba belenyessen. És nem csak a pénz hiányzott. Jelen demokratikus korunk hajnalán hazai és nemzetközi szélhámosok adták egymásnak a kilincset bénult, dilettáns állami tisztviselõk irodáiban a súlyos állami megrendelés reményében - nem sok sikerrel. És ahogy az M0-s halálozási statisztikáit elnézzük, talán jobb is, hogy az akkori elképzelések közül nem valósult meg egy sem.
De miért nincs metró azóta, hogy pénz éppenséggel akadna rá?
A dolgok elõször 1998 novemberében csúsztak végzetesen félre. Ekkor, Demszky Gábor harmadik fõpolgármesteri választási gyõzelme után jelentette be a miniszterelnök, hogy a kormány nem kíván részt venni a metróépítésben. Praktikusan ez annak az állami kötelezettségvállalásnak a visszavonását jelentette, amit Orbán Viktor elõdje, Horn Gyula tett 1998 áprilisában, közvetlenül választási veresége elõtt. Ez a szerzõdés rögzítette, milyen terheket vállal a finanszírozásban az állam és a fõváros, s állami garanciát pakolt az Európai Fejlesztési Bank hitele mögé. Orbán döntésének politikai motivációját saját maga tette nyilvánvalóvá: be ugyan nem mutatott Demszkynek és a fõvárosi panelpatkányoknak, hogy ezt nektek, nem négyes metrót, de azt igenis kijelentette, hogy Budapest helyett ezentúl a vidék jár majd jól. Ez legalább világos beszéd volt (és valóban: mi mást mondhatna egy klerikális agrárpárt); a négyes metró megfúrásával kezdõdtek Orbán Budapest ellen foganatosított büntetõintézkedései. Sose felejtsük ezt el, amikor Schmitt Pált - fõpolgármester-jelöltként - 4-es, 5-ös, 6-os metróvonalakról halljuk papolni, amiket majd megépít, és amikor a Fidesz épp a négyes metró hiányával kampányol a Medgyessy-kormány ellen. Ne felejtsük el, és okádjunk, ha nem bírja a gyomrunk.
A fõváros persze nem hagyta annyiban a dolgot, és perre ment. A bíróság 2000-ben jogerõsen kimondta, hogy a metrószerzõdés érvényes, és az államnak helyt kell állnia vállalt kötelezettségeiért. Miután az Orbán-kormány továbbra sem akart fizetni, a fõváros - némi leegyszerûsítéssel - inkasszót nyújtott be: egy újabb bírósági eljárással mepróbálta behajtani a pénzt. Ám ezt a pert másodfokon elvesztette, s ekkor nyilvánvalóvá vált az is, hogy amíg Orbán a miniszterelnök és Demszky a fõpolgármester, a Fideszé a vidék és a szocialistáké a fõváros, nem épül metró Budapesten.
Ez az állapot, mint tudjuk, nem tartott sokáig. De miért nem épül mégsem a négyes metró, és mikor fog, ha fog?
Bár a parlament tavaly nyáron törvényt fogadott el a metróról, nemhogy az alagútfúrás nem kezdõdött el azóta, de még az építési tendereket sem sikerült kiírni. A metró környezetvédelmi engedélye ugyanis per alatt áll. Két, magát civilnek mondó szervezet támadta meg a bíróságon: az egyik az e célból alakult Erzsébetvárosi Társasházak Érdekvédelmi Egyesülete, a másik pedig a Levegõ Munkacsoport. A Fõvárosi Bíróság a döntést a minap érthetetlen okokból õszre halasztotta. Ez azt jelenti, hogy a tendert idén már bajosan lehet kiírni. Az építés talán elkezdõdik jövõre: de Medgyessy 2006-ban nem adhat át semmit, legfeljebb egy kupac sittet a város egy forgalmas csomópontján. Vagy még azt sem. Hisz semmi nem biztosítja, hogy a tendert vagy magát a metróengedélyt októberben, novemberben, holnapután nem támadja meg a bíróságon egy újabb "civil" szervezet. A "környezetvédõ civilek" érvei egyébként még a leginkább jóhiszemû megközelítésben is értelmetlennek tûnnek. A tiszta levegõt önnevében reklamírozó csoportozat mintha azt próbálná elhitetni a közönséggel, hogy a négyes metrótól nõni fog a fõváros légszennyezettsége. Eközben a metró környezetvédelmi engedélyét valami karsztvizek miatt támadja meg: ugyanazon karsztvizek miatt, amelyeket a Fidesz is oly buzgón védett akkor, amikor épp nem szerette a földalattit.
Foglaljuk össze. Magyarország második legnagyobb politikai pártja mindenkori hatalmi és társadalomtechnikai játszmáihoz használja fel ezt a józan ésszel nézve merõben párt- és ideológiasemleges állami nagyberuházást. A cél a szívatás, kerül, amibe kerül. Ne építsenek itt a komcsik semmit, hisz feszt azt állítjuk róluk, hogy nem építenek semmit, és mi nem hazudhatunk, még akkor sem, ha hazudunk.
Két "civil" szervezet a köztársaság jogrendjének lazaságával cinikusan visszaélve mindent megtesz azért, hogy e szándékok valóra váljanak. Az szemmel láthatóan senkiben fel sem merül, hogy a négyes metróról a demokratikusan megválasztott parlament hozott döntést: hogy a népakaratból csinál bazári majmot néhány élelmes mókamester. A nagyobbik civil szervezetet eközben bõven pénzeli a kormány: a Levegõ Munkacsoport 2003. évi bevételeinek tetemes része állami támogatásból származik (5 millió forint a Nemzeti Civil Alapprogramból, 30 millió forint a környezetvédelmi minisztériumtól; tagdíjakból úgy egymillió csorgott be).
A köztársaság igazságszolgáltatása - miután egy megkérdõjelezhetõ ítélettel egyszer már évekkel kitolta az építés megkezdésének idõpontját - pedig most épp nem ér rá ilyen piszlicsáré ügyekkel bajlódni: ebédidõ van, jöjjenek vissza októberben. A halogatás egyes becslések szerint havi egymilliárddal drágítja a beruházást.
A kormány pedig széttárja a karját, és kínjában gurít egy nagyot.
Mindeközben senki a köztársaság egyetlen törvényét sem hágja át. Következésképp senki sem vonható semmiért, semmilyen kárért, elmaradt haszonért, a dugókban fuldoklók elpazarolt idejéért, a környezetszennyezésért felelõsségre. Hisz a metrót mindenki akarja. Vagy legalábbis azt állítja, hogy akarja. Pénz is lenne rá. Még sincs a metróból semmi.
Mi a csõd, a köztársaság csõdje, ha nem ez?
