Ezt mintha a Fidesz csinálná: mi folyik Szegeden?

Publicisztika

A szegedi önkormányzat földeket sajátít ki egy üzem számára, amelyről nem árulja el, mit fog gyártani. Miért ne tehetne ilyet egy ellenzéki vezetésű város is?

Szegedre szokás városállamként hivatkozni, ellenzéki bástyaként, önérzetes, szabadgondolkodó polgárok közösségeként, amelyet nem tud megtörni a NER. Ez a meggyőződés tovább erősödhet mindenkiben, például Mihálik Edvin (Momentum) szegedi önkormányzati képviselő és zöldváros-tanácsnok Facebook-posztja révén. A fiatal politikus arra kéri a polgárokat, írják alá a Szeged körüli véderdő védelméről szóló petíciót: „a kormány ebből a zöld gyűrűből egy 6 hektáros részt ki akar irtani, hogy helyet csináljon az egyházmegye luxus sportkomplexumának bővítéséhez. Ezt meg kell akadályoznunk!” – érvel a képviselő.

Nem kétlem, hogy jogos a petíció. Ezzel együtt, amikor már szabad lesz, célszerű nyilvánosan beszélni arról is, tényleg jó ötlet-e szintén a város közelében magas aranykorona-értékű termőföldeket kisajátítani,

és nem hat, hanem kétszáz hektáron ipari parkot létesíteni.

Ez történik most Szegeden, az önkormányzat közreműködésével.

Az érintett földtulajdonosok szerint – akik keveslik azt a vételárat, amelyet az eljárásban a földjükért ajánlanak – ez nagyon kártékony ügylet.

A Telexnek nyilatkozva egyikük sem vállalta a nevét, mert úgy érzik, tartaniuk kell a városvezetéstől. Mintha növelné a tanácstalanságukat, hogy a kormány 21 milliárd forintot adott arra, hogy a szegedi ipari park létrejöjjön, és ezt a munkát nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánította. Közben pedig még titok, milyen üzem épül majd a kisajátítási eljárással érintett területre. Szegeden elkezdett terjedni, hogy biztosan ide is akkumulátorgyárat hoznak. Ezt Botka László szegedi polgármester gyorsan cáfolta, de azt ő sem, a kormánytól sem mondta meg senki, hogy ha nem akkut, akkor mit fognak itt készíteni. A G7 írása nyomán több lap is foglalkozott azzal, hogy a BYD nevű kínai vállalat épít majd Szegeden elektromos buszokat gyártó üzemet. Ez lehet az igazság, mert nem cáfolták. Lehet továbbá olvasni arról, hogy talán mégis gyártanak majd akkumulátort is, mert az kelleni fog a buszokba, a 24.hu forrása szerint Szegeden, korábban viszont szóba került a közeli Kistelek, mint ideális helyszín.

Biztosat nem tud senki, a szegedi városvezetés és ellenzéke nagy egyetértésben hallgat. A közgyűlésben a Botkát egyébként nem kímélő fideszes képviselők is úgy döntöttek, fel kell hatalmazni a polgármestert, hogy e beruházás érdekében önállóan is hozhasson döntéseket, ha a helyzet úgy kívánja.

A földjük kisajátítása ellen tiltakozó szegedi gazdák nem tudják, kitől remélhetnének segítséget. Egyikük azt mondta, hogy „hasonló ügyeket lehetett már Magyarországon hallani, de azok mind fideszes ügyek voltak”.

Nincs igaza, mert több mint tíz éve ugyanígy kezdődött szintén Csongrád megyében, Makón a Givaudan élelmiszeripari üzemének építése. A gyárat 2012-ben adták át. A makói, akkor még szocialista városvezetés a Fidesszel együtt – egészen addig, amíg a befektető ezt kérte – fegyelmezetten titkolta, milyen beruházásnak kell az a terület. Csak ott nem jó termőföldeket, hanem egy korábban vizenyős területet betonoztak le. Az is különbség, hogy akkor a Dél-Alföldön még mindig nagyon örültek az ilyen beruházásoknak. Bár már csökkent a munkanélküliség, a helyhatóságoktól még mindig elvárták, közreműködjenek minél több új álláshely létrejöttében, nagyobb legyen a választási lehetőség, hátha kevesebb fiatal vándorol el. A munkahelyteremtő beruházások úgynevezett ösztönzését a rendszerváltás óta mindig a legfontosabb feladatuknak tartották az önkormányzatok. Miután pedig elvették tőlük iskoláikat, intézményeiket, és más téren is szűkült a mozgásterük, az útépítésen, a közlekedés szervezésén kívül szinte ez a terület maradt, ahol a rátermettséget bizonyítani lehet. A szegedi ügyben Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester a titkolózást indokolva azt mondta, Botka László polgármester és a szegedi vezetés rendszeresen tárgyal „hazai és külföldi befektetőkkel”, a város „potenciális fejlesztési lehetőségeiről”.

