Urfi Péter

A védett árnyék – Kit érdekel, hogy megbírságolták Habony Árpádot?

  • Urfi Péter
  • 2015.06.07 21:49

Publicisztika

Habony Árpád magánember vágtat a kisbuszán, mellette a kormánybiztos. Az elhíresült videofelvételen az anyósülésen utazó Andy Vajna nem kötötte be a biztonsági övét, amit a rendőrség közigazgatási bírság kiszabásával honorált. Valószínűleg így járt a záróvonalat átlépő jármű sofőrje, Habony Árpád is, de a tárgyban érdeklődő Origónak a rendőrség azt válaszolta: „Miután a másik, ön által említett személy nem közszereplő, ezért az ő vonatkozásában az információs önrendelkezési jogról és az információ­szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében adatvédelmi okok miatt nem áll módunkban tájékoztatást adni.”

Igen, te!

Igen, te!

Fotó: Németh Dániel

Amikor a Hír24 rákérdezett, ugyan ki döntötte el, hogy Habony Árpád nem közszereplő, a rendőrség válasza ez volt: „Tekintettel arra, hogy a közszereplő mint olyan jogilag nincs meghatározva, az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata állásfoglalásért fordult szak­irányító szervéhez, a Belügy­minisztérium Kommunikációs Fő­osztályához. A Belügyminiszté­rium Kommunikációs Főosztály vezetője, Samu Attila sajtófőnök arra az álláspontra helyezkedett, hogy Habony Árpád a következetes joggyakorlat és jogértelmezés szerint nem tekinthető közszereplőnek (…). Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata válaszának kialakításakor a szakirányító szerv vezetőjének állásfoglalását követte.”

A válasz pikantériáját nemcsak az a kapcsolat adja, amelyet az Átlátszó Belvárosi ingatlanmutyi: a Rogán–Habony–Pintér-tengely? c. cikke feltár, hanem az az abszurd helyzet, hogy ezt a bonyolult jogi kérdést, amelynek értelmezését több évtizedes bírói gyakorlat alakítja, és amely mindeközben a magyar politika központi témája is, nos, ezt tehát nem a független magyar bíróság, hanem konkrétan Pintér Sándor sajtófőnöke döntötte el. És Samu Attila szerint a magyar közélet egyik legfontosabb figurája nem közszereplő.

A közszereplő mint akarat és képzet

Kozák Dániel 2005-ben adatokat kért az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától a nagy történelmi egyházak veze­tőinek esetleges állambiztonsági múltjáról. A levéltár a törvény szerint csak közszereplőkről adhat ki erre vonatkozó adatokat. A hat egyházi vezető a levéltár kérdésére azt felelte, hogy ők nem közszereplők, tehát nem járulnak hozzá a kutatáshoz. Az újságíró azonban perre ment, és a bíróság – természetesen – neki adott igazat. Nagyjából ugyanez zajlott le Kozák és három volt miniszter között (akik az Antall-kormányban és az első Orbán-kormányban szolgáltak). Esetükben azt kellett hosszas bírósági procedúra során bizonyítani, hogy egy miniszter közszereplőnek minősül. (Erről lásd Kozák cikkét: Halleluja, köz­szereplők! , Magyar Narancs, 2007. február 15.)

Mindezt legalább két okból érdemes felidézni. Egyrészt így jól látható, hogy Magyarországon a bátorság terén kihívásokkal küzdő közszereplők akár a tárgyalóteremig és a józan ész határáig is elmennek, hogy bizonyítsák: ők márpedig nem közszereplők. Másrészt különös módon a közszereplői mivolt egyetlen törvényi megfogalmazása az ügynöktörvényben (a 2003. évi III. törvényben) olvasható – a belügyminisztérium sajtósa is erre hivatkozik. Eszerint közszereplőnek minősül, „aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította”. Meglehetősen tág értelmezés ez, amely nemcsak a politikusokat tételezi közszereplőnek, hanem gyakorlatilag mindenkit, akinek a munkája befolyásolja a közbeszédet; ezen felül pedig a múltra is kiterjeszti a hatályosság feltéte­leit. Ezzel közszereplőnek minősít mindenkit, akit életében egyszer önkormányzati képviselőnek jelöltek, vagy aki mondjuk fél évig politikai újságíróként dolgozott.

