A prostitúció és a magyar demokrácia csõdje
Miután a "jogállamiság forradalmával" a magyar értelmiség megváltotta a rendszert, most egy - a világon egyedül Svédországban érvényes - törvény bevezetésével a kurvákat is megváltaná egy kis létszámú, de befolyásos "mozgalom", mely a prostitúciót a magyar demokrácia csõdjeként emlegeti. Errõl tartottak konferenciát május 28-án. De valóban gyökeres változásokat lehetne-e elérni egy ilyenfajta jogátvétellel?
H
A dublini reptéren hatalmas plakátok hirdetik az óvatlan utazónak Magyarország elõnyeit: a képen a magyar Miss Europa küld csábos mosolyt, nadrágzsebbe dugott kéz, cipzáros felsõ, felsejlõ dekoltázs. A hétköznapi kislány nincs híján európai faji jellegzetességeknek: szõke, kék szemû, tejbõrû, stramm. Mágikus magyar tájakat villant elénk. Mogyoródra utaló magatartás luxuskivetelben.
Ferihegy-1 fapados várójában is fiatal nõt ábrázoló óriásplakát díszeleg, barna haja, megtört alakja, vertre maszkírozott arca másmilyen üzenetet hordoz: ne menjetek idegenbe dolgozni, balga honleányok, mert bepaliznak a rossz csávók, oszt' eladnak prostinak.
Ezek vagyunk mi, magyar nõk, akár magukat kelletõ felbujtók, akár áldozatok: a prostitúció megtestesítõi, fizetett üzenethordozók, tárgyak és eszközök. A fapados közönségnek szóló reklám megrendelõje a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM), a NANE közremûködésével. A nagy testvér ránk szól, nekünk ajánlja: ne éljünk a szabad mozgáshoz való jogunkkal, nem vagyunk mi még arra elég emancipáltak, nem tudjuk a jó embert a rossztól megkülönböztetni, maradjunk csak a tutiban, ahol vagyunk. De minek is utaznánk mi, amikor a strici bácsi, az állam, gondoskodik arról, hogy a vendég helybe jöjjön? Persze ami az én gender-éles szememmel összjátéknak tûnhet, tudjuk, nem az, csak bénázás. A magyar demokrácia csõdje. Nyilván nem futotta az IOM szûkös büdzséjébõl, se erkölcsi tekintélyébõl, hogy a potenciális kliensnek adjon atyai tanácsokat a kurvázás elembertelenítõ és súlyos, esetleg életveszélyes egészségügyi kockázatokkal járó mivoltáról. A mi riogatásunkra még tellett.
H
A vörös csillagtól a vörös lámpáig nagyon rövid volt az út. A legolcsóbb, utcai prostitúció tömeges elterjedése szinte a rendszerváltás, azaz a munkanélküliség tömegessé válásának és a bérek elértéktele-nedésének másnapján megtörtént. De a vállalkozói szellem fetisizálása az elszegényedett középosztály leányaira is hatott. A munkaerõpiac összeszûkülése sokkal nagyobb mértékben érintette a nõket, mint a férfiakat, közülük több mint kétszer annyian szorultak ki a munka hivatalos világából (ez az arány máig is keveset változott). Mivel a nõk legális munkához való jogának érvényesítése megroggyant, az összes olyan szociális és gazdasági joguk is gyengült vagy érvényesíthetetlenné vált, mint a nyugdíj, a táppénz, a szülési szabadság, a gyed. A hivatalos munkaerõpiacon kívül dolgozók lakhatáshoz, családi élethez, tisztes öregkorhoz való joga is gyakran ellehetetlenül. Ez, ha alkohol- és/vagy kábítószer-használattal, betegséggel, erõszakkal, megbélyegzettséggel párosul, nem véletlenül vezet korai halálhoz. Ahol errõl statisztikát vezetnek, ott az derül ki: aránytalanul nagy a valószínûsége annak, hogy a prostituáltak nem érik el a várható nõi átlagéletkort.
Amíg az átkos rétegzetten integrálta a nõket és a hátrányos helyzetû kisebbségeket, addig e rétegek legelesettebb csoportjait a vadkapitalizmus szinte teljes társadalmi kirekesztéssel sújtotta. A nemi és faji megkülönböztetés eddig minden modern társadalomban munkaerõpiaci rendezõelvként is mûködött, azaz bizonyos rétegeket "tartalékosként" kezel: a növekedés idõszakaiban aktívan toboroz a nõk és kisebbségek köreibõl, majd krízishelyzetekben a domináns csoportokhoz képest aránytalanul zárja be elõttük a legális munkaszerzés lehetõségét. Ma Magyarországon a roma nõk aktivitási rátáját 6-18 százalék közöttire becsülik, a roma férfiakét 30 százalékra. A magyar demokrácia csõdje itt kezdõdik.
