Egy empatikus szurkoló

  • *
  • 2008. augusztus 28.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2008. augusztus 14. Kedves "A SZERK."! Bizonyára sokakban keltett megütközést - jó lenne hinni, hogy némelyekben esetleg lelkiismeret-furdalást is - mindaz, amit az olimpiával kapcsolatban írt.
Bármenynyire is kényelmetlen, valóban ideje lenne megszabadulni azoktól az illúzióktól, amiket eszközökben nem válogató politikusok és üzletemberek plántáltak belénk és küldték az egyre kegyetlenebb ütközetekbe az önpusztításra is hajlandó, rendkívüli képességű sportolókat. Ráadásul azt is elhitették, hogy a lassan a vérengzés határáig jutott küzdelmeket valami magasztos cél érdekében vállalják.

Az emberi teljesítőképesség határát meghaladó elvárásoktól elmaradó versenyzőket aztán a közvélemény befolyására alkalmas, egyenesen megalázó elmarasztalások érik. Pedig a jogos bírálatok címzettjeit nem az erejükön felül teljesítő sportolók között kell keresni. Az Ön által idézett sportvezető állításait alig megdönthető tények cáfolják. A mérhető sportágakban versenyzőink egyre-másra érték el életük legjobb eredményét. Sajátságos álláspont ilyen esetekben a szívvel-lélekkel küzdést hiányolni.

A nem mérhető sportágakban viszont sokaknak feltűnt a számos, erősen vitatható bírói döntés, amelyek rendszeresen a mieinket sújtották. Ilyenkor óhatatlanul sportdiplomáciánk gyengesége vetődik fel a sportot figyelemmel kísérők körében. Ezt a vélekedést csak erősíti az előző olimpiákon a versenyzőinkkel kapcsolatos, enyhén szólva ellentmondásos kiállás, különösen az athéni doppingvádak esetében. Az sem vall különösebb diplomáciai érzékre, hogy a sajátságosan változatos életpályát befutó sportvezető a hazai viszonyok következtében kialakult véletlen helyzetben államfők között képviselte hazánkat a megnyitón és utána könnyed fölénnyel hozta ország-világ tudtára, hogy ő bizony kissé hosszúnak találta a totális diktatúra minden erejével létrehozott, egyébként százmilliókat lenyűgöző látványosságot.

Aki nem tudja hazáját ilyen világméretű eseményen méltósággal képviselni, az legjobban teszi, ha az Ön tanácsára inkább a halpiacra látogat.

A sportolókkal kapcsolatos felelőtlenségek végtelennek tűnő sorából, tragikus időszerűsége miatt, most csak egyet szeretnék kiemelni: két évtizeden át számosan mindent elkövettünk a sok nevet kapott Sportkórház évszázados tapasztalatokon alapuló szellemi kincseinek megmentéséért. Időnként sikerült biztató eredményeket elérni, néhány csatát megnyerni, de újabban a háború veszni látszik, a dörgedelmes szólamok mögött megbúvó döbbenetes közöny hamarosan eltünteti a nagy nemzetközi tekintélyt kiérdemelt intézményt. Történik ez akkor, amikor a világban egyre nagyobb figyelem kíséri az élsportolók egészségének megóvását, valamint - mindenek fölött - a betegségek és civilizációs ártalmak megelőzésére hivatott sportolás feltételeinek kialakítását.

Teljes empátiával nagyszerű sportembereink iránt üdvözli és bátor kiállásához gratulál:

Kard Aladár

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.