Fantomas visszatér

  • 1999. július 29.

Publicisztika

Már a gázcsapból is Németh Miklós köszön vissza. Persze nyár van, meg hatlábú borjú született Petneházán, játszin ugrabugrál az összes lábán, mégis oktalanság lenne azt hinni, hogy az egész hisztit csak a sajtó tartja életben. Inkább a szocialista párt, minek hirtelen két magyarázata is kínálkozik.

Egyfelől szerencsétlen komancsok, lám, az utolsó hatlábú borjújukat is előhúzzák a kabátujjból. Ez annál is röhejesebb, mert arról is jönnek hírek, hogy a Fidesz-kancellária a szóba jöhető ellenséges miniszterelnök-jelöltek lázas feltérképezésébe kezdett. Ez már valami, már akkor majrézni kezdenek, amikor birkát emlegetnek.

Másfelől lehet, az ipari méretű belvendettázásokban végképp paranoiássá lett szocialisták szartak be a legjobban, s menten a kettős vezetésről szőtt delirációik élénk cáfolgatásába csaptak. De visszafogottabb elemeik is hajlamosak nagy nyilvánosság előtt mélázni azon, hogy akkor ez most jó-e nekik vagy nem jó-e.

Limonádé Joe.

Mert ki is Németh Miklós?

Egy kádári reminiszencia, leginkább. Az ilyesmit persze sokan bírják, főleg a nép, ugye. Ugyanakkor akik - ilyesmikért és más viselt dolgaiért - hülyének nézték őt, legtöbbször rákúrtak, lévén az efféle sommázgatás egyszerű perverzió.

Mindenki jól tudja ugyanis, hogy nem tud semmit. N. M. e pillanatban egy jónevű senki. Csak múltja van, meg az úgyszólván folyamatos emlegetésben elhasználódott neve. Egy kabát, amiről a szabó azt mondja, esetleg kifordítható. Ha sikerül.

Vagy nem.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.