Bernard Guetta: Az EU-bővítés célja egész Európa egyesítése

Publicisztika

Oroszország szomszédságában, Kína és az Egyesült Államok rivalizálásának árnyékában nincs is más választása az Uniónak, mint bővülni és erősödni.

Annyira rossz a nemzetközi helyzet Ukrajnától a Közel-Keletig, hogy szinte észre sem vettük, a múlt héten a 27 uniós tagállam hozzáfogott az egész európai földrész egyesítéséhez.

Természetesen még messze járnak a céltól. Oroszország nyilván nem holnap fog csatlakozni az egyesült Európához, ahogy Törökország sem. A Nyugat-Balkán országai is még néhány évig az előszobában maradnak. Semmi sem egyik napról a másikra fog történni, de tény, hogy az Európai Bizottság kedvezően bírálta el Grúzia kérelmét a tagjelöltségre, és azt is javasolta, hogy Ukrajnával, Bosznia-Hercegovinával és Moldovával kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat, az állam- és kormányfők pedig december közepén kétségtelenül jóvá fogják hagyni ezeket az ajánlásokat, ugyanis a világ megváltozott.

Ahogyan a szovjet blokk összeomlásakor Közép-Európa felé nyitott az EU, úgy közeledett az utóbbi időben tíz újabb dél- és kelet-európai államhoz. Nemcsak azért, mert Oroszország háborút indított Ukrajnában, hanem azért is, mert nekünk, európaiaknak egy másik kihívással is szembe kell néznünk: Kína és az Egyesült Államok kettős kihívásával. Akár összeütközik egymással az évszázad két szuperhatalma, akár megtalálja a módját az együttélésnek, bennünket mindkét esetben azzal fenyegetnek, hogy leradíroznak a térképről.

Az Unió beletörődhet ebbe és elfogadhatja a helyzetet. Vlagyimir Putyin is dönthet úgy, hogy követi a birodalmi álmait és cserébe alárendeli az országát Kínának. De ha számítani akarunk, ha létezni akarunk, ha meg akarjuk védeni a szabadságjogainkat és a szociális vívmányainkat, ha saját magunkról és saját magunk javára akarunk döntéseket hozni, akkor egyszerre kell összezárnunk és szélesítenünk a sorainkat.

Ösztönösen máris ezt tettük. Megadtuk Ukrajnának a tagjelöltséget, mert ha nem tettük volna, azzal elismerjük Oroszország jogát, hogy visszaszerezheti az elveszett birodalmát. Ezzel Kijevnél és Európánál szélesebb távlatokra tekintettünk. Láttuk, hogy Donald Trump és követői kísértésbe estek, hogy a fejünk felett alkut kössenek Oroszországgal. Olvastuk a közvélemény-kutatásokat, amelyek esélyt adnak nekik a visszatérésre a Fehér Házba. Hallottuk, hogy a Balkánon több országban is azon töprengenek, vajon Szerbiához hasonlóan nekik is mosolyogniuk kellene-e Vlagyimir Putyinra. Rájöttünk, Kína, Oroszország és Törökország arra használja a bővítéssel szembeni vonakodásunkat, hogy megpróbálja megvetni lábát a szomszédságunkban. Egyszóval rájöttünk, hogy választanunk kell a lét vagy nemlét között, és

a bővítés mellett döntöttünk, amely előrevetíti az egész kontinens egyesítését.

Ezt a gondolatot kell képviselni az európai parlamenti választási kampány során: hogy nem vagyunk hajlandóak fejet hajtani Kína és az Egyesült Államok előtt, és bár azt nem lesz nehéz elfogadtatni az emberekkel, hogy ez nemes és szükséges törekvés, a bővítés gondolata mégis ijesztő marad.

A bővítés ugyanis sok európai szavazót aggaszt, mert keveset vagy semmit sem tudnak ezekről az országokról, azt viszont igen, hogy a gazdaságuk nem egyenrangú a miénkkel, és hogy az uniós intézményeink ennyi új tagállammal nem tudnának működni. Igazuk van.

A közelgő bővítés nehézségei annyira félelmetesek, hogy nem lehet és nem is lesz lehetséges az uniót a mai formájában megnyitni a csatlakozók előtt.

Még akkor sem, ha messzemenő reformokat hajtanak végre, ha minden területen megszüntetik a vétójogot és áttérnek a minősített többségi szavazásra.

A holnap uniója az integráció különböző szintjeiből vagy „formátumaiból” fog állni, ahogy Emmanuel Macron fogalmazott. Az egészet „Európai Uniónak” fogják hívni: az első szint a közös piacban egyesült országokból áll majd, a második azokból, amelyek elfogadják a közös valutát és a mai unió integrációs szintjét, a harmadik pedig azokból, amelyek úgy döntöttek, hogy összehangolják adórendszerüket, és egyesítik védelmi és külpolitikájukat.

Nem fog mindenki örökké ahhoz a formátumhoz tartozni, amelyikbe először belépett. Éppen ellenkezőleg, lehetőség lesz arra, hogy a meghatározott feltételek szerint egyikből a másikba lépjünk. Addig is, amíg ez a változás végbe nem megy, meg kell szilárdítani Európa egységét úgy, hogy a tagok és a tagjelölt országok között szoros ipari, gazdasági és politikai együttműködéseket hozunk létre.

Nem pusztán bővítésre vállalkozik az unió. Forradalomra.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.) 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.