Habony Árpád orcája fény vetül

Habony Árpád orcájára fény vetül

Fotó: Narancs

Az Alkotmánybíróság 36/1994. számú határozata nem a személlyel, hanem a cselekvéssel foglalkozik, amikor kimondja: „Közszereplésnek az a megnyilvánulás minősül, amely befolyásolja a szűkebb vagy a tágabb társadalom életét, a helyi vagy az országos viszonyok alakulását.” Az AB szintén tágkeblű állásfoglalása az ügy­nöktörvényhez hasonlóan nagy mozgásteret enged a jogértelmezőnek. De ha a bíró az AB döntésének szellemében jár el, úgy joggal veszi közszereplésnek akár azt is, ha a lelkiismeretes honpolgár a kerületi közmeghallgatáson szóvá teszi a szomszédságot csúfító kutyaürülék elszaporodását. Hasonló következtetésre jut a Kúria 1/2012. számú határozata, amely már nem csak a politikával foglalkozik: „A joggyakorlat és a jogirodalom meghatározása szerint szereplésnek, ezen belül közszereplésnek az egyén önkéntes elhatározásán, autonóm döntésén alapuló olyan politikai, társadalmi, művészeti tevékenység, megnyilvánulás tekinthető, amelyet egy meghatározott cél, szűkebb vagy tágabb értelemben a helyi közösség vagy a társadalom életének befolyásolása érdekében fejt ki. Tehát a nyilvános közszereplés a közterületen való jelenlétnél, az ott zajló eseményekben való részvételnél szűkebb kategória, feltételezi a nyilvánosság előtt fellépő, megnyilvánuló személy erre irányuló szándékát.”

És hogy miért fontos ez az egész? Többek között azért, mert – a polgári törvénykönyv szerint – „a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a köz­életi szereplő személyiségi jo­gainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja”. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga is következetes a közszereplők becsület­védelmének kérdésében: a véleménynyilvánítás szabadsága érdekében lehetővé teszi a személyiségi jogok korlátozását. (Erről lásd Sarkady Ildikó tanulmányát: A közszereplők személyiségvédelme a bírói gyakorlatban, Média­kutató, 2006/3.) A strasbourgi bíróság szerint a sajtó legfontosabb feladata, hogy a közügyekről tájékoztassa a nyilvánosságot. Ezt annyira komolyan veszi a bíróság, hogy – a Bladet Tromsø és Sten­saas kontra Norvégia ügy­ben – azt is egyértelművé tette: a közügyek megvitatása akkor is védett érték, ha az mezei magánszemélyeket érint. Közszereplők esetében meg aztán pláne.

„Nem vagyok közszereplő, ezért nem válaszolok semmire”

Ezt Habony Árpád vakkantotta oda a hvg.hu riporterének, amikor az a nyomába eredt a parlamentben. Pedig sokszor előfordult, hogy egyenesen szomjazott a nyilvánosságra. „2012 novemberében csörgött a telefonom. Habony Árpád vagyok, mondta egy férfihang, akarsz egy címlap­sztorit? Hát, erre egyáltalán nem számítottam. Egyszer találkoztunk csak, 2010-ben bemutattak bennünket egymásnak, kezet fogtunk, és annyi. – Szakítottam Zsókával. Ez címlap? – kérdezte. Hú, mondtam magamban, ez bizony az.” Murányi Marcell, a Blikk egykori főszerkesztője meséli el ezt az azóta sem cáfolt történetet Szex, celebek, politikusok című memoárjában. Habony Árpád nem is habozott feltárni szívének titkait a bulvárlap olvasóinak, de Kapócs Zsókával a Tv2 kamerája előtt is puszilkodott. Sokan ezeket a médiaszerepléseit hozzák fel döntő érvként – de a közvélekedéssel ellentétben ezek a megjelenései mégsem teszik feltétlenül közszereplővé. Hisz a celebek nem számítanak minden körülmények között közszereplőnek – már legalábbis abban az értelemben, hogy el kelljen viselniük személyes adataik nyilvánosságra hozatalát.

