Kárpáti Judit

Érintettek

Kinek nincs köze itt a holokauszthoz?

Publicisztika

Kiégett fűcsomókon lépkedünk a semmi közepén. Elegáns embe­rek bizarr menete a harmincöt fokos hőségben. Diplomaták, különböző szervezetek képviselői, új­ság­írók, szervezők – és cigányok, főként fiatalok, akik sem ezek, sem azok közé nem tartoznak.

 

Körös-körül feketére pörkölődött klinkertéglák halmai, melyekből bizarr kémények meredeznek az ég felé.

A Pharrajimos, a roma holokauszt emléknapja alkalmából itt, ezen a helyen, az egykori krematóriumok romjai mellett folyik a megemlékezés Birkenauban, ahol 80 évvel ezelőtt, 1944. augusztus 2-án, egyetlen nap leforgása alatt ölték meg az itt még életben maradt mintegy 4300 cigányt, gyerekeket, felnőtteket, időseket. (A holokausztnak összesen több száz­ezer roma áldozata volt.)

Európai diplomaták, németek, lengyelek, Közép-Európa orszá­gai­nak képviselői és a varsói izraeli nagykövet is. Testőrök, tudósítók rendjei, ők kapnak helyet az első sorokban.

Hátrébb, a „fontosak” sátra mögött tucatnyi sorban székek a ro­ma holokauszt napjára készített esernyőkkel, a perzselő augusztusi nap ellen védekező cigány fiatalok ücsörögnek. Köztük két lány, szinte leghátul. Megszólítva őket, kiderül, résztvevői az évente megrendezett workshopnak is, amelyen a holokausztról, a cigányellenességről, az emberi jogokról tanulnak. Elmesélik, hogy bejárták Auschwitz-Birkenaut, részt vettek előadásokon, s bár sokat kaptak, maradtak kérdéseik. Mert azt tanították a workshopon, hogy ne használják a szót, cigány, használják inkább a romát.

Értetlenkednek, zavarónak érzik.

Nincsen ez tisztázva; mi a sértő, mi nem. Romát mondjunk, mert az a „politikailag korrekt”, és a cigány maradjon meg arra, ha valaki szidalmazni akar egy másik magyart?

Ha egyszer ők magukat cigánynak nevezik, érzik, gondolják, miért kellene romát mondani?

Mikor lett szitokszó a cigány, és ha az, mi tette azzá?

Vannak erre válaszaink? S ami még fontosabb, kérdésként ez felmerül-e iskolában, egymás közti beszélgetésben, újságcikkekben, társadalmi diskurzusban?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.