Clinton, a vendég

  • 1997. október 23.

Publicisztika

Ettől elszoktunk, vélné az ember, mikor Clinton latin-amerikai útjáról hall, a vesszőfutásról, a füttykoncertekről; és még jó volt, ha ennyivel megúszta. Volt, ahol déligyümölcsöt, köztük papaját vágtak hozzá, pedig az az egyik leginkonzisztensebb faktúrájú tagja földünk flórájának, a naspolya, az gránitszikla hozzá képest, egyházat lehetne bazírozni rá.

Ettől elszoktunk, vélné az ember, mikor Clinton latin-amerikai útjáról hall, a vesszőfutásról, a füttykoncertekről; és még jó volt, ha ennyivel megúszta. Volt, ahol déligyümölcsöt, köztük papaját vágtak hozzá, pedig az az egyik leginkonzisztensebb faktúrájú tagja földünk flórájának, a naspolya, az gránitszikla hozzá képest, egyházat lehetne bazírozni rá.

De ha csak ennyi lenne. Istenem, hazamegy, megtörülközik, aztán folytatja, ahol abbahagyta, egyeztet, közvetít, nyomást gyakorol, mikor mit; csakhogy a tárgyalópartnerek, a latin-amerikai államfők is fanyalognak, pedig az egyiknek kokainkartell az államformája, a másiknak meg láp vagy legelő, a múltjuk horrorfilmbe illő, a legitimitásuk meg az októberi légyével, ha vetekszik. És még nekik áll feljebb. Nem írják alá a tervezett szerződéseket, amik a szabadkereskedelmi egyezmény számára volnának hivatva előkészíteni a talajt. Mi, kérem, aláírnánk, mondják a vendégnek, miközben kituszkolják a cselédlépcsőn, de hát a nép, kérem, az fortyog, ugye, és itt már kevesebbért is ettek meg misszionáriust szőröstül-bőröstül, mint egy ilyen egyezmény és vele a betagozódás a poszthidegháborús struktúrába.

Hogy tehát ezeknek a félvad dzsungellakóknak, a dél-amerikaiaknak halálbrigádok köllenek, meg Che Guevara-bélyeg vagy -szobor, mint Argentínában vagy Kubában. Oda mintha nem ért volna még el a Nyugat üzenete, az a nagyjából szociáldemokrata-liberális konszenzusnak titulálható közállapot, amelynek bevezetésén a Mi Régiónk oly sok mackós bájjal fáradozik. (Pedig kemény csávók laknak itt; még Latin-Amerikában se mindennapos, hogy Kalasnyikovval szívjanak port, nekünk meg állami belégünk van róla, hogy csak egy példát említsünk a sokból.)

Ha Clinton ismét a Mi Régiónkba tévedne, legfeljebb annyi érné, hogy felelős államférfiak hosszan haboznának a kockás akril meg a püspöklila moher között, hogy melyikben üljenek köréje fotózkodni. Ám ezzel a helyi néplélekkel való egy húron pendülésüket jeleznék, vele tehát azt, hogy személyükben maga a népfelség kerekedett fel a vendég köszöntésére - kivéve a népfelségnek azt a részét, mely ilyen és egyéb alkalomkor tarlókon és kisvárosi főtereken ad hangot nemtetszésének, elszigetelten és bohóctréfába hanyatlóan. És ilyenkor a latin-amerikai bunkóktól - akik, miért, miért nem, talán mert sokan vannak, talán mert maradt valami a közgondolkodásukban az irodalmukban ismerős szabadságharcosokéból; legalább komolyan vetetik a hülyeségeiket - nehéz megtagadni egy pillanatnyi irigységet.

De ez már érzelmi politizálás lenne, jobb is, ha még időben lehátrálunk róla.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.