Hack Péter: Ki kormányoz bennünket?

publikálva
2001/40. (10. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ebben az évben a Fidesz által vezetett kormány parlamenti többsége és a BUX párhuzamos tendenciákat mutatott: mindkettő látványos zuhanásokat élt át. Az 1998 tavaszán még 213 fős kormánykoalíció 2001 szeptemberére 192 főre olvadt, hogy aztán két, régóta eladólistán lévő kisgazda jellembajnok csatlakozásával 194 főre emelkedjék, elérve ezzel a minimális parlamenti többséget.

Ebben az évben a Fidesz által vezetett kormány parlamenti többsége és a BUX párhuzamos tendenciákat mutatott: mindkettő látványos zuhanásokat élt át. Az 1998 tavaszán még 213 fős kormánykoalíció 2001 szeptemberére 192 főre olvadt, hogy aztán két, régóta eladólistán lévő kisgazda jellembajnok csatlakozásával 194 főre emelkedjék, elérve ezzel a minimális parlamenti többséget.

Az egy hétig tartó legitimációs válságot a Fidesz-hű kisgazdák hozták létre azzal, hogy Torgyán hat emberét puccsszerűen kizárták a frakcióból. A Szentgyörgyvölgyi Péter vezette társaságot nyilván nem az eszéért szereti a Fidesz, hiszen a kisgazdák láthatóan képtelenek voltak felmérni, hogy frakciójuk mindenáron való torgyántalanítása milyen nehéz helyzetbe hozza a stabilitás és a magabiztosság látszatára oly kényesen ügyelő Fideszt.

Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője szokása szerint nem jött zavarba a tényektől. Rezzenéstelen tekintettel magyarázta el a tévéhíradókban, hogy a 192 fő az valójában többség a 386 fős Országgyűlésben. Néhány nappal később a két exkisgazda, extorgyánista, exfüggetlen képviselő csatlakozása után ugyanilyen rezzenéstelen arccal közölte Szájer, hogy helyreállt a kormánytöbbség, ami szerinte soha nem is került veszélybe. Annak a frakciónak persze, amely gond nélkül megszavazza, hogy az Országgyűlés házszabályának hetenkénti ülésezésre vonatkozó rendelkezése valójában háromhetenkéntit jelent, a következő hét pedig azt jelenti, hogy az adott hét után bármikor később bekövetkező hét, nos az ilyen frakciónak nem okozhat kommunikációs problémát annak megmagyarázása, hogy a 192 miért több mint a 386 fele.

Kormány a betonban

Szeptember 29-én látszólag elhárult a kisebbségi kormányzás veszélye, ám valójában bármikor újraéledhet a konfliktus. Igaz, ez nem közjogi természetű, hanem csak politikai, bár ettől még nem lebecsülendő. A magyar közjog a kormányzat parlamenti többségét végső soron kizárólag a kormányalakítás pillanatában követeli meg. Az alkotmány szerint "A miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés tagjai többségének szavazatával választja. A miniszterelnök megválasztásáról, továbbá a Kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz" [33. § (3) bekezdés.] Ehhez valamennyi megválasztott képviselő szavazatának fele, plusz egy szavazat szükséges. Amennyiben valamennyi mandátum betöltött, akkor minimum 194 szavazat szükséges a kormányalakításhoz.

A kormány megbízatása négy esetben szűnhet meg: az újonnan megválasztott Országgyűlés megakulásával, a miniszterelnök, illetőleg a kormány lemondásával, a miniszterelnök halálával, illetőleg a bizalmatlansági indítvány elfogadásával (Alkotmány 33/A §). Ebből látható: ha a megalakulást követően a kormány parlamenti többsége elfogy, az közjogilag még nem új helyzet. Politikailag persze kialakul egy legitimációs válság - erről majd később szólunk -, de jogi értelemben nem. Jogi értelemben a kormány helyzetét nem érinti a költségvetés vagy a zárszámadás elfogadásának elmaradása sem; ilyen esetekben az alkotmány nem, csupán a politikai illem kívánja meg a kormány lemondását.

A kormánnyal szembeni bizalmi szavazásnak háromféle lehetősége van: az első az úgynevezett konstruktív bizalmatlansági indítvány. Mint emlékezetes, ez az intézmény az 1990-es MDF-SZDSZ-megállapodás (ismertebb nevén: "paktum") keretében került az alkotmányba. A Fidesz - és személy szerint Orbán Viktor - által akkor nagyon élesen támadott rendelkezés a kormány "bebetonozását" szolgálja. Kifejezett célja, hogy a kormány stabilitását akkor is biztosítsa, ha már elfogyott a mögötte álló parlamenti többség. A konstruktív bizalmatlansági indítványt a miniszterelnökkel szemben a képviselők legalább egyötöde terjesztheti elő, "a miniszterelnöki tisztségre jelölt személy megjelölésével" [Alkotmány 39/A § (1) bekezdés]. E megoldás azért "betonozza" be a kormányt, mert ha az ellenzék egyet is ért abban, hogy egyikük sem támogatja a kormányt, nagy valószínűséggel - a megosztottság miatt - nem tud új miniszterelnököt megnevezni. A jelenlegi helyzetben sincs arra esély, hogy mondjuk az MSZP, az SZDSZ és a MIÉP, plusz a függetlenek bárkit is tudnának közösen jelölni Orbán helyett.

