n Bár lapzártánkkor még mindig nem kezdődött el az Irak elleni nagyszabású amerikai-brit hadművelet, azaz elvben és kedd reggel a Bush-beszéd meg az Irakot körülállomásozó úgy háromszázezer szövetséges katona még mindig tekinthető a nyomásgyakorlás eszközének, mely nyomás egyként nehezedik Irakra és Franciaországra, vessük most tekintetünket a Szaddám Huszein ledöntése után előálló világpolitikai konstellációra.
Az ugyanis, hogy Szaddám hatalmon maradna, immár nem képzelhető el. Az igen, hogy végső bukása előtt, minden mindegy alapon, tömegpusztító fegyvereket is bevet, akár az őt támadó katonaság, akár nyugati civil célpontok ellen (és ebben rejlik a katonai akció egyetlen, ámbátor óriási kockázata); ekkor esetleg az Egyesült Államok is ezt fogja tenni, és atombombát dob Szaddám Huszein fejére. E tekintetben kétségkívül nem megnyugtató az a tény, hogy 1. Szaddámnak - bár dolgozik rajta - atombombája nincs, de vegyi és biológiai fegyverei vannak - hisz épp ez a háború egyik legfontosabb és valós indoka; 2. eddig azért nem használta őket a nyugati világ ellen (még az Öböl-háborúban sem), mert a nyugati világ mindig meghátrált előtte, és egérutat adott neki (még az Öböl-háború végén is) - márpedig a megdöntését célzó háború ennek az eddigi világpolitikai evidenciának vetne véget. Szaddámnak, ha elkezdik bombázni, nem lesz miért nem használnia a tömegpusztító fegyvereket, hacsak azért nem, mert ha nem használja őket, és szépen elmegy a sunyiba, életben marad. Bushék ezt a lehetőséget felajánlották neki, egyelőre nem élt vele, de még élhet. Hisz ki tudna arra válaszolni, hogy a diktátorokat vajon a szokatlan dicsvágyban manifesztálódó erős életösztön, vagy épp ellenkezőleg, a perverz öngyilkos hajlam lendíti-e előre pályájukon? (Hitler pszichológusa, talán.)
Ha Szaddám nem menekül el Irakból, akkor a kérdés az lesz, hogy 1. technikai értelemben be tudja-e vetni tömegpusztító fegyvereit; 2. ki mikor vet be tömegpusztító fegyvereket; és 3. ki veti be őket először. Érdekes helyzet áll majd elő ekkor a világban, és a végén az is előfordulhat, hogy ezt az újságot is különféle óvóhelyeken, esetleg kórházban fogjuk írni (önök meg olvasni), és akkor elmerenghetünk azon, hogy talán jobb lett volna mégiscsak belenyugodni abba, hogy Szaddámnak lesz atombombája, hisz úgyse használta volna először (mert tudja, hogy rögtön ő is kap egyet a pofájára). Ugyanakkor az eseményeknek ez a menete azt bizonyítaná, hogy a háború morális és politikai indokai nagyrészt helyesek voltak, amennyiben Szaddámnak vannak (voltak) tömegpusztító fegyverei, és kész (volt) használni is őket, akár azon az áron is, hogy evvel több száz ezer honfitársát ítéli halálra.
Mivel azonban a világvége, de még egy regionális világvége racionális végiggondolása is meghaladná vezércikkünk terjedelmi kereteit, vegyük most a legvalószínűbbnek tűnő esetet. Szaddám hadseregét napok alatt tönkreverik, ő elmenekül vagy meghal. Ez annál is valószínűbb, mivel hadserege összehasonlíthatatlanul rosszabb állapotban van, mint volt 1991-ben, és akkor is csak hat hétig bírta. Evvel megdől a fent ismertetett, legerősebb és lapzártánk pillanatában még érvényes háborúellenes érv.
Hogy a többi is nyilvánvalóan és megkérdőjelezhetetlenül megdől-e, az nagyrészt attól függ, hogy mi történik a fegyverszünet után. A háborúpárti szövetségesek (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Spanyolország és a lelkes kis Portugália - érdekes, Bush hogy kinézte magának Spanyolországot: ezek lesznek az igazi franciák! a mi franciáink! - csaphatott a homlokára vagy Colin Powelléra a térkép fölött morfondírozva) hét végén kiadott nyilatkozata, mely a "Vízió Irak és az iraki nép számára" hangzatos címet viseli, olyan háború utáni berendezkedést helyez kilátásba, amely szavatolja az ország területi integritását és a szankciók felfüggesztését. A látomás gazdasági segítséget ígér; az aláírók - akikből heteken belül Irak ideiglenes urai lesznek - elkötelezik magukat a demokratikus intézmények, a képviseleti kormányzás kiépítése és az iraki nemzeti vagyon - az olajkincs - iraki kézben tartása mellett. A dokumentum egyértelműen a demokratikus nemzetépítés, valamint annak nemzetközi felügyelete és részbeni finanszírozása mellett foglal állást - mely felügyeletet az ENSZ látná el. Evvel az Egyesült Államok esélyt kínál arra is, hogy a világszervezet és tévelygő bárányai (legelsősorban a birka franciák) betarthassák adott (és azóta ezerszer megszegett) szavukat, a saját 678., 687. és 1441. számú határozataikat. Vagy legalább utólag úgy tehessenek, mint akik betartották.
Ez az újság a 90-es évek elejétől a jugoszláviai háborúk ügyében szüntelenül, minden kilométerkőnél amellett érvelt, hogy a nemzetközi közösségnek erkölcsi és politikai kötelessége akár katonai eszközökkel is megakadályoznia azt, hogy a totális hatalmukat a nemzeti gyűlölködés szításával kiépítő despoták nagy számban ölhessék saját és mások államainak civil polgárait - bármilyen hangosan is hivatkozzanak e zsarnokok saját maguk vagy államuk szuverenitására. A boszniai és a kosovói NATO-beavatkozások a liberális demokrácia háborúi voltak az etnikai gyűlöletkeltésre alapozott zsarnokság ellen. A négyek nyilatkozata szerint hasonló elvek motiválják az iraki beavatkozást is. Lássuk meg.
