A hétvége kis sport-színese viszonylag kevés adón volt látható (portugál, szaúdi), mindenkit az olasz-angol derbi érdekelt. Pedig láthattuk a perui szurkolókat vajákolás közben: a válogatott képére a varázsló valami kukoricapehely-szerű cereáliát szór, miközben a ministránsok barbár táncokat lejtenek és wooodoo-babákat - vélhetően a selejtezőbeli ellenfelek - kínoznak.
Lehet, hogy a perui bemutatót azért nem vettük át, mert a mi futballhoz fűződő viszonyunk jóval misztikusabb. Dr. Mezey Györgytől az amerikai vb táján megkérdezték, miért olyan szar a magyar futball. Mert kevés a pénz, hát ennyiért mit akarunk? Bezzeg a... Jó, jó, de Romániában, Bulgáriában még kevesebb. Ja, izé..., hát ott meg olyan kevés a pénz, hogy jobban motiválva vannak a játékosok, mondta az egyik legsikeresebb magyar futballszakember.
A magyar kuruzslás odáig fejlődött, hogy Mészöly Kálmán sikeresen csempészte a média tudatalattijába: válogatottunk tulajdonképpen jó, csak Knézy Jenő sugallja az ellenkezőjét. A Kálmán-Jenő-konfliktus persze csak a felületes nézők számára kulminált a Friderikusz-féle békítősóban. Nem: a csúcs az Izrael elleni siófoki barátságos derbi volt.
Vaják 1: hatástalanítandó a Knézy-átkot és fertőtlenítendő a néző agyát, egy félidőt Szepesi közvetít, lelkesen, hátha a homlokunkra csapunk, hogy tényleg, csak ez volt a baj.
Vaják 2: barátságos a meccs, nehogy sokkoljon a tét, és véletlenül se mondhasson csődöt a fekete mágia.
3-1-re szívtunk. És amikor már feledésbe merült volna a barbár magyar futballfolklór, a múlt héten jön Laczkó Mihály MLSZ-elnök, és arra kér nézőt-újságírót, hangoljuk már a csapatot győzelemre, pedig mi nem is kapunk ezért havi négyszázezret, mint Csank János. De bejött. Az már csak húsz év múlva derül ki, ki volt a boszorkánymester, aki megszerezte Litmanen levágott körmét, Mahlio és Moilanen viaszfiguráival pedig csocsón begyakorolta az öngólt.
Az előselejtező csak rutinmunka lesz: van egy kis ürülékünk Del Pierótól.
