E vonalba illik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tervezett, egyelőre nem akkreditált doktori iskolája. Ezt a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) alapítvány működteti, amely most a Várba, a régi budai városháza épületébe költözik. Az alapítványt elképesztően bőkezűen támogatja a jegybank, és a helyválasztás is illeszkedik a kormány egyéb várbeli terjeszkedéseihez. De a PADA indítása nem csak a szellemi hagyatékát építő bankelnökünkről és nemzeti műemlékeink kisajátításáról szól. Ugyanebben az épületben működött azelőtt egy világszínvonalú kutatóközpont, a Collegium Budapest Institute for Advanced Study, amelyet a magyar kormányok azért hagytak szégyenteljesen magára, mert nem volt megfelelő a politikai beállítottsága.
Az MNB 2014 júniusában jelentette be új Társadalmi felelősségvállalási stratégiáját, melynek központi eleme a hazai közgazdasági és pénzügyi oktatás támogatása. Ennek jegyében mindjárt indítottak is öt új alapítványt, amelyek éves költségvetése 2 milliárd forint – ezek egyike a PADA. Tavaly augusztusban írta meg a HVG, hogy a Nemzeti Bank 200 milliárd forintot adott az alapítványokba. Azt nem lehet tudni pontosan, hogy honnan származik ez a pénz. Az alapítványok valójában komplett kutatóintézeteket (a repianyag szerint „képző műhelyeket”) jelentenek. Az alapítványokra és az azokhoz kapcsolódó, „polgári értékeket képviselő” (Matolcsy György) ingatlanokra költött pénz önmagában is obszcén a felsőoktatásra és kutatásra adott állami összegekhez viszonyítva. Referenciaként íme néhány MTA-kutatóintézet 2013-as költségvetési támogatása: ATOMKI – 702 millió, Bölcsészettudományi Kutatóközpont – 1581 millió, Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet – 577 millió, Biológiai Kutatóközpont – 866 millió.
Az alapítványok megindításához a bank néhány milliárd forintért a társadalmi felelősségvállalás céljainak megfelelő ingatlanokat is vásárolt. A Pallas Athéné Domus Scientiae alapítványnak 450 millió forintért vett meg egy pesti belvárosi épületet. A Pallas Athéné Domus Mentis (Elme Háza) a kecskeméti pszichiátria helyén fog működni (a vételár a HVG szerint 1,7 milliárd volt). Az Eiffel irodaház piaci ár feletti, 17,8 milliárdos megvásárlását is részben az alapítványok méltó elhelyezésével indokolta a bank. (Az ingatlan megkérdőjelezhető értékbecsléséről és offshore tulajdonosi hátteréről az Átlátszó írt.)
A PADA közgazdasági és pénzügyi kutatóintézetet fog indítani a régi budai városháza épületében. Ez a 18. században épült, gyönyörű műemlék az MTA tulajdonában volt; 2013. november 21-én árverezték el 1,85 milliárd forintos kikiáltási áron. A magyar állam nem élt elővásárlási jogával, és a legmagasabb vételi ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank tette, pontosan 1,85 milliárd forint értékben. Az MTA és az MNB 2013. december 4-én megkötötte az adásvételi szerződést. A PADA alapítványt 12 nappal később jegyezték be. Az index.hu szerint az MNB igazgatósága csak két nappal ezután, 2013. december 18-án hagyta jóvá a Társadalmi felelősségvállalási stratégiát és benne az alapítványt. Ezek szerint minden fordított sorrendben történt, mint ahogy az ember várná. Az időrend megmagyarázható úgy, hogy a gombhoz vettek kabátot, azaz a PADA gondolata csak azért merült fel, mert az épületet meg lehetett venni, és a négy másik, hónapokkal később bejegyzett alapítvány megindítása csak azután jutott eszébe a jegybankelnöknek. Egyrészt, mivel műemlékről van szó, az épület funkciója mindig is kutatóintézetként volt megkötve, azaz november közepén már elkötelezte magát a bank egy kutatóhely indítása mellett. Másrészt Pallasz Athéné szobra, akitől az alapítványok a nevüket kapták, ott van már majd száz éve a régi Városháza sarkán, a Szentháromság téren. A szobor a PADA logójának része, annak ellenére, hogy az Athéné Poliasz, a városvédő szobra (az, akinek a kezéből időnként ellopták a lándzsát), nem pedig a bölcsesség istennőjéé. (A név másik fele, Domus Animae, Szent Ágostont idézi: „Szűköske bizony lelkem hajléka, hogyan jöhetnél abba?” (Városi István fordítása) Csak az nem világos, hogy ennek mi köze a doktori iskolához!