Ennek már csak természetes következménye a kirekesztett csoportok - átlagnál jóval nagyobb - marginalizálódása. Van, akinek bûn az élet. Se kurvának, se stricinek, se emberkereskedõnek, se bérgyilkosnak, se béranyának nem jó dolgában megy el az ember. Az sem véletlen, hogy a hátrányos helyzetû etnikai csoporton belüli bûnelkövetés - amibe a strici-kurva viszony is beletartozik - magasabb a nagy többség kárára elkövetettnél.
A jelenlegi magyar törvények és szabályozások szerint a prostituált nem élvez törvény elõtti egyenlõséget kliensével, mert csak õt lehet szabálysértés miatt felelõsségre vonni. Bár a törvény szigorúan büntethetné futtatóját is, utóbbinak telik védelmi pénzre, és nincs is annyira szem elõtt, úgyhogy a végrehajtással is komoly problémák vannak. Általában a lányokat állítják elõ, gyakran el is zárják õket, néha aránytalanul és embertelenül hosszú idõre.
H
Május elseje óta magyar prostit már nem utasíthat ki uniós ország, mint eddig tette, ha tudta. Valami új, lehetõleg humánus megoldást kellett itthon tartására és a bûnüldözõ szervekkel való együttmûködésére találni. És lõn.
Svédországban 1999 óta van érvényben az a törvény, amely a prostituáltak klienseit bünteti. Már a bevezetése elõtt léteztek mind a prostik, mind klienseik számára rehabilitációs intézmények. Az egészségügyi ellátás alanyi jogon ingyenes, a megélhetési "szociális minimum" állampolgári jogon jár. Az állam kiemelkedõ fontosságot tulajdonít a lakosság munkaerõ-piaci helyzetének. A törvény célcsoportja a balti államokból Svédországba csempészett fiatal, utcán dolgozó lányok szolgáltatásait igénybe vevõ klientúra. Látszólag nagy hatásfokkal mûködik ugyan, mert a prostik 90 százaléka eltûnt az utcákról, de két, ennek ellentmondó adatot is említenék. Az egyik, hogy eddig összesen négy ügy került bíróság elé, mivel a lányok nem vallanak a kliensre, hisz nem kifizetõdõ. A másik pedig, hogy a rehabilitációra járó kliensek száma sem emelkedett. Dánia egyes vélemények szerint azért nem vette át a törvényt, mert nem találta elég hatékonynak. Pedig az is valószínûsíthetõ, hogy a svéd pályát a dán kedvéért hagyta el sok lány. Így az utcán dolgozó nõk létszámának növekedése lépéskényszerbe hozta a dán törvényhozást.
A Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom véleménye szerint át kellene vennünk a törvényt. Büntetnünk kellene a klienst, a szolgáltatót pedig áldozatként rehabilitálni.
A tranzitológia szakirodalma megkülönbözteti egymástól az idegen törvény vagy politika honosítását és a "mimikri" politikát. Az utóbbira az jellemzõ, hogy senki soha nem gondolt a megvalósítására (legalábbis nem sokan és nem gyakran). Aztán persze van, amikor szeretnénk, de nem megy: hiányoznak a társadalmi, intézményi eszközök. Egy-egy jogi eszköz normateremtõ ereje lehet jelentõs, de ehhez megfelelõ táptalaj kell, hogy legyen mit katalizálnia.
Mennyiben hasonlít a magyar helyzet a svédhez? Beszélhetünk-e reális honosításról?
Magyarország sokkal jelentõsebb számú szolgáltatóval rendelkezik (a Svédországban dolgozó megcélzott lánycsoport létszáma száz alatt volt). A szolgáltatók újratermelõdését elõsegítõ szegénységgel és tár-sadalmi konfliktusokkal küzdünk, a nõk szociális helyzetének hirtelen javulására számítani nincs okunk. A vendégek jelentõs hányada nem magyar állampolgár, ami az eljárást jelentõsen megnehezítheti, nem is beszélve a rehabilitációs programról. A nyomás megint a lányokra nehezedne, hogy valljanak a kliens ellen.
Magyarán: ami az utcai munkát illeti, Magyarország elsõsorban szállító/szolgáltató állam, míg Svédország szinte kizárólag felvevõpiac. Ugyanazt a szabályozást két, szinte ellentétes helyzetre alkalmazni - már eleve magában rejti a kettõs mérce veszélyét.
