n A Gallup és a Medián legutóbbi felmérései szerint fordulat történt a pártok népszerűségi rangsorában, ami valamiképpen a New York-i terrorakció hatásához köthető. A Gallup, melynek felmérését időben valósággal kettévágta a merénylet, még csak hatszázalékos előnyt jelzett a Fidesz-MDF közös lista számára (megjegyezvén, hogy a szeptember 11. utáni adatok már tetemes Fidesz-előnyt mutattak), ám a Medián, melynek adatfelvétele a merénylet utánra esett, már 12 százalékos előnyt hozott ki. Az adatok meghökkentők: a választások utáni rövid időszakot leszámítva végig az MSZP vezetett, és csak év elején sikerült a Fidesznek feljönnie mellé - ám ha vezetett is a legnagyobb kormánypárt, előnye a statisztikai hibahatáron belülre esett. Lehetne hibát keresni a felmérésekben is, ám két egyidejűleg, azonos irányban elmért adatsor ritka, mint buszbérlet a Parlamentben. Kereshetjük a bibit a felméréseket készítő cégek vélelmezett politikai vonzódásaiban (erre azért már volt példa), ám az is valószínűtlen, hogy a kormányközelinek tartott Gallup és az efféle rokonszenvekkel soha (másmilyenekkel annál inkább) gyanúsított Medián most hirtelen konspiratív adategyeztetés révén igyekezett volna lelket önteni a Magyar Nemzet csüggedt olvasóiba.
Maradnak a racionálisabb magyarázatok. Például hogy ez a két cég számolt először a Fidesz-MDF-szövetség tényével, szó szerint ők terítették először a kártyát a leendő választók elé, akik közül számosan éppen a kérdezőbiztosoktól, mások pedig a felmérések nyomán publikált adatokból értesültek arról, hogy jövőre eggyel kevesebb résztvevő indul a választásokon. (Az ötlet rafinált: a sikeres merger reklámját rábízni eme cégekre, amelyek ráadásul, ha korrektek akarnak maradni, kénytelenek is elvégezni a muszáj marketinget.) A kártyás módszer, amikor a polgárnak felolvassák/megmutatják a menüt, több szempontból is módosítja a végeredményt: profitálnak a kispártok (az SZDSZ hirtelen megint stabilan öt százalék fölé került, és a MIÉP is a körül van, bár az ő esetük köztudomásúlag kissé bonyolultabb) meg az erősnek tűnő pártszövetségek - a potenciális szavazók hirtelen ráébrednek, hogy a kormány (talán Vonza, Homoki és Kékkői státusférfiakat leszámítva) egy tömbben indul a választásokon.
De még ez sem magyaráz sokkal többet pár százaléknál - úgyhogy a közvélemény-kutatók a merénylet hatására esküsznek, arra, hogy a világpolitikai válság láttán a lakosság erős relatív többsége felsorakozott a kormány mögött. Márpedig kormányunk ez ügyben leginkább lapít, az obligát kondoleációkon kívül egyéb kinyilatkoztatásra nem kapható; legjelentősebb erőfeszítései arra irányulnak, miként bírjon egyszerre elhatárolódni a merényletre antiszemita uszítással reagáló kváziszövetségesétől és jövő évi választási ellenfeleitől, meg hogy bizonyos "fokozott biztonsági intézkedések" örve alatt lehetőleg az összes hazánkba érkező vagy már itt dekkoló afgán menekültet lecsukassa (a debreceni menekülttáborba internálja), hisz abból baj nem lehet. Vezetőink, merő taktikából avagy meggyőződésből, de tökéletesen osztják a hazánkban tömegesnek mondható vélekedést.
Ezek szerint a jenkiket ugyan megtámadták és most háborúzni fognak: de ez legyen az ő bajuk - egyébként is, maguknak keresték. Kormányunk és pártunk bölcsen kimarad ebből az egész cirkuszból, finoman elhatárolódik mindentől, ami valamiféle határozott állásfoglalásra hasonlítana. Nem is olyan új keletű izolacionizmusának nem kevesebb az üzenete, mint hogy kussoljunk, mint szar a fűben - eddig ugyanis csak ráfáztunk arra, ha kiálltunk bármely (a maga korában nagynak és legyőzhetetlennek tűnő) szövetségesünk mellett. Kis pont vagyunk, a világ messze van, a fridzsider közelebb, a sóvám úgyis fontosabb mindennél; baj meg egyedül abból nem lehet, ha drótot húzunk a bokszosok köré.
Ebben országban, ahol még a titkosszolgálati szervert feltörő állítólagos pacifisták is csurkista szövegekkel operálnak, ez az ideológia meglehetősen népszerű, és ez több, mint elgondolkodtató.