A bizalmi szavazás másik két formáját a kormány kezdeményezheti. Egyrészt "a miniszterelnök útján" [Alkotmány 39/A § (3) bekezdés]; ebben az esetben az indítványról vitát kell nyitni, és legkésőbb a beterjesztéstől számított nyolc napon belül szavazni kell róla. Másrészt a kormány azt is javasolhatja, hogy "az általa benyújtott előterjesztés feletti szavazás egyben bizalmi szavazás is legyen" [Alkotmány 39/A § (4) bekezdés]. Ha az Országgyűlés nem szavaz bizalmat a kormánynak, az - mindkét esetben - köteles lemondani [39/A § (5) bekezdés].

Közjogi értelemben a kormányt csupán az említett három esetben lehet elmozdítani. Politikai értelemben azonban beszélhetünk legitimációs válságról akkor, amikor a kormánynak elfogy a parlamenti többsége.

A lehetséges válság gyökerei 1998-ig nyúlnak vissza. A választások után a ma már egyedül uralkodó Fidesz 148 képviselőjével a mandátumoknak mindössze 38,34 százalékát birtokolta. Ahhoz, hogy kormányt tudjon alakítani, szüksége volt a kisgazdák akkor még 48 mandátumára is. A két pártnak együtt már 196 képviselője volt, vagyis rendelkeztek a kormányalakításhoz szükséges többséggel. A Fidesz azonban ennél stabilabb többségre vágyott, ezért a bevonta koalícióba az MDF-et is. A kezdetben "kényszerszövetségnek" induló koalíció később "természetes szövetséggé" változott, hogy még később elérje a látványos rothadás állapotát, amelynek keretében a kisgazdák összesen tizennégy mandátumot veszítettek.

A gumiszoba jogot alakít

A korábban is sok egzotikumot felvillantó kisgazda frakció 2001-ben látványosan gumiszobává változott, mégpedig a Fidesz aktív közreműködésével. Ha nem az ország sorsáról és a parlamentarizmus jövőjéről lenne szó, még derülhetnénk is a dolgokon. Izgalommal követhetnénk, hogy ki kit mikor zár ki vagy vesz fel újra, hogyan alakul az egyre inkább börtönszigetre emlékeztető független képviselőcsoport. Eltöprenghetnénk azon, hogy amikor a Torgyán József személyes döntéséből országos politikussá váló lányizsoltok, horváthbélák, molnárróbertek felmásztak a tyúklétrára, vajon miért nem látták, hogy a létra mibe van beletámasztva? És hogyan válhatnak ezek az emberek hetekig a politikai műsorok főszereplőivé?

Az őrület azonban kiszabadult a gumiszobából. Jelenleg például van a Magyar Köztársaság bíróságának egy jogerős határozata, amely kimondja: Torgyán Józsefet jogszerűtlenül zárták ki a képviselőcsoportból. E bírósági döntés tartalmával lehet vitatkozni. Sehol nincs az megírva, hogy csak olyan ítéletet kell végrehajtani, amely az érintetteknek tetszik. Mi több, a perveszteseknek többnyire nem tetszik az ítélet. Amikor az ügyben vereséget szenvedett Fidesz-hű kisgazdák hörögnek az ítélet ellen, akkor nincs is különösebb gond: szívük joga. A baj ott kezdődik, amikor az Országgyűlés törvényes működéséért felelős házelnök egyszerűen semmibe veszi a bíróság jogerős és mindenkire kötelező döntését. Ez már leplezetlen jogtiprás, aminek semmi más indoka nincs, mint a hatalmi pozíciókhoz való kicsinyes ragaszkodás.

Áder János és a magyar parlamentarizmus szétverésében történelmi érdemeket szerzett ügyrendi bizottság a gumiszoba normáit átemelte az egész parlament működésébe, és ahelyett, hogy az őrjöngést megpróbálták volna elszigetelni, az egész parlamentet bevonták a kisgazda belviszály sajátságos forgatagába. Ennek volt következménye a szeptember 25-i szavazás is, ahol Torgyán József egykori leghűségesebb sameszát, a mára "megvilágosodott" és "jó oldalra álló" Bánk Attilát a Ház nem választotta meg alelnökének. Röviddel később sikertelen volt a bizottsági tagok megválasztása is, mivel az ellenzék nem kívánt a kisgazda helyekről szavazni, hiszen a kisgazdák már most is erősen felülreprezentáltak a bizottságokban, ráadásul senki nem tudja, hogy a személyi döntések szabályosan történtek-e vagy sem.