A szegedi városvezetésnek pedig van oka arra, hogy örüljön egy ilyen beruházásnak.

Botkát helyi ellenfelei 2008 óta azzal szomorították, hogy a Mercedes-gyár annak idején azért Kecskemétet választotta, nem Szegedet, mert ő nem volt elég agilis, mintha ezen múlt volna a Mercedes döntése. Igaz, hogy végül Szegeden épült fel az ELI-központ,

egy Mercedes autó mégis sokkal inkább kézzelfogható, mint a lézersugár.

A kínai buszgyár révén most már Szeged is fölkerül a járműgyártás térképére. Ráadásul egy olyan városban fognak elektromos buszokat gyártani, amely régóta elkötelezett az elektromos közösségi közlekedés mellett. Villamosok, trolik járnak, a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő trantrain is kikapcsolja a dízelmotort, amikor a városba ér, átvált áramra. Ha az autóipar forradalma ezután is a villanyhajtásnak kedvez, az a kormány és most már Szeged közös sikere lesz.

Ezt az egymásra találást nézhetik csalódottan azok, akik az önkormányzatokat hadállásoknak tekintik, és az önkormányzati választás legfőbb értelmét abban látják, hogy olyankor orrba lehet verni a kormányt. A szegedi városállam fejének azonban semmi oka arra, hogy mindig szembemenjen a Fidesszel.

Amióta miniszterelnök-jelöltségét megfúrták, kilépett az MSZP-ből, Botka László többször nyilvánvalóvá tette, hogy nincsenek országos politikusi ambíciói. A közgyűlés ettől még sokszor paprikás hangulatú, a városházi és a fideszes médiumok között pedig zajlik a háború, de ez mintha csak a hétköznapi üzemi zaj lenne. A Fidesz továbbra is nagyon szeretné legyőzni Botkát, de most már nem minden pillanatban, csak a választásokon. Megfigyelhető továbbá, hogy a szegedi döntéshozatali mechanizmus sok tekintetben hasonlít arra, amivel az országot irányítják. Mindegy, akiknek szimpatikus, úgyis megtalálják benne azokat a vonásokat, amelyek miatt ezután is szerethetik.

Van még egy szempont, amire a szegedi elektromosbuszgyár ügye felhívja a figyelmet. Az, hogy a nemszeretem kormánnyal, amely többször is tojt a fejére, egy-egy ügyben mégis igyekszik korrekt módon együttműködni egy közgyűlés, olyan hagyománya a magyar önkormányzatiságnak, amely még a NER előttről, pontosabban a 2006 előtti békeidőkből ered. És nem is fog eltűnni, mert az alapja a praktikum.

Mi örülnivaló van azon, hogy az Avas Szállót a Mathias Corvinus Collegium foglalja el, hiszen az a kormány elitképzője, amire számolatlanul mennek a milliárdok, és az egész ellenzék támadja? – kérdezte a hvg.hu Veres Páltól, Miskolc független polgármesterétől, akire annyira megharagudott a DK, hogy jövőre saját jelöltet indít ellene. Veres azt felelte, ő mindig örül annak, ha az oktatásra költenek, az MCC pedig végső soron tehetséggondozó intézmény: „A másik pedig az, hogy itt áll a főutca közepén egy harminc éve romos épület. Már minden vállalkozót megszólítottunk, hogy kezdjen vele valamit, de senki nem tudott vagy nem akart. Polgármesterként hogyne örülnék, ha valaki felújítja a város egyik emblematikus épületét. Éppen akkor lennék csapnivaló polgármester, ha ideológiai alapon akadályoznék egy értékmegőrző ingatlanfejlesztést.”

Meglehet, nincs is nagyon más választásuk most a baloldali-liberális, vagy civil indíttatású polgármestereknek, mint elfogadni a kinyújtott kezet, és örülni, hogy épp nem pofont kapnak tőle. Mégis mintha erőt adna nekik, hogy különbek, mint az, aki folyton háborúzik, nem ismeri el, ha hibázott, és megbocsátani sem tud.

Ki fog derülni, mennyit ér ez az erkölcsi fölény.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.