Dúló viharnak

Publicisztika

Orbán Viktor látnivalóan osztja a magyar nemzeties-radikális-keresztény-konzervatív jobboldal szokásos ellenérzéseit a baloldallal szemben.
Ez önmagában még rendben is volna - mást vártunk? Orbán szerint Kun Béla, Rákosi és az ötvenhatos forradalom leverői kártékony emberek voltak. Így van: alighanem néhány elvetemült neosztálinista kivételével így gondolja ezt minden józan ember (bár a legutóbbi, konkrét névvel nem jelölt kategória esetén ebben már nem vagyunk ennyire biztosak). Orbán Viktor ellenérzéseit a napi sportlap nyelvén fogalmazza meg (lásd: Jancsika valósággal rárontott ellenfelére). No hiszen, van ez így: ha az ember a nagyvilágról alkotott nézeteinek forrását jelentős részben futballtárgyú cikkekben találja meg, akkor azok nyelve is beszivárog a bőr alá és elszékelyesedett zsidó viccekkel, filléres ponyvákból vett bölcsességekkel és az 1000 híres mondás című idézetgyűjteménnyel mintegy szinergikus elegyet alkotva a legváratlanabb pillanatokban, szökőkútszerűen tör elő a jelentős rétorból. Abban sincs semmi meglepő, bár ez már erősen gyomorforgató, amint egy virtigli, tökös jobboldalinak mindenféle baloldalról rendre Rákosi és Kun Béla jut az eszébe. (Kádár nevét viszont nem mondja ki, mert ő úgymond, khm, származásilag, kilóg a sorból - vagy netalán áttért volna a Kádár-rezsim árnyalt, korszakhatárokra is tekintettel lévő értékelésére?) Ha valakinek kétségei támadnának a szöveg hermeneutikai típusú analízise során, annak támpontul Orbán kiadott egy közleményt is, amelyben megerősíti: Magyarországon nincs rendes baloldal - a rendes baloldal ugyanis olyan, amilyennek Orbán és pártja mostanában mutatkozni próbál. Egyszerre nacionalista és szociáldemagóg. A probléma csak annyi, hogy ha egy párt és egy politikus ilyen lelkesen próbál vörösbarna színekben mutatkozni, akkor hamar kellemetlen reminiszcenciák ébredhetnek hallgatóságában: s nemcsak azokban, akik amúgy is zsigerileg utálják, de azokban is, akiket a baloldalról magához édesgetni próbált eleddig. Ennél is érdekesebb az a sajátos ideológiai kollízió, amelynek csapdájába most látnivalóan bekerült az exminiszterelnök: heterogén választói bázisára tekintettel egyszerre kell fújnia az alkalmankénti mérsékelt, bárgyún palifogó szövegeket és a radikális jobboldal szokásos repertoárját, annak sajátos duktusával együtt. S ha annak része az is, hogy a baloldal idegen, és a baloldal nemzetellenes genetikai meghatározottsággal bír, akkor jöjjön az is. És jött is: és ilyenkor a jóérzésű megfigyelőben feltoluló undort csöppet sem mérsékli, hogy a most genetikailag baloldalizó Orbánnak nyilván kellett valami undorítót mondania ahhoz, hogy törzsközönségének az undorító gondolatokra fogékony részében helyrebillentse az izraeli látogatás miatt felborult lelki békét.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy Orbán az annál jobb itt, minél rosszabb elve alapján egy megveszekedett, fanatikus, millenarista típusú szektásnál is jobban kívánja, hogy világunk rögvest összedőljön, mint egy korhadt budi - ez mindig is jellemző volt a t. történelmi jobboldalra (Kun Béla idején speciel a románokra, csehekre vártak), melynek képviselőiből (tisztelet a ritka kivételnek) a józan belátáson kívül a felelősségérzet és az önkritika is teljességgel hiányzott (bezzeg a komancsok mást sem csináltak - persze váltakozó hasznossággal és sikerrel). Fölösleges emlékeztetni O. Viktort arra, hogy kedvenc jobboldalijai, vállalt (s néha sunyin elhallgatott) szellemi és leginkább politikusi elődei eddig két világháborúba vitték be az országot, s mindkettőnek (különösen a másodiknak) rettenetes vérfürdő lett az eredménye, meg a jelenlegi méretű, csonka Magyarország. Úgyis elereszti a füle mellett. Azt viszont talán észreveszi majd, ha a teljes káoszba és inkonzisztenciába forduló megnyilatkozásait hívei is egyre nehezebben tudják majd értelmezni, folyton a fenekében lihegő bértollnokai pedig mind nehezebben explikálják a sok kommunikációs törmelékből a ravasz, körmönfont stratégát és az államférfit, aki balfedezethez méltó nyugalommal cicázik az ellenféllel. A határon túliak most még a tenyeréből esznek, talán - ideiglenesen - Tőkés és Markó státusférfiak is összebékülnek (leginkább a parlamenti küszöb kedvéért), ám ha az Államférfi és a Régi Harcostárs között még sokáig tart az "értelmiségi vita" arról, van-e értelme a kettős állampolgárságnak, s főként az erről szóló népszavazásnak, úgy előbb-utóbb a határon túli magyaroknál is leesik majd a két bani (meg a para): az egyedül hazafias párt vezetői cinikus nihilisták, s nincs olyan, amit meg ne tennének a hatalomért.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.