n Felemás hete volt demokratikus rendőrségünknek a május 6-a és 12-e által hermetikusan lezárt tárgyidőszak.
Múlt szerda délután egészséges, férfias tömegoszlatással vétették észre magukat a pécsi fiúk: a magyar-horvátot már csak az ő átmozgató edzésük miatt is érdemes volt megrendezni, és nyilván a horvát szurkolóknak is jólesett a verés, különben miért ugráltak volna be olyan hebehurgyán a pályára. A Blikk című népújság másnap, illetve keddi lapzártánk napján nagyméretű fotókon idézte fel a jó kedélyű szurkoló-rendőr találkozó legszebb pillanatait, köztük azt, amelyen egy rohamsisakos, kicsit túlsúlyos, ám fürge főtörzs akkurátusan, arcán a jól végzett munka örömével ütlegeli az előle a népek barátsága jegyében, játékosan menekülő kockás inges sporit.
Egy viperának látszó tárggyal.
Hogy hogyan kerülhetett volna a teleszkópos ólmosbot a Magyar Köztársaság szolgálatot teljesítő hivatalnokának a kezébe (mely tiltott fegyver birtoklása és készítése büntetőjogi következményekkel jár), azt nyilván dr. Cserép Attila ezredes, a pécsi városi rendőrkapitány sem érti, ezért is indított nyomban fegyelmi vizsgálatot a közeg ellen. Bízunk benne, hogy rövidesen kiderül: a rendőr bajtárs nem ólomvégű, teleszkópos gumibottal, hanem extrahosszú gumicukorral, és nem verte, hanem megkínálta a horvát szurkolót, különben azt kéne gondolnunk, hogy a magyar rendőröknek, mint tollboa az úriasszonyoknak, a vipera úgyszólván accessoire-juk lett, azért nem szúrt szemet a dolog eddig senkinek.
Hogy a rendőrök ellen indított vizsgálatok, eljárások rendszerint jótékonyan hatnak a közvélemény megnyugtatásának általános vonatkozásában, azt a múlt csütörtök eseményei is bizonyították. A Fővárosi Bíróság (FB) ugyanis ekkor hozta meg jogerős ítéletét a január közepén a VIII. kerületi Dankó utcában hajléktalant verő dorgáló rendőrök ügyében. Míg az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság nyolc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az első, illetve másodrendű vádlottat, addig az FB megfelezte büntetésüket. A bizonyítékként beterjesztett videofelvételen a következő látszik: a hajléktalan polgártársat három rendőr polgártárs - egy egyen- és két civil ruhás - veszi körül. Az egyik, a kopasz civil ruhás karja ütésre lendül; azt, hogy a csapott eléri-e a hajléktalan arcát, nem látjuk. A bántalmazott megrogyik. Az egyenruhás belerúg. A másik civil ruhás egy összecsavart papírköteggel megint megüti a sértettet, közben ő is belerúg. A sértettről a következőket tudjuk: nincs harmincéves, gyerekkora óta alkoholista (az apja kezdte el itatni). Telefonfülkékben, kukák mellett alszik, legyengült, önmaga ellátására jóformán képtelen; ebből az állapotából nemcsak hogy nem tud, de már nem is akar kikeveredni.
A jogerős ítélet tekintetbe vette az eljárás megállapításait, miszerint a vádlottak mindösszesen meglegyintették a sértettet; "kokit" adtak neki. Megdorgálták. Szó sem volt verésről. A három hős - akik avval védekeztek, hogy a hajléktalan szökését próbálták megakadályozni - a rendőrség kötelékében maradhat. Hurrá!
És sikerekkel kecsegtetett a hétvége is.
A rendőrség a móri bankrablás másnapján már nyilvánosságra hozta annak a két férfinak a képét, akik "összefüggésbe hozhatók" a hét gyilkossággal. Egy ország hitte el Garamvölgyi Lászlónak, a népszerű konfabulátornak, hogy "napok kérdése" a tettesek kézre kerítése. Közben a rendőrség tette a dolgát: autósokat tartóztattak fel észvesztően nagy számban. Úgymond "szakmai kérdésekről" nem esett szó. E hét elején viszont az látszik kiderülni, hogy a két keresett férfinak - bár súlyos bűnözők még lehetnek - a móri gyilkosságokhoz feltehetően nincs közük. A rendőrség vagy elhitte, amit mondott, vagy csak velünk akarta elhitetni. Választhatunk.
Itt tartunk most. Hogy hol kezdődött mindez, és hogyan jutottunk idáig, a mindennapos, piti rendőri korrupcióig, az "éjszakában" magától értetődő módon munkát vállaló rendőrökig, a hatósági erőszak hétköznapivá válásáig, a Fenyő-gyilkosságtól az 1998-as, politikusok elleni merényleteken és az Aranykéz utcai robbantáson, az olajügyeken át a Prisztás-gyilkosságig és a Seres-gyilkosságig ívelő monumentális kudarcsorozatig, a mély válságig, s hogy mindezen állapotok és események milyen összefüggésben állnak egymással, a rendőrségre vonatkozó törvényekkel vagy a távozó kormány belügyminiszterének személyiségével és munkásságával, arra az új kormánynak mihamarabb meg kell találnia a választ.
A belügyminiszter pedig addig is mondjon le!
Ennél lejjebb hova?
