Az egy hétig tartó legitimációs válságot a Fidesz-hű kisgazdák hozták létre azzal, hogy Torgyán hat emberét puccsszerűen kizárták a frakcióból. A Szentgyörgyvölgyi Péter vezette társaságot nyilván nem az eszéért szereti a Fidesz, hiszen a kisgazdák láthatóan képtelenek voltak felmérni, hogy frakciójuk mindenáron való torgyántalanítása milyen nehéz helyzetbe hozza a stabilitás és a magabiztosság látszatára oly kényesen ügyelő Fideszt.
Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője szokása szerint nem jött zavarba a tényektől. Rezzenéstelen tekintettel magyarázta el a tévéhíradókban, hogy a 192 fő az valójában többség a 386 fős Országgyűlésben. Néhány nappal később a két exkisgazda, extorgyánista, exfüggetlen képviselő csatlakozása után ugyanilyen rezzenéstelen arccal közölte Szájer, hogy helyreállt a kormánytöbbség, ami szerinte soha nem is került veszélybe. Annak a frakciónak persze, amely gond nélkül megszavazza, hogy az Országgyűlés házszabályának hetenkénti ülésezésre vonatkozó rendelkezése valójában háromhetenkéntit jelent, a következő hét pedig azt jelenti, hogy az adott hét után bármikor később bekövetkező hét, nos az ilyen frakciónak nem okozhat kommunikációs problémát annak megmagyarázása, hogy a 192 miért több mint a 386 fele.
Kormány a betonban
Szeptember 29-én látszólag elhárult a kisebbségi kormányzás veszélye, ám valójában bármikor újraéledhet a konfliktus. Igaz, ez nem közjogi természetű, hanem csak politikai, bár ettől még nem lebecsülendő. A magyar közjog a kormányzat parlamenti többségét végső soron kizárólag a kormányalakítás pillanatában követeli meg. Az alkotmány szerint "A miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés tagjai többségének szavazatával választja. A miniszterelnök megválasztásáról, továbbá a Kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz" [33. § (3) bekezdés.] Ehhez valamennyi megválasztott képviselő szavazatának fele, plusz egy szavazat szükséges. Amennyiben valamennyi mandátum betöltött, akkor minimum 194 szavazat szükséges a kormányalakításhoz.
A kormány megbízatása négy esetben szűnhet meg: az újonnan megválasztott Országgyűlés megakulásával, a miniszterelnök, illetőleg a kormány lemondásával, a miniszterelnök halálával, illetőleg a bizalmatlansági indítvány elfogadásával (Alkotmány 33/A §). Ebből látható: ha a megalakulást követően a kormány parlamenti többsége elfogy, az közjogilag még nem új helyzet. Politikailag persze kialakul egy legitimációs válság - erről majd később szólunk -, de jogi értelemben nem. Jogi értelemben a kormány helyzetét nem érinti a költségvetés vagy a zárszámadás elfogadásának elmaradása sem; ilyen esetekben az alkotmány nem, csupán a politikai illem kívánja meg a kormány lemondását.
A kormánnyal szembeni bizalmi szavazásnak háromféle lehetősége van: az első az úgynevezett konstruktív bizalmatlansági indítvány. Mint emlékezetes, ez az intézmény az 1990-es MDF-SZDSZ-megállapodás (ismertebb nevén: "paktum") keretében került az alkotmányba. A Fidesz - és személy szerint Orbán Viktor - által akkor nagyon élesen támadott rendelkezés a kormány "bebetonozását" szolgálja. Kifejezett célja, hogy a kormány stabilitását akkor is biztosítsa, ha már elfogyott a mögötte álló parlamenti többség. A konstruktív bizalmatlansági indítványt a miniszterelnökkel szemben a képviselők legalább egyötöde terjesztheti elő, "a miniszterelnöki tisztségre jelölt személy megjelölésével" [Alkotmány 39/A § (1) bekezdés]. E megoldás azért "betonozza" be a kormányt, mert ha az ellenzék egyet is ért abban, hogy egyikük sem támogatja a kormányt, nagy valószínűséggel - a megosztottság miatt - nem tud új miniszterelnököt megnevezni. A jelenlegi helyzetben sincs arra esély, hogy mondjuk az MSZP, az SZDSZ és a MIÉP, plusz a függetlenek bárkit is tudnának közösen jelölni Orbán helyett.
A bizalmi szavazás másik két formáját a kormány kezdeményezheti. Egyrészt "a miniszterelnök útján" [Alkotmány 39/A § (3) bekezdés]; ebben az esetben az indítványról vitát kell nyitni, és legkésőbb a beterjesztéstől számított nyolc napon belül szavazni kell róla. Másrészt a kormány azt is javasolhatja, hogy "az általa benyújtott előterjesztés feletti szavazás egyben bizalmi szavazás is legyen" [Alkotmány 39/A § (4) bekezdés]. Ha az Országgyűlés nem szavaz bizalmat a kormánynak, az - mindkét esetben - köteles lemondani [39/A § (5) bekezdés].
Közjogi értelemben a kormányt csupán az említett három esetben lehet elmozdítani. Politikai értelemben azonban beszélhetünk legitimációs válságról akkor, amikor a kormánynak elfogy a parlamenti többsége.
A lehetséges válság gyökerei 1998-ig nyúlnak vissza. A választások után a ma már egyedül uralkodó Fidesz 148 képviselőjével a mandátumoknak mindössze 38,34 százalékát birtokolta. Ahhoz, hogy kormányt tudjon alakítani, szüksége volt a kisgazdák akkor még 48 mandátumára is. A két pártnak együtt már 196 képviselője volt, vagyis rendelkeztek a kormányalakításhoz szükséges többséggel. A Fidesz azonban ennél stabilabb többségre vágyott, ezért a bevonta koalícióba az MDF-et is. A kezdetben "kényszerszövetségnek" induló koalíció később "természetes szövetséggé" változott, hogy még később elérje a látványos rothadás állapotát, amelynek keretében a kisgazdák összesen tizennégy mandátumot veszítettek.
A gumiszoba jogot alakít
A korábban is sok egzotikumot felvillantó kisgazda frakció 2001-ben látványosan gumiszobává változott, mégpedig a Fidesz aktív közreműködésével. Ha nem az ország sorsáról és a parlamentarizmus jövőjéről lenne szó, még derülhetnénk is a dolgokon. Izgalommal követhetnénk, hogy ki kit mikor zár ki vagy vesz fel újra, hogyan alakul az egyre inkább börtönszigetre emlékeztető független képviselőcsoport. Eltöprenghetnénk azon, hogy amikor a Torgyán József személyes döntéséből országos politikussá váló lányizsoltok, horváthbélák, molnárróbertek felmásztak a tyúklétrára, vajon miért nem látták, hogy a létra mibe van beletámasztva? És hogyan válhatnak ezek az emberek hetekig a politikai műsorok főszereplőivé?
Az őrület azonban kiszabadult a gumiszobából. Jelenleg például van a Magyar Köztársaság bíróságának egy jogerős határozata, amely kimondja: Torgyán Józsefet jogszerűtlenül zárták ki a képviselőcsoportból. E bírósági döntés tartalmával lehet vitatkozni. Sehol nincs az megírva, hogy csak olyan ítéletet kell végrehajtani, amely az érintetteknek tetszik. Mi több, a perveszteseknek többnyire nem tetszik az ítélet. Amikor az ügyben vereséget szenvedett Fidesz-hű kisgazdák hörögnek az ítélet ellen, akkor nincs is különösebb gond: szívük joga. A baj ott kezdődik, amikor az Országgyűlés törvényes működéséért felelős házelnök egyszerűen semmibe veszi a bíróság jogerős és mindenkire kötelező döntését. Ez már leplezetlen jogtiprás, aminek semmi más indoka nincs, mint a hatalmi pozíciókhoz való kicsinyes ragaszkodás.
Áder János és a magyar parlamentarizmus szétverésében történelmi érdemeket szerzett ügyrendi bizottság a gumiszoba normáit átemelte az egész parlament működésébe, és ahelyett, hogy az őrjöngést megpróbálták volna elszigetelni, az egész parlamentet bevonták a kisgazda belviszály sajátságos forgatagába. Ennek volt következménye a szeptember 25-i szavazás is, ahol Torgyán József egykori leghűségesebb sameszát, a mára "megvilágosodott" és "jó oldalra álló" Bánk Attilát a Ház nem választotta meg alelnökének. Röviddel később sikertelen volt a bizottsági tagok megválasztása is, mivel az ellenzék nem kívánt a kisgazda helyekről szavazni, hiszen a kisgazdák már most is erősen felülreprezentáltak a bizottságokban, ráadásul senki nem tudja, hogy a személyi döntések szabályosan történtek-e vagy sem.
Szájból szájba a MIÉP-pel
A Fidesz a parlamenti többség elvesztésétől nem azért fél, mert ezzel megbukna a kormány. Erre, mint láttuk, közjogi értelemben akkor sem kerülne sor, ha a kormányt rendszeresen leszavaznák. Még csak attól sem kell nagyon tartania a Fidesznek, hogy a többség elvesztése után a szavazásokon rendszeresen alulmaradna, hiszen a Fidesz-frakcióban alkalmanként ötvenezer forintos büntetéssel sújtják a szavazásról igazolatlanul távolmaradókat. (Ezzel az eszközzel még Bánk Attilát is le lehet nyomni a képviselők torkán.)
A másik oldalon az MSZP- és az SZDSZ-frakcióban nem hogy ötvenezer forintos, de még ötforintos szankció sincs, ezért aztán a szavazásokon e frakcióknak általában csak mintegy kétharmada vesz részt. Jellemző, hogy a 2002-es választás előtti utolsó fontos parlamenti ülésszak megnyitását - amelyen még az üléstermet jelenlétével nem túl gyakran kitüntető Orbán Viktor is beszédet mondott - sem Kovács László pártelnök, sem Nagy Sándor frakcióvezető nem tudta zsúfolt programjába illeszteni. Helyettük az MSZP szezonnyitó beszédét az egyébként kitűnő Franz Rezső mondta el.
A Fidesz félelme elsősorban abból fakad, hogy a külvilág előtt is letagadhatatlanná válik az a folyamatos és töretlen együttműködés, amely a legnagyobb kormányzópárt és a MIÉP között immár három éve létezik. A MIÉP-frakció létezésének egyetlen indoka, hogy a Fidesz "szájból szájba végzett mesterséges légzéssel" életben tartja.
Az Országgyűlés 1998-as megalakulásakor a Fidesz még nem vállalta, hogy a kisgazdapárt mellett ugyanazon mozdulatával a MIÉP-et is a keblére ölelje. Amikor a legnagyobb kormánypárt szembesült azzal, hogy a MIÉP bár elérte a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, de nem érte el a frakció-alakításhoz szükséges tizenöt fős határt, nem állt nyíltan a MIÉP mellé, nem akarta házszabály-módosítással biztosítani a MIÉP-képviselőcsoport felállását, hanem az Alkotmánybíróságra (AB) bízta a kérdés eldöntését. Az AB kimondta: minden olyan pártnak, amely eléri a parlamentbe jutási küszöböt, joga van frakciót alakítani; e képviselőcsoport azzal a létszámmal jön létre, amely létszámmal a párt képviselői az Országgyűlésbe bejutottak. Ha a létszám az alakuláskori létszám alá csökken, a frakció megszűnik. A MIÉP parlamenti csoportjából előbb Szabó Lukács, majd Cseh Sándor is kivált. A MIÉP-frakció az AB-döntés értelmében ma már nem létezne; csupán a Fidesz akaratából van még parlamenti képviselőcsoportjuk. A MIÉP persze bőkezűen fizet a támogatásért, hiszen nélkülük például nem lehetett volna ledarálni a közszolgálati televíziókat és rádiót, de egy sor más fontos döntéshez is szükség van a támogatásukra. A MIÉP jutalma mindezekért nemcsak a frakció életben tartása, hanem a Pannon Rádió, a Vasárnapi újság, A hét és a többi uszító fórum engedélyezése.
Ez a támogatás a szeptember 11-i terrortámadások után kicsit kellemetlenné vált a Fidesz számára; no nem annyira, hogy Orbán vagy Pokorni, vagy akárcsak Szájer elítélje a MIÉP terroristákat támogató nyilatkozatát. Azzal azonban, hogy - feltehetően erős külföldi nyomásra - a kormány mégis belement abba, hogy a parlament határozatban határolódjék el a MIÉP-től, egyértelművé vált: az ország nemzetközi megítélése katasztrofálissá válna egy MIÉP által támogatott kisebbségi kormányzás esetén.
A Fidesznek tehát szüksége van olyan képviselőkre, akik elleplezik azt a tényt, hogy a magyar kormány évek óta aktívan együttműködik a szélsőjobboldallal. Mivel a még szabadlábon lévő független képviselők között is számosan hajlandók bármire annak érdekében, hogy mandátumuk négy évvel meghosszabbodjon, alighanem a Fidesz-index növekedése várható a jövőben. A lakosság pedig továbbra sem tudhatja, kik is kormányozzák az országot.
A szerző az SZDSZ országgyűlési képviselője.