Szájból szájba a MIÉP-pel

A Fidesz a parlamenti többség elvesztésétől nem azért fél, mert ezzel megbukna a kormány. Erre, mint láttuk, közjogi értelemben akkor sem kerülne sor, ha a kormányt rendszeresen leszavaznák. Még csak attól sem kell nagyon tartania a Fidesznek, hogy a többség elvesztése után a szavazásokon rendszeresen alulmaradna, hiszen a Fidesz-frakcióban alkalmanként ötvenezer forintos büntetéssel sújtják a szavazásról igazolatlanul távolmaradókat. (Ezzel az eszközzel még Bánk Attilát is le lehet nyomni a képviselők torkán.)

A másik oldalon az MSZP- és az SZDSZ-frakcióban nem hogy ötvenezer forintos, de még ötforintos szankció sincs, ezért aztán a szavazásokon e frakcióknak általában csak mintegy kétharmada vesz részt. Jellemző, hogy a 2002-es választás előtti utolsó fontos parlamenti ülésszak megnyitását - amelyen még az üléstermet jelenlétével nem túl gyakran kitüntető Orbán Viktor is beszédet mondott - sem Kovács László pártelnök, sem Nagy Sándor frakcióvezető nem tudta zsúfolt programjába illeszteni. Helyettük az MSZP szezonnyitó beszédét az egyébként kitűnő Franz Rezső mondta el.

A Fidesz félelme elsősorban abból fakad, hogy a külvilág előtt is letagadhatatlanná válik az a folyamatos és töretlen együttműködés, amely a legnagyobb kormányzópárt és a MIÉP között immár három éve létezik. A MIÉP-frakció létezésének egyetlen indoka, hogy a Fidesz "szájból szájba végzett mesterséges légzéssel" életben tartja.

Az Országgyűlés 1998-as megalakulásakor a Fidesz még nem vállalta, hogy a kisgazdapárt mellett ugyanazon mozdulatával a MIÉP-et is a keblére ölelje. Amikor a legnagyobb kormánypárt szembesült azzal, hogy a MIÉP bár elérte a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, de nem érte el a frakció-alakításhoz szükséges tizenöt fős határt, nem állt nyíltan a MIÉP mellé, nem akarta házszabály-módosítással biztosítani a MIÉP-képviselőcsoport felállását, hanem az Alkotmánybíróságra (AB) bízta a kérdés eldöntését. Az AB kimondta: minden olyan pártnak, amely eléri a parlamentbe jutási küszöböt, joga van frakciót alakítani; e képviselőcsoport azzal a létszámmal jön létre, amely létszámmal a párt képviselői az Országgyűlésbe bejutottak. Ha a létszám az alakuláskori létszám alá csökken, a frakció megszűnik. A MIÉP parlamenti csoportjából előbb Szabó Lukács, majd Cseh Sándor is kivált. A MIÉP-frakció az AB-döntés értelmében ma már nem létezne; csupán a Fidesz akaratából van még parlamenti képviselőcsoportjuk. A MIÉP persze bőkezűen fizet a támogatásért, hiszen nélkülük például nem lehetett volna ledarálni a közszolgálati televíziókat és rádiót, de egy sor más fontos döntéshez is szükség van a támogatásukra. A MIÉP jutalma mindezekért nemcsak a frakció életben tartása, hanem a Pannon Rádió, a Vasárnapi újság, A hét és a többi uszító fórum engedélyezése.

Ez a támogatás a szeptember 11-i terrortámadások után kicsit kellemetlenné vált a Fidesz számára; no nem annyira, hogy Orbán vagy Pokorni, vagy akárcsak Szájer elítélje a MIÉP terroristákat támogató nyilatkozatát. Azzal azonban, hogy - feltehetően erős külföldi nyomásra - a kormány mégis belement abba, hogy a parlament határozatban határolódjék el a MIÉP-től, egyértelművé vált: az ország nemzetközi megítélése katasztrofálissá válna egy MIÉP által támogatott kisebbségi kormányzás esetén.

A Fidesznek tehát szüksége van olyan képviselőkre, akik elleplezik azt a tényt, hogy a magyar kormány évek óta aktívan együttműködik a szélsőjobboldallal. Mivel a még szabadlábon lévő független képviselők között is számosan hajlandók bármire annak érdekében, hogy mandátumuk négy évvel meghosszabbodjon, alighanem a Fidesz-index növekedése várható a jövőben. A lakosság pedig továbbra sem tudhatja, kik is kormányozzák az országot.

A szerző az SZDSZ országgyűlési képviselője.

publikálva
2001/40. (10. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk