Bűnpárti koalíció

  • 1998. december 10.

Publicisztika

Nem is olyan rég már leírtuk ugyanitt, de vegyük át még egyszer.

A kisgazdákkal nem lehet együtt kormányozni. Nem csak praktikus szempontból lenne egyetlen kósza ötletük is elég ahhoz, hogy Magyarország elmaradott, Európa perifériáján tengődő agrárdiktatúra legyen - ráadásul ötletekből, mint a Lex Pokol vagy a Nemzeti Bank megrendszabályozása, szép számmal lehet a padláson, kék parolis legyen, aki mindet le tudná söpörni. De egész működésük azt az erkölcsi fundamentumot rántja ki a Fidesz vezette kormány lába alól, amire például az ábrándos lelkű Kövér László hazánk megújulását építeni tervezi.

Hagyjuk most, hogy ebbe az erkölcsi fundamentumba beépíthetők-e pimf 40 milliós trükkök vagy az értelmiség elleni büntetőexpedíciók, és ne törődjünk most avval sem, hogy milyen következményekkel szokott járni az, ha egy titkosszolgálati miniszter tart erkölcstanórákat a társadalomnak.

Nézzük most csupán az elmúlt napok történéseit, és próbáljuk azokat egy szerfölött gyakorlatias erkölcstankönyv, a Btk. tanítása szerint értelmezni.

A kisebbik koalíciós párt legerősebb és második legerősebb embere, Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszter és Szabadi Béla, a hasonszőrű államtitkár a jelek szerint belehazudtak az ország arcába. És ez tényleg a legkevesebb ebben az ügyben.

Merthogy.

A mondott illetők közpénzen készíttettek egy vizsgálatot egy, a közpénzekből bőségesen markoló vállalat, vagy minek is nevezzük, az FTC viselt dolgairól. Ebből a vizsgálatból az derül ki, hogy a már elköltött volumenek után újabb, csillagászatinak is nevezhető közpénzek kellenek ahhoz, hogy az ország legnépszerűbb futballklubja ne omoljon össze. Mindezek után Torgyán és Szabadi a vizsgálati anyagot önhatalmúan titkosítják, valamint a múlt pénteki sajtótájékoztatón és az azt követő média-ámokfutás során azt állítják, hogy a klub gazdálkodása során nem történt törvénysértés. Maga - az egyébként megbízhatóan MIÉP-es lelkületű - revizor, a váratlanul a franzstadti Robespierre szerepében feltűnő Csúcs László ennek pont az ellenkezőjét állítja, és kapásból felsorol vagy öt törvényt, amit a gazdálkodás során megsértettek (például a reprezentációs keret terhére elkövetett fajtalankodás törvényi tényállása). Azokat, akik e törvényeket megsértették, bíróságnak kellene felelősségre vonnia. Csúcs állításait a kiszivárgott információk megerősítik, és ezeket az információkat érdemben senki nem cáfolja. A dolog a pénteki sajtótájékoztató és az azt követő Csúcs-nyilatkozatok után hirtelen más, az eddigieknél veretesebb dimenziókat nyer.

Büntetőjogit, például.

Ha ugyanis a revízió törvénysértésekre utaló jeleket rögzít, amint azt Csúcs állítja, akkor a köztársaság egyik minisztere és egy másik magas beosztású köztisztviselője nemcsak hogy tájékoztatási kötelezettségüknek nem tettek eleget, de - amennyiben nem kezdeményeznek ügyészi vizsgálatot - a bűnpártolás gyanúja is rájuk vetül. El akarták sikálni az FTC vezetőinek disznóságait, és szabad elvonulást is ígértek nekik - hogy miért, azt még csak találgatni sem vagyunk hajlandók. És amilyen kisstílűek, ostobák és felfuvalkodottak, még ezt is elszúrták: nemcsak az országot és különösképpen az FTC szurkolóit, de saját emberüket, a hűséges Csúcs Lászlót is meg akarták alázni.

Ha a Csúcs-jelentés nyomán végül is nem születik feljelentés az FTC volt vezetői, esetleg ismeretlen tettes ellen, a következő kérdésekre kell valakinek választ adnia. Egy. Mi történik akkor, ha egy miniszterre a törvénysértés gyanúja vetül, és ha történetesen ettől a minisztertől függ Orbán Viktor hatalmon maradása? Kettő. Mennyibe került Csúcs László? Három. Ki jelenti fel azokat, akik a bűnpártolók pártját fogják?

Ha lesz feljelentés, és lesz per is, akkor csak egy kérdés marad megválaszolatlanul. Lesz-e olyan bíróság, amely az FTC vezetőinek ügyében a felmentő ítéletet legalább nem a tárgyalás előtt, hanem csak utána hozza meg?

Azt a kérdést ugyanis, ami a múlt pénteken történtekből mintegy automatikusan adódna, értelmetlen dolog lenne feltenni. Így hangzana ugyanis: mikorra írja ki Göncz Árpád az előrehozott választásokat?

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.