A tulajdoni lap szerint az ingatlan január 10-én került az MNB-hez, amely április 17-én átadta azt a PADA-nak. (Hogy miért nem előbb, azt nem tudni, de hasonlóan néhány hónapig ült a bank az Ipartestületek Országos Egyesületének székházán, mielőtt továbbadta egy másik alapítványának.) Azóta elkezdődött a felújítás is, de hogy ki, miért és hogyan végzi, nem árulja el semmi. Van egy fecni a kapun egy telefonszámmal, és egy szűkszavú táblácska, amely megnevezi a PADA-t, és megadja, hogy a projekt határideje „2016” (sic!). November végétől már arról is tájékoztat egy nagyobb poszter, hogy az épületben régészeti és művészettörténeti feltárás folyik.
Alakulástól megszűnésig
Ugyanitt 1992 és 2011 között a Collegium Budapest Institute for Advanced Study (IAS) működött. Az IAS intézményi forma különbözik az egyetemektől és a szokásos tudományos műhelyektől abban, hogy az ott dolgozók nagy része vendégkutató. Egy tipikus munkatárs, fellow fél vagy egy évre jön, hogy teljesen szabadon, tanítási és adminisztrációs kötöttségek nélkül mélyedjen el valamely kutatási témában. Az első ilyen Einstein és Gödel munkahelye, a princetoni IAS volt, s e mintát sok új intézet követte a 20. század második felében, köztük a stanfordi Center for Advanced Studies in the Behavioral and Social Sciences,
a Radcliffe Intézet a Harvardon, a berlini Wissenschaftskolleg, avagy a bukaresti New Europe Centre és a szófiai Center for Advanced Study. A Collegium Budapest volt rektora, Klaniczay Gábor szavaival „az a tény, hogy jelentős nemzetközi pénzügyi segítséggel Magyarországon is lett egy ilyen intézet, hasonló fontossággal bír, mint amilyen a középkorban egy egyetem vagy a 19. században egy tudományos akadémia megalapítása volt”.
A magyar IAS hat nyugati állam és több magánalapítvány támogatásából jött létre. Az ünnepélyes átadáson a magyar állam a legmagasabb szinten képviselte magát: Antall József mondott beszédet Göncz Árpád és német kollégája, Richard von Weizsäcker társaságában. Az MTA ingyen használatba adta a Collegiumnak a budai Városháza épületét. (Az addig a Nyelvtudományi Intézet otthona volt, amit az MTA átköltöztetett a karmelita kolostorba.)
Noha a Collegium jövője sosem volt biztos, az intézet pompásan fejlődött, és komolyan segítette a külföldi és magyarországi kutatók közötti kapcsolatok fejlesztését. A maroknyi állandó tag (permanent fellow) mellé változatos érdeklődésű kutatókat és művészeket hívott meg az intézet, kiváló hírességeket (köztük több Nobel-díjast) és ígéretes fiatalokat, külföldieket és külföldön élő magyarokat, 40 országból. Összesen vagy 700 fellow dolgozott ott az eltelt 19 év alatt, és nem csak társadalomtudományokban, amiről a Collegium a leghíresebb volt; történészek után biológusok jöttek a leggyakrabban.
A magyar állam az ingyenes épülethasználat mellett pénzzel is támogatta a Collegiumot, de csak egy kicsit. A 2010-es közhasznúsági jelentés szerint az állami 30 millióhoz 41,4 milliót tett hozzá a Közép-európai Egyetem, és 106,8 milliót a külföldi alapítói donorok. Ez utóbbiak között volt Svájc (36,4 millió), a svájci Landis & Gyr Zuger kulturális alapítvány (28,4 millió), a svéd Bank of Sweden Tercenary Foundation (21,3 millió), Franciaország (14 millió) és a svájci Thyssen Alapítvány (6,8 millió). További 38,6 millió forint adomány különféle helyekről jött, köztük a német kormánytól (20,7 millió). A Collegium kutatói elnyertek az adományok mellé még 162,7 millió forint célzott kutatási támogatást is. A komplett költségvetés 356,7 millió forintot tett ki, aminek csak a 8 százalékát vállalta a magyar állam.
