Az összkiadásról, mivelhogy nincs, ne essék szó. Vagy fordítva? Beszéljünk, éppen hogy mivel nincs, az összkiadásról.
A pálya végéhez közeledve a költõ kiadja Összes Verseit, Minden Munkáit, sõt Munkájit. De amikor összerostálja õket - árulkodó a szó -, ki is rostálja olyikat. Vagy könnyûnek találtatik mérlegén, vagy ízlése változott meg, idegenkedik tõle, megeshet, hogy rossz emlék tapad hozzá, netalán csak megfeledkezik róla. A legszigorúbb Kosztolányi volt. Ötvenedik születésnapjára - másfél évvel halála elõtt -megjelentette Összegyûjtött Költeményeit - igaz, nem az összest: valójában költõi életmûvének felét-kétharmadát. (Elsõ kötetének, a Négy fal közöttnek száztíz versébõl mindössze tizenötöt emelt át a gyûjteménybe.) Babits az 1937-es Összes Versekbõl csak hét olyan költeményt hagyott ki, amely korábbi köteteiben olvasható, bajos megmondani, miért éppen ezeket. Szép Ernõ 1938-ban gyûjti kötetbe Összes Költeményeit, a vaskos könyvbe
egyetlen verset
sem vesz át elsõ kis füzetébõl, a mára könyvritkaságként számon tartott Elsõ csokorból (Mezõtúr, 1902, írta Szép Ernõ fõgymn. tanuló), és egyetlen chansonjának (úrinótájának, ahogy õ nevezte) sem kegyelmez. Weöres Sándor 1970-ben két nagy kötetben adja ki az Egybegyûjtött írásokat (Bata Imre segítségével), az újabb kiadásokban háromkötetesre bõvül a roppant életmû, de ezekbõl is több-tucatnyi vers marad ki.
Az összesek tehát nem összesek. Mondhatjuk-e, hogy mégis - vagy éppen ezért - a költõ testamentumának kell tekintenünk õket, csak ezeket az írásait vállalta - divatos szóval élve -, tiszteletben kell tartanunk tehát az akaratát? Annyi bizonyos, hogy az utókor soha és sehol sem követi az író végakaratát: vagy kiegészíti az elhagyott darabokkal az életmûvet, vagy megrostálja, cenzúrázza, olykor a halott író valódi vagy vélt szándékának, máskor a szöveggondozó-válogató világnézetének, ízlésének, roszszabb esetben a kor követelményeinek szellemében.
A költõ halála után családja, barátai sajtó alá rendezik munkáit. A gyûjtemény persze vastagabb, mint az elõzõek, de nem teljes ez sem. Néha szándékosan nem az: sokféle cenzúrát ismerünk. Arany János fia, László a tizenkét kötetes, gyönyörû Ráth-féle Összes Munkái-ból több verset is elhagy (így A csillag-hulláskor néhány nagyszerû mondacsát), a levelekbõl erõsen válogat, és a közöltekbõl is törli a nyelvi vaskosságokat - mint Korompay H. János írja -, de a hitbeli tiszteletlenségnek számító kifejezéseket is: mintegy eszményíti a nagy levélírót, késõbbi évekre bízva a teljességet, a detektív-filológusok évtizedek múlva fogják visszaállítani a törléseket a kritikai kiadásban (ha ugyan ránk maradtak a kéziratok).
Az elsõ és második József Attila Összesbõl (1938, 1940) Németh Andor, illetve Bálint György a politikai cenzúra nyomására több verset is kénytelen elhagyni a korábbi kötetekbõl (Farsangi lakodalom, Aranybojtú, Tömeg, Ákácokhoz, Szocialisták), mi több, a Döntsd a tõkét, ne siránkozz kötetnek még a címe is elhalványul, eufemisztikusan: Verseskönyv 1931-bõl. 1945, kivált pedig 1948 után más meggondolásból maradnak ki versek, sorok, szavak az összkiadásokból, az új cenzúra parancsára: a delfinológiának manapság egész irodalma támadt.
Másfelõl - és persze ez a lényegesebb - az új és új kiadások egyre teljesebbek: egy szerkesztõségi fiókból, egy asszony hagyatékából, akár egy barát emlékezetébõl, egy
könyvbõl kihulló
papírlapról, de fõként obskúrus folyóiratok, napilapok hasábjairól ismeretlen, elfeledett szövegek ragyognak fel. Megeshet az is, hogy kiderül egy utalásból, levélbõl, szerkesztõségi nyugtából, ki rejtõzik egy álnév mögött, s ezen az ösvényen haladva újabb mûvekkel gazdagíthatják a corpust a filoszok. (Elõfordul, ha ritkán is, hogy kimutatják egy versrõl: nem annak a költõnek a mûve, akinek tulajdoní-tották, ez történt például Amade László néhány versével, Babits egy-két versfordításával. Persze az életmû jóval többet gyarapodik, mint amennyit szegényedik - ezek rendhagyó esetek.)
Húsz éven át gyûjtöttem Kosztolányi leveleit, sokáig nem találtam - szerencsére - kiadót, s mire az Osiris vállalkozott az összes levél megjelentetésére, vastagra dagadt az irattartó: 1393 levél szolgálhatta a költõ, az irodalmi élet, a kor jobb megismerését. "vatosan azt írtam a gyûjtemény utószavában, hogy majdani kutatók bizonyára találnak még kiadatlan leveleket. Azóta mintegy harminc Kosztolányi-levél került kalapács alá antikváriumok aukcióján, avagy szorgalmas - szerencsés kezû - filológusok leltek rájuk. Az én összesem sem összes. A következõ sem lesz az.
Így van ez jól. Az írók már csak azért is halhatatlanok, mert sírjukban is dolgoznak. Amikor elkezdõdött Kosztolányi hátrahagyott mûveinek káprázatos sorozatkiadása (Illyés Gyula állította össze), Márai Sándor azt írta: a halott Kosztolányi alkotóereje teljében van. És hozzátette: "Ha szórakozott lennék, azt írhatnám: még nagy mûveket várhatunk tõle."
Ezért nincs összkiadás.
Réz Pál
