Hammer Ferenc: Mondva csinált változásokat!

publikálva
1998/50. (12. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A jogegyenlőség tesz igazán működővé

A jogegyenlőség tesz igazán működővéés egyszersmind láthatatlannáolyan másodlagos-harmadlagosdifferenciákat, mint a kulturálisvagy szociális tőke, a szóhasználatvagy a nyakkendőhasználatfélnyilvános szabályai.

"A képen látható nő bőre nem a grafikus hibájából sötét."

Kudlik Júlia, Szolgálunk és védünk, MTV 2, 1997. február 21.

(A ceruzarajzzal ábrázolt női arc a képen amúgy papírlap-fehér volt.)

A szerző életművének figyelmes ismerői néhányszor találkozhattak már a fenti mottóval különféle témájú cikkek elején, és ez a ceterum censeo papagájstratégia addig tart, amíg az ismert paleo-médiasztár szenvedélyes feltárulkozás keretében bocsánatot nem kér személyesen az illető nőtől és kollektíve minden romától e sandaság miatt, és minden nem romától azért, mert ilyen modortalanságba igyekezett őket mint nézőket társtettesként bevonni. Pont. Mostantól andante, teneramente.

Mint általában, most is arról beszélünk, hogy hogyan kéne meg nem kéne beszélni. Felütésként kezdjük egy játékkal: a szerkesztőségben letétbe helyezett három habcsókkal jutalmazom azt az olvasót, aki be tudja fejezni a következő mondatot úgy, hogy ne legyen semmi értelme: "Az EU-csatlakozás megköveteli..." Ez persze azt is jelenti, hogy nehéz úgy befejezni, hogy legyen valami értelme. Próbát teszünk: Az EU-csatlakozás megköveteli a romák politikai, társadalmi és kulturális helyzetének javítását. (Hm... határeset.) A tennivalók igen pontosan ráaggathatók T. H. Marshall állampolgárság-fogalmára a következő módon.

Az egyéni szabadságjogokat illetően a büntetőbírósági gyakorlatban a büntetéskiszabás során mutatkozó etnikai-kulturális diszkrimináció és a rendőri brutalitás eurokonform szintre történő leszállítása a fő tételek. A politikai jogok ügyében a romák parlamenti képviseletének megteremtése és a kisebbségi önkormányzatok kirakatjellegének meggyőző megcáfolása a főbb feladatok. A szociális jogok területén számos a teendő, csak címszavakban: oktatás, egészségügy, foglalkozáspolitika, településfejlesztés stb. stb. Összegezve e tennivalókat, a brüsszeli javaslatok lényege, hogy a fenti problémák orvoslása révén a romák olyan polgárai lehetnének a Magyar Köztársaságnak, mint bárki a többségi társadalomból. Jelen írás célja, hogy megmutassuk, ezen egyenjogúsítási elképzelés a romák helyzetének strukturális megváltoztatásához csak szükséges, de nem elégséges stratégia. Néhány további ötlet pedig arra vonatkozik, mi a teendő túl az egyenjogúság garantálásán.

Az egyenlő jogokkal az a furcsaság, hogy akkor tűnnek a legszebbnek, amikor még csak harcolni lehet értük, ám amikor előáll az áhított jogegyenlőség, kiderül, hogy gyakran szolgálhat szépségtapaszul társadalmi igazságtalanságokhoz, mondván, szabad országban mindenki azt kapja a láthatatlan kéztől, amit megérdemel. (Ne feledjük, a rendőr is akkor fenyeget, ha kezd állampolgárnak, régebben polgártársnak nevezni.) A jogegyenlőség tesz igazán működővé és egyszersmind láthatatlanná olyan másodlagos-harmadlagos differenciákat, mint a kulturális vagy szociális tőke, a szóhasználat vagy a nyakkendőhasználat félnyilvános szabályai. Az egyenlőségkergetéssel csak árnyékra lehet vetődni. Aki egyenlő kíván lenni mással, az az egyenjogúság révén sokszor az egyenlőség nyújtotta másodlagos, passé, lejárt szavatosságú érdemeihez juthat. Sokadik érvünk a pusztán egyenjogúsági stratégia ellen, hogy az - egy-két eleme kivételével - lényegében nem mond többet, mint a klasszikus faji egyenjogúsági mozgalom főárama. A romák politikai, társadalmi és kulturális felemelkedése túl fontos kérdés ahhoz, hogy eltekinthetnénk az elmúlt három évtized globális, kulturális és politikai átalakulásának egyes fejleményeitől, különösen is a média- és tömegkultúra átalakuló felfogásától.

Amit ajánlunk, az azon az elgondoláson alapul, miszerint az állampolgárság nem csupán a társadalmi lét jogi körülírása, hanem egy kulturális stratégia is, amely számot ad arról, hogy a társadalom tagjai mint férfiak, nők, szegények, gazdagok, romák, magyarok, középosztálybeliek, lecsúszottak, kábítószerfüggők, vállalkozók, nyugdíjasok stb. hogyan képesek politikailag megjeleníteni érdekeiket, hogyan tudnak beleszólni a sorsukról szóló közbeszédbe, és milyen jelentéseket képesek elfogadtatni másokkal a saját létükkel kapcsolatban. Elgondolásunk lényege nagyjából az, amit számtalanszor hallottunk, amikor Kanalas bácsi, Schwartz bácsi vagy Mr. Toth from Cleveland arra tanította gyerekeit, hogy nekik nem szabad csak jónak lenni, hanem annál egy hajszállal mindig kicsit többet kell nyújtani.

