Két hete tartották a társadalombiztosítási önkormányzatok alakuló közgyűléseiket, ám azóta sincs elnöke sem a Nyugdíj-, sem az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak. Az EbÖ hétfői összejövetelén például zárt ülést rendeltek el, azon háromszor is szavaztak, eredmény mégsem lett. Az önkormányzatba delegált szakszervezeti káderek, valamint az úgynevezett munkaadói szervezetek képviselői képtelenek megegyezni: a - valószínűleg csak megszokásból - jelentős erőnek mondott MSZOSZ magának akarja mindkét posztot, a munkaadói oldal viszont a nyugdíjbiztosítót nem adná; mint hangoztatják, erről meg is állapodtak, de az MSZOSZ nem enged. Ami persze nem ennyire egyszerű: a két nagy munkaadói szövetség menet közben összebútorozott az MSZOSZ-szel, erre a többi szakszervezet rágott be, és így tovább. Mindez azért is szép, mert Kökény Mihály népjóléti miniszter két héttel ezelőtt amiatt lelkendezett, hogy az önkormányzatok felállásával nincs szükség a parlamenti pártok által delegált felügyelőbizottságra, ergo a politikai csetepaték ezáltal kiiktatódtak a tb-ből.
Sokról, nagyon sokról van itt szó. Nemcsak milliókról, milliárdokról, s nemcsak a járulékfizetők oly sokszor megénekelt érdekeiről, hanem egy olyan pénzügyi-gazdasági - s így hatalmi - mechanizmusról, amely a magyar állammal fura szimbiózist alkotva fungál: azon belül, ám egyszersmind azzal párhuzamosan működik. Meg közpénzekből történt cégmentésekről, meg saját kétes ügyleteiket közpénzekből finanszírozó más cégekről. Meg sok minden másról. Legfőképp arról, hogy milyen országban is élünk.
