Egy szabad ember - Kosáry Domokos (1913-2007)

Publicisztika

"A marxizmus irányzatának alsó színvonala, az M2 szövetkezett a régi polgári történetírás romantikus-nacionalista alsóbb színvonalával, és kijött egy P2+M2 képlet, hogy algebrai hasonlatokkal éljek. Ez egy borzasztó kövület volt."

1985 nyarán egy vasárnapi, késő esti tévéműsorban hangzott el ez a mondat. A Kosáry Domokosról készült portréfilmbe véletlenül futottam bele, mert bár az egyetemen kötelező jelleggel túl voltam egynéhány tanulmányán, s óvatos rehabilitálása is akkortájt kezdődött (1981-ben megjelent a börtönévei alatt írt Széchenyi-könyve, 1980-ban - majd 1983-ban újra - kiadták magisztrális kötetét, a Művelődés a XVIII. századi Magyarországon című munkát), mi több, a budapesti bölcsészkaron is néhány évvel azelőtt kezdhetett tanítani - a néprajz vagy tán a népművelés szak valamelyik "speckollját" vezethette -, az adás elkerülte a figyelmemet. Pedig esemény volt; s nemcsak azért, mert a televízióban addig senki nem emlékezett oly magától értetődő természetességgel 1956-ra, mint ő (akkor persze ezt éreztem a legfontosabbnak), hanem mert világos gondolatvezetése, határozott, argumentált kijelentései szokatlanul üdítőek voltak. Ez az időszak egyfelől a szamizdat kultúra, másfelől a sorok közötti olvasás, a kikacsintások időszaka volt; erre jön egy idős ember, és az első nyilvánosságban úgy beszél, mint egy szabad ember - anélkül, hogy a "bátorság" bármiféle pátosza akár egy pillanatra is érződnék a szavain.

Az azóta eltelt két évtizedben munkái, közéleti szerepvállalásai, nyilatkozatai mindvégig ugyanazt az embert mutatták: azt, aki a butaságot, a történelem politikai célokra felhasználását-átírását szenvedélyesen, nemegyszer indulatosan-haragosan utasítja el, aki irtózik mindenféle nemzetieskedő, bezárkózásra hajlamos históriai mítosztól és tévhittől, és aki mindig a pontos, tényekkel alátámasztott állítások megfogalmazására törekszik.

Ha a 94 éves korában elhunyt Kosáry Domokosnak az életrajzát vagy műveinek bibliográfiáját akár csak lexikonszócikk-szerűen mondanánk is föl, az is azonnal nyilvánvalóvá tenné életművének megkerülhetetlenségét. Nagypolgári értelmiségi családjáról, az Eötvös Collegiumban eltöltött éveiről, pályájának fölíveléséről majd többszöri megtöréséről, történészi tájékozódásáról, 56-os szerepvállalásáról és bebörtönzéséről, tudományágának jó néhány területén úttörőnek számító munkáiról (a már említetteken kívül például Görgey-könyvéről, többkötetes forráskiadványáról) jóformán mindent tudhatunk az 1990 után róla megjelent megannyi írásból vagy vele készült interjúból. A rendszerváltást követő közéleti tevékenysége - állami díjai, kétciklusnyi akadémiai elnökösködése, aktivitása Budapest díszpolgáraként, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának méltó megünnepléséért vállalt erőfeszítései - ugyancsak ismertek.

Az alábbiakban egy olyan eset fölidézésével tisztelgünk emléke előtt, amelyet a Narancs gyökeresen másként ítélt meg, mint Kosáry. Ez az ügy Hóman Bálint történész akadémiai tagságának a posztumusz visszaállítása volt, amit az akkor MTA-elnök Kosáry Domokos is szorgalmazott. Hóman korának egyik kiváló (bár néhány tézisében okkal vitatott) középkorásza volt, aki 1932-től kis megszakítással majd' tíz évig vezette a kultusztárcát. Az 1944-es német megszállás, sőt a nyilas puccs után is részt vett a törvényhozás munkájában, és a nyilas hatalom összeomlásakor Szálasiékkal együtt menekült Nyugat felé. 1946-ban mindezért életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték, s a börtönben nyolc (más források szerint hat) év múltán meghalt.

Kosáry Domokos a népbírósági perben (mesteréhez, Szekfű Gyulához hasonlóan) kiállt Hóman mellett. De későbbi interjúiban is mindig elmondta, hogy Hóman, amíg tehette, miként teremtett számára - és hasonló felfogású kollégáinak - fórumot nézeteik megjelenítésére; s mindezt annak ellenére, hogy Németország, illetve a német-magyar szövetség megítélésében tökéletesen más véleményen voltak. Azt sem titkolta ugyanakkor, hogy Hómant a tetteiért politikailag felelősnek tartja - ám azokért megbűnhődött, és tudományos munkásságának a minősítését más természetű hibája nem befolyásolhatja.

Sokan, köztük a Kosáryhoz hasonlóan feddhetetlen erkölcsű személyiségek vitatták ezt a nézetet, mondván, hogy vannak helyzetek, amikor egyén és műve nem ítélhető meg egymástól függetlenül, noha ez a függőség csak egyirányú: semmilyen tisztességes életpálya nem emelhet meg mondjuk egy közepes nívójú szakmai életművet, de helytelen (például politikai) döntések adott esetben súlyos következményekkel járnak a műre nézve. Nem Hóman alapvető pénztörténeti összefoglalása lett "rosszabb", hanem az a norma sérült, amit egy közösség az akadémiai tagságban elismer és értékel.

Hogy pontosan miről van szó, azt éppen Kosáry Domokos pályája példázza híven: van egy, a maga tudományágában elsőrendű, nemzetközileg elismert személyiség, aki minden éles történelmi helyzetben helyesen gondolkodott. Így tett Kosáry akkor, amikor ösztöndíjat nem a hitleri Németországba, hanem Franciaországba és Angliába kért; amikor a neki posztot kínáló Hómannak világosan kifejtette Hitler-ellenességét; amikor 1941-es amerikai küldetéséből visszatérve vezető politikusoknak érvelt amellett, hogy az angolszászok és a szovjetek összetörik Németországot, "mint a diót". 1945 után pedig egy pillanatra sem dőlt be a sztálinizmusnak, majd nem tagadta meg 1956-ot, s szabadulása után sem kötött személyiségromboló kompromiszszumokat.

Azt hiszem, egyelőre föl sem fogjuk, milyen nagy egyéniség hagyott itt minket november 15-én.

Neked ajánljuk