De mitől is lenne szomorú a volt miniszterelnök, ha egyszer minden úgy megy, ahogy régóta kéne? Pedig senki sem akarta komolyan venni azt, amit mondott, sem a pártja, sem az ellenfelei. Avval kezdte, hogy szerinte az áldott jó kisgazdapárt akár a szocialisták koalíciós partnere is lehetne. És miért is ne lehetne, ha annyi a közös vonásuk? Bár most mindössze akörül bontakozik ki konszenzus, hogy a sok pénz sokkal jobb, mint a kevés, de az FKGP és az MSZP törzsszavazóbázisa - egy kedves és méltatlanul elfelejtett kifejezéssel élve - osztályszempontok alapján korántsem áll olyan távol egymástól, mint azt például a kisgazdák beteges komcsizása sugallaná.

Horn Gyula az utóbbi hetekben egészen kivirult.

De mitől is lenne szomorú a volt miniszterelnök, ha egyszer minden úgy megy, ahogy régóta kéne? Pedig senki sem akarta komolyan venni azt, amit mondott, sem a pártja, sem az ellenfelei. Avval kezdte, hogy szerinte az áldott jó kisgazdapárt akár a szocialisták koalíciós partnere is lehetne. És miért is ne lehetne, ha annyi a közös vonásuk? Bár most mindössze akörül bontakozik ki konszenzus, hogy a sok pénz sokkal jobb, mint a kevés, de az FKGP és az MSZP törzsszavazóbázisa - egy kedves és méltatlanul elfelejtett kifejezéssel élve - osztályszempontok alapján korántsem áll olyan távol egymástól, mint azt például a kisgazdák beteges komcsizása sugallaná.

Horn nemrég az ő kedvenc lakossága előtt (egy fórumon!) azt préselte ki pengevékony ajkain, hogy a szocialistáknak akár előrehozott választásokon is meg kell tudniuk mérkőzni. És akkor a koalíciós konfliktus még csak izzott, a három frakcióvezető, Szájer, Bánk és Balsai böfizett az ebéd romjai felett, és fogadkozott, hogy most leszavaztuk ugyan egymást a bizottságokban (a Fidesz és a kisgazdák), de az félreértés volt, nem pedig konfliktus. És, tette hozzá Bánk, a büdös életben nem fordulhat többet elő, hogy leszavazzák Torgyán valamelyik előterjesztését. Még korábban történt, hogy meghurcolták a távirati irodát, azért, mert pontosan adta vissza Torgyán szavait: igen, a misztikus 413 milliárd forintos költségvetési szelet megszerzése érdekében számít akár a szocialisták szavazataira is.

És a nem-koalíciós-feszültség, nem-zsarolás-csupán-érdekérvényesítés komolyra fordult, hiába üzente Orbán, hogy legyen elég 250 milliárd. Torgyán onnan kapott segítséget, ahonnan remélhette is: a hétfői gödi tanácskozáson megjelent Szekeres Imre szocialista képviselő, a költségvetési bizottság tagja. Szekeres, aki új szerepében szociálisan érzékeny barracudát alakít (legyen a minimálbér a mostani duplája), hozta a formáját: igenis kapják meg a kisgazdák az igényelt összeget, ha egyszer olyan jól megtalálták a költségvetésben. Most derül ki, mondta, hogy a Fidesz javára visszalépett jelöltekért mekkora árat fizet Orbán. És nem tűnt igazán jóindulatúnak.

A mostani koalíciónak egyszerű a tanulsága: egyedül nem megy. Együtt meg lehetetlen. Ne feledjük, Torgyán avval jött haza Hollandiából, hogy onnan szart fogunk importálni. Ide, a tulkok hazájába.

Most valószínűleg az történik majd, hogy Orbánból kizsarolnak egy valag pénzt. Ezután kiderülhet az is, hogy Torgyán annyira erős, hogy az már ártalmas a józan eszére: akkor a következő három év az eddigi eredmények megcsúfolásával, a pénz eltapsolásával telik majd. És az nekünk nem lesz jó. De sokba kerülhet a Horn-Torgyán, Kovács-Bánk, szocialista-kisgazda paktum is. Mert kétségtelenül ostobaság lenne szeretni ezt a kormányt. Végzetes badarság lenne azonban azt hinni, hogy ebből az új barátságból bármi jó kisülhet: a kisszocialistagazdák ott folytatnák (a bosszú után), ahol a mostani kormány abbahagyta. Nem azért, mert olyan gonoszok. Azért lenne ez borzasztó, mert abban is benne lenne Torgyán.

Ha mindig az van, hogy összenő, ami összetartozik, akkor most inkább hasadjon a mag.