Ha azonban Habony valóban Orbán Viktor tanácsadója, akkor természetesen közszereplőként kell kezelnünk. Maga a kormányfő az Index kérdésére cáfolta, hogy bármilyen formális, szerződéses kapcsolatban állna Habony Árpáddal, és gyakorlatilag letagadta, hogy Habony a tanácsadója lenne. Se vége, se hossza azoknak a példáknak, amelyek ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Ha Habony valóban csak alkalmi beszélgetőpartnere lenne a kormányfőnek, nyilván nem hivatkozott volna rá miniszterelnöki ta­nácsadóként a Fidesz hivatalos honlapja vagy a kormány szócsöveként funkcionáló közmédia. Habony részt vesz a frakció- és kormányüléseken, és parlamenti belépőt is kapott a Miniszterelnökségtől, mégpedig a szakértőkre vonatkozó házelnöki rendelkezés alapján. És ezek csak a formális érvek. Ennél fontosabb, hogy hosszú évek óta mindenki, aki a kormány és a kormánypártok működését ismeri, Habonyt a miniszterelnök legfontosabb munkatársaként emlegeti.

Durvul a buli Kötcsén, 2010-ben

Az árnyék az autóból figyel

Fotó: MTI

De ha egy pillanatra direkt fel­tételezzük, hogy Habony Árpád nem tanácsadója Orbán Viktornak, akkor is igazi, tőről metszett közszereplő marad. Ha csak az elmúlt két hét, tehát a cikkünk elején idézett rendőrségi válasz óta eltelt időszak történéseit nézzük, akkor is láthatjuk, hogy Habony Árpád szügyig gázol a magyar közéletben. A Marketing&Média magazin Top 50 – A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban című listáján Habony a 4., miközben például a második legnézettebb tévécsatorna, a Tv2 társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója alig fért be az első tízbe. A Napi.hu a legbefolyásosabb magyar embereket listázta, ezen Habony szintén a 4., Orbán, Csányi és Lázár után. A legbefolyásosabb ellenzéki politikus hatása a Napi.hu szakértői szerint meg sem közelíti Habonyét – ez az illető egyébként a listán 49. Vona Gábor. Mindeközben a Blikk címlapon hozta a hírt, hogy „Kapócs Zsóka (36) és Habony Árpád (47) egyévnyi házasság után elvált egymástól!”. Az RTL Klub pedig kiderítette, hogy Habony Árpád a Fidesz amerikai spindoktorával, Arthur J. Finkelsteinnel alapított közös tanácsadó céget Londonban. Habony másik cége, a nemrég bejegyzett Modern Media Group álláshirdetésben keres hirdetésszervezőket, akiknek az MMG hamarosan elinduló, ingyenes közéleti hetilapja kínál „hosszú távra tervezhető, biztos munkahelyet”.

Ha mindez nem lenne elég, nézzük meg Habony ún. magán­életét. Édesanyja és unokatestvérei az Átlátszó már idézett cikkében kerültek elő, alvilági és önkormányzati üzletek közvetlen közelében. Gyermekének anyja Orbán Viktor sajtósa. Korábbi felesége, Kapócs Zsóka, illetve rajta keresztül Habony befolyása a Művészetek Palotája belügyeinek tárgyalásakor jött szóba (lásd: Mándoki, Habony és a cirkusz, Magyar Narancs, 2013. április 14.). Korábbi ügyvédje ma a Médiatanács elnöke. Korábbi feltételezett otthona, vagyis az a Szerb utcai, önkormányzati tulajdonú társasház, ahol Habony a napjait tölti, nagy karriert futott be, mióta megírtuk (lásd: Belvárosi históriák, Magyar Narancs, 2014. május 22.), milyen díszes lakóközösség gyűlt ott össze – többek között Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester is erősen próbál kiköltözni onnan. De még a példásan túlszámlázott köztévés sorozat, a Marslakók mögött is Habonyt sejtették médiapiaci forrásaink, hiszen Jáksó Lászlóval köztudottan jó viszonyt ápol, és Jáksó vette meg Habony testvérének cégét is. Habony Mária cégének másik vásárlója pedig azonos azzal a Halkó Gabriellával, akinek a nevére a Szerb utcai takaros lakást bejegyezték, és aki mindemellett az eddig mintegy négymilliárd értékű állami megrendelést magáénak tudó Századvég felügyelőbizottságának tagja. És így tovább.