H
Ha meglátogatjuk a mozgalom honlapját, a prostitucio.hu-t, az ott található tanulmányokból elég világos képet nyerünk arról, hogy ocsmány dolog a prostitúció, minden résztvevõt lealjasít, elidegenít, brutalizál. Többször feltûnik az a kijelentés, hogy a mért adatok csak a jéghegy csúcsát jelentik. Ennek ellenére az egyik tanulmányban az áll, hogy csak az utcai, napi több vendéget fogadó nõt tekintik kurvának, ami egybeesik a svéd törvény célcsoportjával. E csoport használóinak büntetésével viszont a férfitársadalom egészének hozzáállását célozza megváltoztatni a mozgalom. Más szóval: a jéghegy csúcsának lerobbantásától a jéghegy majd összeomlik. Messze álljon tõlem, hogy a jéghegyológus szerepében tetszelegjek, de a valós élet nem ilyen. A jéghegy újra kinöveszti a csúcsát, amíg jéghegy, és amilyen ez a jéghegy, olyan csúcsot fog növeszteni.
A McKinnon-féle "radikális" feminizmus alappillére, hogy a nemünk ellen - családon belül és kívül - elkövetett erõszak teremti meg a férfiak dominanciáját a társadalomban. A prostitúció egyrészt erõszak per se, másrészt (és ennélfogva) nem csupán eklatáns, szélsõséges példája a nõi alávetettségnek, hanem forrása. Az erõszak nem eszköze, hanem megteremtõje a nemek közti hierarchiának. Szóval én azért dolgozom éhbérért mint óvónõ egy nemileg teljesen szegregált munkakörben, és végzek otthon háromszor annyi háztartási munkát, mint apu, mert a harmadikon Béla pofozza Icut, és két kerülettel arrébb strichelés folyik. Tiszta sor. A terror légköre magába szippant, tehetetlen vagyok a félelemtõl, hogy engem is elvisznek a cigányok és eladnak. Ezért elemi kötelességem, hogy beszálljak a "mozgalomba", mert ha ezeket a gonosz, elvetemült, perverz alakokat és a pribékjeiket, akik pokollá teszik nemtársaim tíz százalékának életét, rács mögé zárjuk, én is egybõl az egyenlõ jogérvényesítés Kánaánjában találom magam.
H
Az ok-okozati összefüggés ilyen megfordításának több hátulütõje is van.
Egyrészt "ideális" körülmények között sem oldaná meg a problémát, mert a kevésbé durva, de sokkal beágyazottabb társadalmi diszkrimináció mindig kitermeli szélsõséges, brutális megnyilvánulásait, amit egyébként még azok is nagy hangon és önvédelembõl elítélnek, akik a legkiváltságosabb helyzetben vannak, és akiknek a dominancia fenntartása leginkább érdekük. Másrészt a szélsõséges tíz százalék kriminalizálása bûnbakot prezentál. 'k a kór terjesztõi, kivágjuk a televényt, tisztogatunk, és minden rendben lesz. A problémát nem az egész társadalom szerkezeti felépítése gerjeszti, hanem a gonosz eme tengelye. Arra meg lecsapunk, mint tudjuk.
A perverz, a pokol pribékje is ember, tanítanák nekünk az emberi jogok alapelvei. Döbbenten olvastam, hogy ez az aprócska mozgalom a többség nevében követeli egy kisebbség kirekesztését és megbélyegzését. Nem lenne talán jobb a megelõzést, a társadalmi környezet és vélemény átalakítását tûzni ki célul? Egy szót nem hallottam a brutális, perverz állatok rehabilitációjáról, a lelki tanácsadásról. A súlyos bírság vagy börtön nem mindig hat ösztönzõként a dehumanizáló magatartásformák feladására. Hol vannak az értelmes, tartalmas életforma-alternatívák kialakításáról szóló tervek a kliensek, a stricik és a kurvák számára? Róluk csak annyit, hogy egy töredék számára átképzést biztosítani valami, de csak csepp a tengerben ahhoz a felhozatalhoz képest, amit a dehumanizáló nyomor feneketlen pokla biztosít, amelynek a létezéséért egész társadalmunk felelõs. Még kényesebb az a téma, hogy az áldozatok és stricik számottevõ százaléka valószínûsíthetõ etnikai és/vagy szociális hátránnyal küzd, a kliensek egy jelentõs százaléka pedig külföldi.
Talán nem lenne muszáj régiónk legxenofóbabb többségével összejátszani. A pokol mi magunk vagyunk, mondja Sartre. Feministaként ne legyünk a pribékek pribékjei. Méltatlannak vélném.
