Pedig az unió minden eddiginél fontosabb lépést tett egy olyan intézményrendszer kialakítása felé, amely a szoros államszövetségeket, a föderációkat jellemzi. A nemzeti felõl a nemzetek fölötti felé. Az alkotmány szerint az uniónak lesz elnöke és külügyminisztere (jóllehet e funkciók pompázatosabban hangzanak, mint amekkora valódi hatalmat hordoznak), közvetlenül választott népképviseleti szerve, az Európai Parlament egyre szélesebb jogköröket nyer majd. Legfõbb döntéshozói fórumán, a Miniszterek Tanácsában és annak szupertestületében, a kormány- és államfõket tömörítõ Európai Tanácsban megváltozik a szavazási rendszer, s jobban tükrözi majd a tagállamok valódi demográfiai súlyát. A közös politikák kialakításakor szûkül azoknak a kérdéseknek a köre, amelyekben akár egyetlen nemzet képviselõi vétót jelenthetnek be; s az új szabályok a tanácsban úgy egyszerûsítik a döntéshozatalt, hogy közben mind a négy nagynak (Franciaország, Németország, Nagy-Brtitannia, Olaszország), mind a kisebb tagállamoknak megfelelõ lehetõséget biztosítanak a számukra kedvezõtlen döntések megakadályozására. S ugyanígy nagyobb hatékonysággal kecsegtet az Európai Bizottságban az egy nemzet - egy biztos elv feladása.
Lehet mondani, hogy kompromisszum született: a kérdés csak az, hogy mik között. Mióta Franciaország és Németország súlyosan összerúgta a patkót Washingtonnal, Párizs és Berlin nem gyõzte nyilvánvalóvá tenni, hogy szívügyük a szorosabb integráció. És hogy semmi jóra nem számíthat az a tagállam, amelyik nem tart velük. A brüsszeli csúcson újfent bebizonyosodott: ennek a szövetségnek egyetlen európai kormány sem tud tartósan ellenállni. Az a két nemzet, amely a botrányos tavaly decemberi csúcson megpróbálta, azóta jobb belátásra tért. Sem Aznar, sem Leszek Miller nincs már hivatalban; s bár bukásuk nyilván nem kizárólag az unióval szemben folytatott nacionalista politikájuknak tudható be, azt sem állíthatjuk, hogy attól teljesen független lett volna.
Meglehet, Párizst és Berlint pusztán az Amerikával szembeni féltékenység, a világhatalmi hübrisz vezérli, s az unió magasztos elvei csak ehhez adnak paravánt. Csak találgathatunk: hiszen mi itt a végeken hogyan is láthatnánk két kipróbált nagyhatalom lelkének legmélyére? De a nemzeti önelvûség nemzetek feletti filozófiája a múlt héten Büsszelben újabb vereséget szenvedett - s kell-e ennél jobb hír azok számára, akik szívükbõl gyûlölik Európa pestisét, a nacionalizmust?