Mindezek változó fontosságú ügyek, és korántsem biztos, hogy mindegyik esetben beigazolódik a gyanú, hogy Habony politikai kapcsolatai szerepet játszottak bennük. De ahhoz, hogy tisztán lássunk ezekben a közpénzeket érintő kérdésekben, vagyis hogy „a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogot” gyakorolhassuk, láthatóan szükséges Habony Árpád közéleti szerepének és magán­életi kapcsolatainak tárgyalása is.

Vagyis itt áll előttünk egy ember, akit a szakértők a magyar politika és a magyar média egyik legnagyobb hatalmú aktorának tartanak; médiavállalkozása és nemzetközi tanácsadó cége van, a Miniszterelnökség parlamenti belépőjével a zsebében jelen van az országot érintő legfontosabb döntések születésekor, és akinek rokoni kapcsolatai, nőügyei, de még a lakóhelye is gyanús irányba áramló közpénzekhez vezetnek. Erről az emberről azt állítani, hogy nem közszereplő: röhejes.

Hipnózisban

Röhögnek is rajta sokan. A butácska nyilatkozatán a Blikkben, a piperkőc ruháin, ahogy elhaló hangon belemondja a kamerába, hogy vitrin, vagy éppen a Fidesz nagyurain, akik sorra nevetségessé teszik magukat, amikor Habonyról kérdezik őket. Lázár Jánoson, aki nem mer válaszolni arra a kérdésre, tanácsadója-e Orbánnak Habony Árpád. De tévedés lenne azt hinni, hogy Habony szánalmas próbálkozásai önnön nem-közszereplőségének bizonyítására hatástalanok maradtak.

Jellemző példa, amikor ez a lap megírta, hogy a Fővárosi Bíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen két év próbaidőre bocsátotta (lásd: Idegbe jött, Magyar Narancs, 2013. február 28.), mert Habony a vádirat szerint az autója előtt áthaladó házaspár férfi tagját leütötte, a nőt pedig hasba rúgta. Képzeljük el, mi történt volna, ha ugyanez kiderül, mondjuk, Semjén Zsoltról. Pedig jelenleg nincs olyan politikai elemző széles e hazában, aki azt merné állítani, hogy Semjénnek nagyobb befolyása van az ország ügyeire, mint Habonynak. De mivel Habony azt mondja magáról, hogy nem közszereplő, túl nagy botrány nem lett belőle. Ebben része volt a töketlen ellenzéknek éppúgy, mint a média tétovázásának. Habony ügyvédje ugyanis perrel fenyegette meg a különböző szerkesztőségeket, ha azok közölni merik a hírt, és ennek sokan engedtek. Akik mégis beszámoltak róla, azok jórészt úgy címkézték az esetet, hogy „a Magyar Narancs szerint” ez és ez történt. Ha Semjén Zsoltra vonatkozó bírósági és ügyészségi iratokat ismertetünk, valószínűleg hiába fenyegetőzik bármilyen ügyvéd, mindenki címlapon hozta volna a tényt, és az ellenzék is ezzel haknizta volna végig a 2014-es választásokat.

Habony Árpád sikeresen hipnotizálta az egész országot. De lassan megtörik a varázs. Már úton-útfélen felismerik, már abból is országos hír lesz, ha az egyik farpofája kimosolyog a nadrágjából egy londoni kocsmában, az Együtt a parlamentben követeli az átvilágítását, és szorgosan jelentgeti fel a NAV-nál és a rendőrségen, az RTL Klub Híradója pedig minden szabálytalan parkolásáról beszámol. Ettől még nyeregben érezheti magát Habony Árpád, hiszen továbbra is neki falaz a rendőrség, a belügyminisztérium és Magyarország miniszterelnöke is. A kormány és a kormánypártok, az egész „polgári jobboldal” pedig egyelőre csöndben tűri, hogy ez az alak intézze közös dolgainkat. Joggal gondoljuk azt is, hogy Habony továbbra is úgy férhet hozzá államtitkokhoz, és úgy alakíthatja a kormány politikáját, hogy nem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon, és semmilyen formában nem elszámoltatható. És akkor az adóforintok és a vagyona viszonyáról mindeddig nem is beszéltünk.

Neked ajánljuk