Publicisztika

A kokárda a választási kampány legaljasabb trükkje volt. Azt jelentette, hogy ha viselem, a Fideszre vagy a MIÉP-re szavazok. Azok, akik ezt a perverziót kitalálták, mozgó reklámhordozót csináltak volna több millió választójukból. De nem ez volt e gesztusban a leglényegesebb; és még csak nem is az, hogy az ötletgazdák a nyílt szavazást csempészték volna vissza a köztársaság politikai gyakorlatába.

Magyarországon a rendszerváltozás óta a politikai jobboldal egyik legtöbbet hangoztatott baja a sajtó. Hogy mocskos baloldali az, és csak zavarkeltésben utazik, és befolyásolja a kiszolgáltatott polgárt, aki mindennek hatására hajlamos időnként rosszul szavazni. Az első szabadon választott kormányt - pedig haj, de csuda jól is működött - nyilvánvalóan azért zavarta el első adandó alkalommal a közakarat, mert a nyomorult, idegen lelkű sajtó teljes egészében ellene volt. Ám a jobboldal mára tanult elődei hibáiból, és évek fáradságos munkájával csinált magának sajtót. Nyomtatottat is, elektronikusat is, szeretik magukat úgy hívni: konzervatív sajtó.

Ahírek szerint március 25-én kellett volna hazatérnie az 1973-ban száműzött afgán uralkodónak. Azok a külföldi és afganisztáni politikusok, akik Zahír sah visszatérésén munkálkodnak, talán úgy gondolják: egy év híján három évtized múltával evvel lezárulhat az afgán kaland, amely az erőltetett, szovjet típusú modernizáció erőszakolásával kezdődött, hogy azután valahol a kora középkorban érjen véget.

Mennyi ideig tartott négy évvel ezelőtt a Fidesz vezetőinek kimondani azt, hogy 400 százalékos béremelés az egészségügyben?

Vajon mi lesz a sorsa annak a hetvenéves öregembernek, aki Rámalláhban, egy szobában ülve várja, hogy valamilyen véget érjen az izraeli akció? Falhoz állítani, mint ahogy azt testőreivel tették, nyilvánvalóan nem fogják, s talán az sem elképzelhető, hogy "véletlen" golyó találja (bár az izraeliek nem vetették el egyértelműen ezt a lehetőséget).

Aszerbiai kisebbségek több mint egy évtizedig azt hallgatták, hogy a legmagasabb európai mércéket kielégítő törvényekkel szabályozzák életüket. Ez a hiedelem mély gyökeret eresztett a köztudatban, úgyhogy a kilencvenes években a milosevici rendszer legelszántabb ellenfelei között is alig akadt, aki a kisebbségek elnyomásával vádolta volna a rendszert. A Szerbiai Demokratikus Ellenzék választási kampányában és az ellenzék vezetőinek október 5-e utáni epikus kinyilatkoztatásaiban szinte szóba sem jött a kisebbségi kérdés, vagy az, hogy a kisebbség helyzetén is javítani kellene. Ezért a közvéleményt meglehetősen felkészületlenül érte az új törvény meghozatala. Ezzel párhuzamosan az is kiszivárgott, hogy az Európa Tanács szerint új kisebbségi törvény nélkül szóba sem jöhet Jugoszlávia felvétele az Európa Tanácsba. Kiderült az is, hogy az előző szabályozás nem felelt meg az európai mércéknek, ám ezt nem vallotta be senki. Tény azonban, hogy - mint annyi más új törvény esetében - az impulzus kívülről jött. Ezek után a kisebbségvédelmi törvény szerzői avval kürtölték tele a sajtót, hogy Európa egyik legmodernebb törvényéről van szó: vagyis a kisebbségvédelem terén megint csúcsteljesítményre vagyunk képesek, ami az etnikai háború után egyenesen szenzációszámba megy.

Persze, nem tartunk még ott, és nem is fogunk, de bizonyos értelemben már rég ott tartunk, és a legrosszabb, ami bekövetkezhet, hogy májustól még ottabb fogunk tartani.

"Ezek profik" - hajtogatta a boldogtalan, pártállástól függetlenül, az elmúlt négy évben. Különösen az ellenzéki boldogtalan volt hajlamos rá, hogy mindenütt a profizmusukat lássa-hallja. Az önreklámjaikban. (Hangozzon el végre a "píár" szó!) Abban, ahogy keresztülviszik akaratukat. Ahogy ledarálják a Torgyánt. Ahogy leosztják maguknak a zsetont. Persze balsorsot hoznak a nemzetre, antidemokratikusak, sőt. De. Vérgecik és vérprofik. És persze főként saját beismerésében látja-hallja a boldogtalan: "Ezek profik."

A jugoszláv katonai rendőrség a múlt hét közepén letartóztatta, majd néhány óra után szabadon engedte a szerb kormány miniszterelnök-helyettesét, Momcilo Perisic obsitos tábornokot. Egy külvárosi kocsmában csaptak le rá, amikor egy aktatáskányi dokumentumot akart átadni az amerikai követség egy munkatársának: e papírok állítólag a hágai ügyészség számára szolgáltattak volna bizonyítékokat Milosevic ellen.

A Tocsik-perben hétfőn meghozott elsőfokú ítélet homlokegyenest ellenkezik az ügyben 1999 februárjában kihirdetett, ugyancsak elsőfokú verdikttel.

Akövetkezőkben arról lesz szó, hogy a kormány kommunikációja a hatalom megtartásának érthető és méltányolható célján kívül miért tekinthető a közjó tekintetében veszélyes és méltánytalan tevékenységnek.

Holnap ünnep. Az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe. A magyar nemzet, Magyarország ünnepe. Az emberek kokárdát viselnek, ünneplik Petőfit, Jókait, a saját szabadságukat. Felkeresik az ünnep megszokott színtereit, és arra emlékeznek, hogy ősi jussuk a szabadság, eleik vérükkel fizették meg az árát. Az emberek ünneplik a demokráciát.

Medgyessy Péter a múlt hétfőn nyílt levélben hívta ki Orbán Viktor miniszterelnököt az első forduló előtt tartandó nyilvános vitára. A kormányfő két nap múlva válaszolt. Azóta a magyar belpolitika első számú "kérdése" az, hogy az MSZP vagy a Fidesz-MDF miniszterelnök-jelöltje hátrált-e meg, és hogy melyikük a gyáva vagy - népfrontos megközelítésben - a gyávább.

ABenes-dekrétumok néven ismertté vált törvények sora véglegesen és visszavonhatatlanul megváltoztatta a háború utáni Csehszlovákia etnikai, majd politikai térképét. A kollektív bűnösség jogi alapra való emelése előtt a korabeli kusza nemzetközi helyzet, a müncheni trauma és a cseh társadalomban tapasztalható feszültségek, csalódások és a jövőbe vetett remények sajátságos keveréke nyitott utat. A mai napig roppant kényes témának nem csak jogi, anyagi, politikai és morális vetülete van - képes arra is, hogy alaposan összezavarja a csehek saját múltjukról, jelenükről és nemzeti létükről szőtt mítoszait.