Megítélésünk szerint a romáknak dönteniük kell, hogyan kívánnak részt venni a következő évtizedek kulturális változásaiban (sarkítunk): a magyarországi többségi társadalom (magas) kulturális elitjének elgondolása alapján létrehozzák annak C verzióját, koszorús költőstül, akadémiástul stb., vagy pedig, kihasználva a globalizálódó tömegkultúra expanzióját, annak hazai adaptációjában kulcsszerepet kiharcolva az egész, roma és nem roma kultúrának tanítja, avagy éppenséggel adja el a globalizálódó kultúra adta új jelentéseket. A globális tömegkultúra azzal ad lehetőséget az etnikai kisebbségeknek szerte a világon, hogy bizonyos mértékben felülírja az illető etnikumhoz kötődő szokásos szerepeket és sztereotípiákat, mindezt úgy, hogy a tradicionális kötődések adta jelentések (gyakran mintegy újra felfedeződve) a mellérendelés mintázatát követve megférnek a 21. század technológiájával. Míg a republikánus polgár (azaz saját magát mint politikai lényt, mint a köztársaság közjóját szem előtt, jogait és kötelességeit számon tartó lény) médiuma a nyomtatott sajtó, a tömegdemokrácia állampolgáráé a televízió.

Mi kell ehhez a kissé utópisztikus célhoz? Először is gyökeres változás a romák reprezentációjában a jelenlegi tömegkultúrában. Mi van ma? Fábry Sándor show-jában Doszpod főrendőr közli, hogy lényegében azért lett rendőr, mert diákkorában kirabolta őt egy ember, aki, na hogy mondjam, szóval etnikai dolog, mire Fábry, itt most legyen mindegy, hogy milyen származású, mire Doszpod: de nem mindegy, Fábry tovább, the show must go on. (Megjegyzem, Friderikusz szerintem nem hagyta volna ennyiben.) Aztán Pataki Attila kifesti magát Horváth Pistának: ezt őszintén szólva annyira elképesztőnek tartom, hogy véleményt sem merek mondani. Aztán pár hónapja a Szabó családban benyomul az ajtón két asszony álcigány akcentussal, és némi ordibálás és jövendőmondós cirkusz után az ismert eldugós csellel egy karton cigaretta árát csalják ki a gyanútlan lakóból. Aztán ott volt a Szomszédokból Vágási Feri, a lebegtetett roma, a volt állami gondozott komputermágus, aki akarta, hihette romának, aki nem akarta, az úgyse tudta volna. Aztán ott volt Nagy Feró a 20 éves jubileumi Beatrice-koncerten, aki a Macarena zenéjét játszva élcelődött, összekapcsolta a techno kigúnyolását egy kis cigányozással: a szám refrénje az lett, hogy "ó, vaka-roma", közben meg folyton vakaródzott, ami tehát valami olyasmit akart jelenteni, hogy a teknó a cigányoké, akik vakaródznak, mert mosdatlanok. (Kíváncsi vagyok, hogy tetszett a romáknak, akik ott voltak.)

A helyzet a médiában nagyjából ilyen. Mi a teendő ekkor? Először is a roma jogvédőknek jókora, látványos pereket kellene a nyakába akasztani a magukról megfeledkező médiasztároknak vagy művészeknek. A közszférából kinyomott, a latenciába, a határozatlanságba nyomott rasszizmus sokat veszít erejéből, ha hozzákapcsolódik a szalonképtelenség ideája. Másodszor a mindennapi élet kultúrája területén, a tömegkultúrában offenzívát kezdenék a romák büszkeségeinek újszerű megjelenítésért és marketingjéért. Miért nincs roma dicsőségcsarnok? Miért nem Szécsi Pál, Domján Edit, Harangozó Teri képmását viselik a roma büszkeséget marketingoló roma rapperek? Miért nem viselik Papp Laci képmását? Papp Laci! Az újkor világverő Botondja, hazánk büszkesége, a roma Tyson. Miért nincsenek roma szerepmodellek? Miért nincsenek roma modellek? Miért nincsenek roma divattervezők, akik marketingolhatnák a roma szenvedélyt és életfilozófiát? Miért nincsenek roma éttermek? Miért nincsenek roma színészek, médiasztárok, élsportolók?

Tisztában vagyok azzal, hogy amit leírtam, attól többé-kevésbé egyaránt falnak megy a roma vagy nem roma emberjogi aktivista, a kisebbégi önkormányzati képviselő, a szociális munkás, a rendőr, a médiamunkás, a roma és a nem roma. És lényegében egyenként mindenkinek igaza van, egyedül annak nem, aki azt mondja, hogy kisülhet valami jó abból, ahogyan a romák megjelennek a közéletben, illetve a médiában. Hogy nem lenne-e hátborzongató, ha évek múlva is azon moralizálgatnának a publicisták, hogy karácsony este van, és a cigány koldusasszony a kisdeddel fagyoskodik az utcán. Ja, meg hogy ne adjunk esélyt a zsebtolvajoknak.

A szerző szociológus.

publikálva
1998/50. (12. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk