Csurranó pálya

  • Mars
  • 2008. augusztus 28.

Publicisztika

A félreértések elkerülésére: e közlemény nem Kozmann György, Kiss Tamás, Cseh László és a vízilabdacsapat pénzéről szól. Nem sokalljuk, nem keveselljük azt - e cikkben semmiképp. E közlemény a nevezettek pénze kapcsán egy gondolkodásmódról, egy tempóról szól. Meg a (politikai) marketingről. De biztos, ami biztos: nevezetteknek lelkesen szurkoltunk, eredményeik nagy örömünkre szolgáltak, teljesítményüket sokra értékeljük, s megtartjuk jó emlékezetünkben.

A félreértések elkerülésére: e közlemény nem Kozmann György, Kiss Tamás, Cseh László és a vízilabdacsapat pénzéről szól. Nem sokalljuk, nem keveselljük azt - e cikkben semmiképp. E közlemény a nevezettek pénze kapcsán egy gondolkodásmódról, egy tempóról szól. Meg a (politikai) marketingről. De biztos, ami biztos: nevezetteknek lelkesen szurkoltunk, eredményeik nagy örömünkre szolgáltak, teljesítményüket sokra értékeljük, s megtartjuk jó emlékezetünkben.

A mi történetünk a múlt héten kezdődik, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium közleményével. Miből megtudjuk, hogy Gyenesei István miniszter milyen nagyra értékeli a Kozmann-Kiss kenupáros teljesítményét úgy a versenyen, mint a lélektani terhek viselésében, amiért kezdeményezi, hogy a bronzérmes duó az aranyérmesekkel azonos elismerésben részesüljön.

A miniszteri ötlet ugyan másodkézből szerzett, pár nappal előbb Demján Sándor "egészítette ki" a Cseh László három úszóezüstjéért járó díjazást három arany árára. Nem elhanyagolható különbség, de érzéseink s közlendőnk szempontjából másodlagos, hogy utóbbi e nemes felajánlást a cége pénzéből tette, a miniszter pedig az államéból (bár mondhatjuk, az se halna bele).

A mai szép (és keddi) délelőttön már nagyban fogalmaztuk állásfoglalásunkat, amikor újabb hír érkezett a redakcióba! Az egyéni győzteseknek járó összegre "egészítené ki" a vízilabdázók és szövetségi kapitányuk jutalmát..., itt tartsunk egy kis hatásszünetet, na, ezúttal kicsoda? Ismét Gyenesei István, a "sportért felelős" miniszter!

Önök szerint lesz még ötlete? Mikor ér az egészen csodálatos teljesítményt nyújtó (ők a kedvenceink) női 4x200-as gyorsváltóhoz, hisz teljesen váratlan pontszerzésük oly méltatlanul maradt visszhangtalan az általános sopánkodásban, hogy miért nincsen is még mindig aranyunk? Mikor ér el hozzájuk, ha mondjuk a Kovács Katalin- Janics Natasa kettősnél kezdi, akik szintén nem akármilyen aranyat szereztek, hanem különösen értékeset, hisz megvédték az athénit? Mikor ér a négy kislányhoz, ha útba ejti "egy kis kiegészítésre" Fodor Zoltánt, akitől senki, saját bevallása szerint még önmaga sem várt ezüstérmet ezen az olimpián (s hallani is csak kevesen hallottak felőle előtte)? És mikor ér a gyorsúszókhoz, ha ugyanezen logika mentén megáll egy kicsit levenni a Kovács Katalin egyéni negyedik helyéért járó jutalomból, mert "tőle bizony aranyat vártunk"? Mikor?

És egyáltalán, mit gondol ez az ember? Előlép mint a sportért felelős Mátyás király, és igazságot tesz a forintjai útján? (Jobb lesz megnézni azokat a forintokat, tán véletlenül az arcképét is ráütötték!)

Felhozhatnánk, hogy épp e "gesztusok" során illan el végérvényesen a sport, az olimpia valaha oly nyilvánvaló, oly természetes szellemi ereje, amiben épp az volt a nagy szám, hogy nem lehetett lefordítani pénzre, anyagiakra, mert mondjuk olimpiai eszmének vagy bármi effélének hívták. De nem ragadtatnánk magunkat ilyen túlzásra, nem mintha annyira rosszulesne, ha ledemagógoznának érte.

Éspedig azért nem emlegetjük a nagy coubertini és spirituális dolgokat, mert oly talaj menti ez a történet. Nincs itt másról szó, mint olcsó "ráépülős" politikai haszonszerző akcióról (és evés közben jött étvágyról). Mert ki ne helyeselné, hogy fizessék meg tisztességesen sikeres olimpikonjainkat? Ki sajnálna egy krajcárt is Kiss Tamástól vagy Kásás Tamástól? S ki ne mondaná, hogy milyen tökös csávó ez a miniszter, hogy így helyrerakta a pénzeket?

Utóbbit mi semmiképpen. Mert ennek egyszerűen nem ez a módja. Hogy gondolok egyet, és szerintem... Készségesen elhisszük, hogy rossz az olimpiai jutalmazási szisztéma. Akkor tessék egy másikat csinálni, annak törvényes módja szerint, nem pedig "a szegény sportolóink jótevőjét" játszani. A fentieken túl még azért sem, mert ezzel épp azt a képet erősítjük, amit ugyancsak primer (legfeljebb ellentétes) politikai szándékokból oly divatos manapság sulykolni, hogy tudniillik azért volt gáz az olimpia, mert az "állam nem adott pénzt a sportra" - de ki is várhatná a minisztertől, hogy ezt felérje ésszel.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

  • Keresztesi József

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.