A rendőrség szerint lehet cigányt ölni. Az interneten, játszásiból.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ez irányú ténylátása abból a nyomozást megszüntető határozatból világlik ki, melyet az Oláh Action nevű internetes játék ügyében hoztak. "Szervezkednek a rohadékok! Néhány köcsög cigány vajda érkezett ebbe a megyébe! ... Hatástalanítsd őket, és máris nyugodtabban élhetnek az emberek ezen a vidéken is..." - játssza a játék. A képernyőn cigányok mennek az utcán, lőni rájuk a bal egérgombbal lehet, a jobbal tárazni; a lelőtt cigány után mókás piros pacni marad a flaszteren. A cél a Fehér Magyarország.
A határozat nyelvezete olyan, mintha baltával faragták volna, de ez nem baj, egy rendőrségi fogalmazónak nem kell Arany Jánosnak lennie, a jogértelmezés így is megfejthető. A rendőrség szerint - mivel internetes játékról van szó, azaz a felhasználót és a gyűlöletkeltés célpontját szükségszerűen fizikai távolság választja el egymástól - nem állhat fenn a veszély, hogy a gyűlöletkeltés közvetlen erőszakba forduljon: a játék nem meríti ki tehát az uszítás törvényi tényállását, s mert a Btk. csak ezt rendeli büntetni, az eljárás a továbbiakban nem indokolható, slussz.
Miért, hogy a rendőrségnek akár igaza is lehet, s az indoklásuk nem feltétlenül bullshit - mégis hülyén, szomorúan és szégyenkezve állunk most evvel a darab papírral a kezünkben?
Már akkor is jobban éreznénk magunkat, ha a játék üzemeltetőit, a gyáva, névtelen, fasiszta disznókat nem a rendőrség mosta volna tisztára, és a BRFK hagy egy esélyt az ügyészségnek meg a bíróságnak az eljárás végigvitelére. Egy vádemelési javaslatot illett volna összehozni - legalább azért, hogy ne rögtön az jusson az eszünkbe, a rendőrségnek az összes bránere fáj, ha rasszista motivá-ciójú bűncselekmények ügyében kéne intézkednie. És mert ilyen mocsok durva uszítás eddig még nem járt bíróság előtt: ki kellett volna próbálni. Talán még mindig nem késő, hogy egy jobb érzésű kép-viselő e tárgyban interpellálja a belügyminisztert. Sőt: Polt Pétert is kérdőre lehet vonni, miért nem utasítja a rendőrséget a nyomozás folytatására.
Ha az ügy elvergődött volna a bíróságig, a tárgyalás alkalmat adhatott volna, hogy ismét elgondolkodjunk. Vajon helyes-e az a szabályozás, amely a szólásszabadság alkotmányos alapjogának védelmére hivatkozva olyan tényállásokat nem tekint tényállásnak (dr. Tóth Ferenc alezredes szíves szóhasználata a fent említett határozatból), amelyek akár rövid távon is magát a szólásszabadságot számolják fel? Ha ugyanis valakit a nemzeti vagy faji hovatartozása miatt törvényesen és zavartalanul akarhatnak megölni (játszásiból, persze), s a nyilvános akarást is csak akkor bünteti a jog, ha tényleg meg is ölik, s az akarás, illetve a biztatás között szigorú oksági kapcsolat áll fenn, nos, akkor az úgy fogja érezni, hogy jobb, ha befogja a száját, ha menekül; hogy az ő személyes alapjogaival, az emberi méltósághoz valóval meg a félelem nélküli élethez, egyáltalán, az élethez valóval senki nem törődik ebben a hazában, s ezért a haza nem az övé.
Nem igaz, hogy itt alapjogok konfliktusáról lenne szó. Ha Magyarországon az elmúlt hatvan évben számos embert pusztán etnikai hovatartozása miatt különítettek el, fosztottak meg a jogaitól, majd az életétől is, ha Magyarországon a népirtás faji (és nem osztály-) alapon szokott volt történni, s ha az ország közelmúltjában az etnikai alapú politizálás hagyott maga után hullahegyeket, akkor a törvényhozásnak arra kell megtalálnia az eszközt, hogy az ilyen politizálást fojtsa el csírájában. Ez nem fekete mágia: vannak országok, amelyek rá tudták magukat venni erre - anélkül, hogy az államukból valami übercenzort csináltak volna. (Egy kitűnő javaslat olvasható e tárgyban a Fundamentum c. folyórat 2004/4-es számában, Sajó András alkotmányjogász tollából.) A rasszistáknak, azaz a kollektív, etnikai alapú jogfosztást követelőknek nem jár a szólásszabadság, és csak nekik nem; a rasszisták menjenek a picsába. Ezt meg lehet és meg kell fogalmazni néhány okos törvényben: a többi kamu.
