Egy pillanat alatt omlott össze az Antall József építette kártyavár Izraelben

  • Haskó Lászó
  • 2019. február 20.

Publicisztika

Nem mindenki lelkesedik

A kártyavár összeomlott. Mert a visegrádi négyek (V4) nevezetű politikai tákolmány bizony kártyavár volt.

Antall József találta ki, hogy a történelemben egymással évszázadokig civakodó – időnként független, de többnyire gyámság alatt kínlódó, országnak kinéző – területek kapaszkodjanak egymás hajába, hátha akkor nem süllyednek olyan gyorsan, mint egyenként.

Merész gondolat volt, még az sem túlzás, ha természet-ellenesnek tartjuk, de patyomkin falként úgy-ahogy működött, amíg az alapító el nem távozott. A baloldali kormányok idején állt a kártyavár, de inkább afféle mutatványként, semmint valójában. Vagyis helyén volt a dolog.

A 2010-es fideszes hatalomszerzés után

a kártyavárról lekerült a védőbúra. Lefújták lakkal és új feladatot kapott. Ellensúly készült belőle. Az egyesítetlen Közép-kelet Európa császári és királyi trónjára felkapaszkodni kívánó felcsúti manócska beköltözött a kártyapalotába és az erős falak mögül, a már említett egységes hinterlanddal harci riadót fújt Németország és Franciaország ellen, az EU balkánosítása érdekében.

Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu

Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu

Fotó: MTI/Miniszterelnöki sajtóiroda/Szecsődi Balázs

 

Nem tagadható, hogy a felcsútosítás útján szép eredményeket tud felmutatni a nagy négyes, különösen Lengyelország halad szép egyenletes tempóban lefelé, lassan eléri a magyar mélységi rekordot. Az egymással is régi jó barátok, Szlovákia és Csehország pávatáncol ide-oda. Sajnos senki sem veszi komolyan a visegrádiakat, ki tudja miért? Csak ők veszik komolyan magukat, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha...

A magyar vezér valószínűleg nem volt elégedett

a felcsútosítás eddigi eredményeivel, új hadműveletet eszelt ki. És a régi nagy baklövés után ismét lőtt egy bakot. Kapitálisat. A velünk tökéletesen egy húron pendülni kívánó lengyeleket már eddig is kiborította, hogy ősi és örök ellenségükkel, az orosz birodalommal parolázunk reggel-este.

Friss baknak azt találta ki, hogy a két legantiszemitább múltú visegrádit elviszi Jeruzsálembe az ő Bibi barátjához, aki most éppen készül minden áron újraválasztatni magát, merthogy a fránya izraeli igazságszolgáltatás már készíti neki elő az ő börtöncelláját. Ott tévedett a mi vezérünk, hogy azt hitte, Izraelben sikk kicsit lengyel típusú (szalon) antiszemitának lenni. Kiderült, hogy nem mindenki lelkesedik a fajgyűlölőkért, a külügyminiszter speciel nem. Ki is borította a bilit, rá a csodásan kilakkozott kártyavárra.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.