Bernard Guetta: Európa vette kézbe a koszovói helyzet rendezését

Publicisztika

Ukrajnát is egy minden korábbinál összetartóbb Európa támogatja a leghatározottabban az agresszor elleni harcában. Harminc évvel ezelőtt az európai országok még nem lettek volna képesek, de mostanra közösen kezdik megtalálni a helyüket a világpolitikában.

 

Szembetűnő a kontraszt: a múlt század végén az Egyesült Államoknak kellett közbelépnie, hogy elhallgassanak a fegyverek a volt Jugoszláviában, míg ma, a Koszovót fenyegető új tűzvészt európai tűzoltók igyekeznek megfékezni.

A francia elnök és a német kancellár múlt csütörtökön találkozott a szerb és a koszovói vezetővel, hogy közölje velük: az EU nem tűri, hogy még egy háború robbanjon ki Európában. A koszovói albán hatóságoknak azt mondták: új választásokat kell szervezni az északi, szerb többségű városokban. Szerbiának és a koszovói szerbeknek pedig, hogy szó sem lehet a választások bojkottjáról, ellenkezőleg, mindent el kell követni, hogy magas legyen a részvétel, hogy Koszovó ezzel is közelebb kerüljön ahhoz, hogy a függetlenségét szélesebb körben elismerjék. Ugyanezt üzenték az amerikaiak is, de Emmanuel Macron és Olaf Scholz révén az Európai Unió volt a kezdeményező, és közölte Koszovóval és Szerbiával, hogy bezárja előttük a kapuit és megvonja a támogatásait, ha nem tesznek semmit azért, hogy enyhítsék a feszültséget.

Ez nem jelenti azt, hogy a koszovói probléma megoldódott. Kétségtelenül sok időbe telik még rávenni Szerbiát, hogy adja fel az elveszett tartományát, és meggyőzni az albán nemzetiségű többséget, hogy adjon autonómiát a koszovói szerb kisebbségnek. Viszont mostanra már az európaiak irányítanak Európában, nem pedig az Egyesült Államok.

Tágítsuk a kört. Május végén Pozsonyban a francia elnök mérföldkőnek számító beszédében nem elégedett meg azzal, hogy elismerte: Nyugat-Európa alábecsülte a Kreml birodalmi bosszúvágyát, amelyre Közép-Európa már régóta – sikertelenül – próbálta figyelmeztetni az Uniót. Ez a rész maradt meg leginkább a beszédéből, hiszen az önkritika ritka a politikában, de a felszólalásának két másik pontja ennél is lényegesebb. Az első, hogy Emmanuel Macron egyértelműen kijelentette, az európai védelem célja nem az, hogy a NATO-t helyettesítse, hanem hogy megerősítse azáltal, hogy létrehozza az eddig hiányzó európai pillérét. Ez nem jelent fordulatot a francia politikában. Az V. Köztársaság kezdete óta mindig is ez volt a francia vezetők az álláspontja, mégis sokan azt gyanítják, hogy Franciaország csak azért akarja megerősíteni az európai védelmet, hogy lebontsa az Atlanti Szövetséget. Macron cáfolta ezt a tévhitet, amelynek az abszurditását ráadásul a tények is bizonyítják.

Ukrajnában, akárcsak Koszovóban, az Európai Unió ma már valódi szereplőként lép fel a nemzetközi színtéren. Az orosz agresszió miatt szorosabban összetart, mint korábban bármikor, és közösen támogatja Ukrajnát. Koszovóban az észérvekre apellál. Mindezt ő maga viszi véghez, saját magáért és a frontvonalon, egy olyan amerikai szövetséges támogatásával, amelyik azt akarja, hogy az EU ugyanúgy vállaljon politikai felelősséget Európában, ahogy Amerika teszi Ázsiában.

Ez a felelősségmegosztás természetes módon, felesleges viták és szerződések átírása nélkül megy végbe, ami újdonság, ugyanakkor magától értetődő, hiszen az Egyesült Államokat ugyanúgy lekötik a létfontosságú érdekei Ázsiában, mint az EU-t az ő érdekeik Európában. De Emmanuel Macron beszéde továbbment ennél.

Egy olyan pillanatban, amikor az Európai Unió már megadta a „tagjelölt ország” státuszt Ukrajnának és Moldovának, amikor bevonódott a koszovói rendezésbe, és amikor a földrész mintegy tíz másik államával való bővítést kell fontolóra vennie, a francia elnök a holnap unióját is felvázolta. A jövő Európai Uniójának, mondta, különböző „formátumokból”, vagyis az integráció különböző fokaiból kell felépülnie, ugyanis nem minden európai ország akar részt venni az összes közös politikában. Ugyanakkor nem lehet sem tizenöt-húsz évig várakoztatni a tagjelölt országokat, sem pedig túl gyorsan fölvenni mindegyiket, és megbénítani vele a szervezetet.

Amit Emmanuel Macron most javasolt, az az egész kontinens – Oroszország nélküli – egyesítése, egy olyan szerkezetben, amelynek alapjait az ő találmánya, az Európai Politikai Közösség fektette le. Ha sikerül véghez vinni az ötletet, akkor az Európai Uniónak legalább három, egyfajta matrjoska babaként egymásba ágyazott formátuma lenne, amelybe nem lennének bebetonozva a tagállamok: kívül lenne a közös piac, középen a mostani unió, legbelül pedig egy, a mainál sokkal szorosabb politikai unió. Erről szólt a négyoldalú moldovai találkozó (az Európai Politikai Közösség második csúcstalálkozója múlt héten csütörtökön, amelyen az EU-s és az EU-t körülvevő országok vezetői találkoztak – a szerk.) és az azt megelőző pozsonyi beszéd.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.) 

(Címlapképünkön: A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó haderő, a KFOR katonái őrt állnak a polgármesteri hivatal épületénél az észak-koszovói Zvecanban 2023. május 29-én. Fotó: MTI/AP/Bojan Slavkovic)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.