A külföldi szponzorok joggal várhatták, hogy a sikeresen beindult nemzetközi kutatóhely finanszírozásában egyre nagyobb részt vállalnak a magyarok, de ez soha nem történt meg. Wolf Lepenies, a Wissenschaftskolleg volt igazgatója és a Collegium egyik alapítója a Die Welt egyik 2011-es cikkében elmesélte, hogy milyen provinciális reakciókat váltott ki a mi kormányainkban egy tudományos kutatóhely pénzügyi támogatásának a kérdése. Az Antall-kormány illetékes minisztere (akit Lepenies nem nevez meg) szerint túl sok volt azokból az intézetbe meghívandók között. A miniszter felvilágosította Lepeniest, hogy a zsidókról van szó, de – tette hozzá a miniszter – ő természetesen nem antiszemita, hanem Magyarország már csak olyan, hogy ezt figyelembe kell venni. Az első Orbán-kormány illetékes minisztere pedig kerek perec megmondta Lepenies-nek 2000-ben, hogy tőle aztán ne várjanak segítséget, mert a Collegium vezetősége együttműködött az előző kormánnyal. Tizenkilenc év alatt néhány kisebb horderejű pozitív kormánydöntés kivételével (2002, 2007) egyik kormány sem érezte úgy, hogy érdemes elköteleznie magát a nemzetközi profilú és jelentőségű kutatóműhely mellett.
A szponzorok az évek során elveszítették a türelmüket, és a negyedik ötéves költségvetési ciklus végén jelezték: ha a magyar állam nem fedezi az intézet költségvetésének legalább a felét 2011-ben, akkor ők sem adnak pénzt. (Ekkor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter volt.) Még a Nature magazin is ostorozta a kormányt egy 2011. februári szerkesztői cikkben (A fair share): találjanak már évi 180 millió forintot a nemzetközileg elismert kutatóhely működésére!
Évekig tartottak az egyeztetések és az ígérgetések arról, hogy az európai Strukturális Alap forrásaiból jutna a Collegiumnak is. Erre nem csak a Collegium várt hiába: 2007 és 2013 között a magyar állam szembetűnően keveset, mindössze az alap 8,5 százalékát fordította kutatásra, szemben az észtek 20 vagy a lengyelek 14 százalékos allokációjával. Az állam végül nem adott több pénzt, az MTA visszavette az épületet, és a Collegium megszűnt. (A CEU megörökölte a Collegium
Raoul Wallenberg vendégházát, és továbbviszi a vendégkutatói ösztöndíjprogram maradványát.) Az MTA pedig továbbadta az MNB-nek majd kétmilliárd forintért azt az épületet, amelyet a Collegium a külföldi szponzorok pénzéből teljesen felújított.
Érkezők
Semmi jel nem utal arra, hogy a PADA alapítvány hasonlóan rangos tudósműhely lesz, mint amilyen a Collegium volt. A kuratórium inkább a lojalitást és az egyetértést garantálja. Tagjai Matolcsy György és két másik MNB-vezető (Balogh Ádám, Nagy Róza), valamint egy pécsi közgazdász professzor (Vörös József), egy ügyvéd (Horváth Botond), egy színpadtechnikai gépészmérnök (Réfy Imre) és a (Matolcsy alapította) Polgári Magyarországért alapítvány külügyi igazgatója (Schaller Ernő). Matolcsy életrajza szerint egyetemi doktor 1984 óta, de tudományos kutatóként nem különösebben ismert a világban. Tanulmányai jobbára csak megfelelően elkötelezett fórumokon jelentek meg, mint a Polgári Magyarországért Alapítvány és az Edutus Főiskola támogatásával kiadott Polgári Szemle, ahol Matolcsy a szerkesztőbizottság elnöke. A mostani jegybankelnök a 90-es években saját kutatóintézete igazgatójaként vizsgálta a privatizációt, és olyan eredeti gondolatok fűződnek nevéhez, mint a szegényektől a gazdagok felé ható tőkeszivattyúk elmélete (lásd: Eredeti tőkeátcsoportosítás Magyarországon. A tőkeszivattyúk működése a 90-es években, Századvég, 1997 nyár). A helyzet iróniája, hogy a Collegiumban annak idején komoly közgazdaságtani kutatómunka folyt a posztszocialista átmenetről a világhírű Kornai János vezetésével, aki emeritus fellow volt (1992–2002) a harvardi egyetemi professzori állása mellett.
A politikai felhangok és abszurd elemek ellenére a történet inkább szomorú. A kormány kisajátítja a budai várat a saját céljaira. Volt egy páratlan nemzetközi kutatási intézmény, amit magára hagyott az állam, és amihez hasonló azóta sem akadt az országban, de még a régióban sem. Ehelyett lesz egy nagy presztízsűnek szánt kutatóműhely, amit a Magyar Nemzeti Bank partizán igazgatója elindít egy olyan társadalmi felelősségvállalási program keretében, amelynek finanszírozásáról, működéséről és konkrét céljairól titkolózik (a Transparency Internationalnek bírósági úton kell próbálkoznia, hogy több információt szerezzen, eddig sikertelenül). Van okunk aggódni a magyar tudomány jövőjéért.
A szerző az Université de Montréal oktatója, volt Collegium Budapest-fellow (2007/08)
