Elhagyom a várost?

  • 1999. augusztus 26.

Publicisztika

Demszky Gábor - amint azt a Napi Magyarországban egy interjújában a múlt héten elmondta - nem akar pártja, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje lenni.

Ennek a kijelentésnek még akkor is van súlya, ha a következő választási kampányig - Torgyán beszámíthatatlanságát és annak esetleges következményeit most figyelmen kívül hagyva - vagy két és fél év van hátra.

Demszky mintha továbbra is a tutira, a főpolgármesterségre játszana: eddig is arra játszott, és be is jött neki. És ez így volt helyes. Az viszont ettől még sajnálatos tény marad, hogy per pillanat ő körülbelül az egyetlen arc, akit az ellenzék mint Orbán Viktor alternatíváját fel tud mutatni. Ebbe a szocialisták is beleértendők: Németh Miklósnak ugyanis - még ha sikerül is maga mögé állítania azokat, akik a szocialista párton belül egyelőre nem rokonszenveznek vele - feltehetőleg túl sok mindent kéne megmagyaráznia nyolcéves távollétéről és a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnökként viselt dolgairól ahhoz, hogy az ingadozó szavazók elfogadják őt. Ráadásul ezek az ingadozó szavazók, akik, ne feledjük, némi kisgazda segítséggel megnyerték a Fidesznek a választásokat, 1998-ban az SZDSZ-től ingadoztak a Fideszhez, garantáltan rühellenek tehát mindent, ami akár távolról is a múlt rendszerre emlékezteti őket. Nekik Németh Miklós fuvolázhat, amit akar. Németh a legjobb esetben is csak az utolsó tiszta kezű reformkommunista lehet, aki, ha ügyes, hozza a stabil MSZP-választókat. Amivel bőven ellenzékben lehet maradni.

Demszky azonban más. A Fidesz vezetése tavaly ősszel, az önkormányzati választásokon elcseszte: ráépültek a méla szavú Latorcai (talán) Jánosra, aki hozta is a formáját, a tuti bukót. Ettől a pillanattól kezdve Demszky lett a kormánykoalíció első számú közellensége: Orbán és Kövér a jelek szerint már most energiáik nem csekély hányadát fordítják arra, hogy a főpolgármestert leszkanderozzák. Nyilván nem véletlenül. Demszky ugyanis tavaly már konkrétan is megverte a Fideszt; ráadásul a vezetése alatt nagyobb konfliktusoktól mentesen működik a budapesti MSZP-SZDSZ-koalíció. Ráadásul Demszky múltja kifogástalan, ráadásul kilenc év alatt semmiféle korrupciós ügyletet nem lehetett a Városháza orrára húzni, ráadásul az összes eddigi kormány-főváros konfliktusból ő került ki győztesen.

Mindeközben a magyar politikai elit két nagyobbik fele egyre reménytelenebbül távolodik egymástól. A fekete állomány egyre elviselhetetlenebb hangnemben, egyre siralmasabb színvonalon, egyre gyanúsabb módszerekkel hadakozik a vörös ellen; vitáik a valóságtól egyre távolabb zajlanak. Lehetetlen, hogy ezt a választók ne hajtsák be rajtuk, ha eljön az ideje.

Demszky még akkor is bajosan tehetné meg, hogy ne pályázzon a miniszterelnökségre, ha pártjának lenne más, alkalmas jelöltje erre a posztra.

Mint ahogy nincs.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.