Futballvaják

  • 1997. október 16.

Publicisztika

A hétvége kis sport-színese viszonylag kevés adón volt látható (portugál, szaúdi), mindenkit az olasz-angol derbi érdekelt. Pedig láthattuk a perui szurkolókat vajákolás közben: a válogatott képére a varázsló valami kukoricapehely-szerű cereáliát szór, miközben a ministránsok barbár táncokat lejtenek és wooodoo-babákat - vélhetően a selejtezőbeli ellenfelek - kínoznak.

A hétvége kis sport-színese viszonylag kevés adón volt látható (portugál, szaúdi), mindenkit az olasz-angol derbi érdekelt. Pedig láthattuk a perui szurkolókat vajákolás közben: a válogatott képére a varázsló valami kukoricapehely-szerű cereáliát szór, miközben a ministránsok barbár táncokat lejtenek és wooodoo-babákat - vélhetően a selejtezőbeli ellenfelek - kínoznak.

Lehet, hogy a perui bemutatót azért nem vettük át, mert a mi futballhoz fűződő viszonyunk jóval misztikusabb. Dr. Mezey Györgytől az amerikai vb táján megkérdezték, miért olyan szar a magyar futball. Mert kevés a pénz, hát ennyiért mit akarunk? Bezzeg a... Jó, jó, de Romániában, Bulgáriában még kevesebb. Ja, izé..., hát ott meg olyan kevés a pénz, hogy jobban motiválva vannak a játékosok, mondta az egyik legsikeresebb magyar futballszakember.

A magyar kuruzslás odáig fejlődött, hogy Mészöly Kálmán sikeresen csempészte a média tudatalattijába: válogatottunk tulajdonképpen jó, csak Knézy Jenő sugallja az ellenkezőjét. A Kálmán-Jenő-konfliktus persze csak a felületes nézők számára kulminált a Friderikusz-féle békítősóban. Nem: a csúcs az Izrael elleni siófoki barátságos derbi volt.

Vaják 1: hatástalanítandó a Knézy-átkot és fertőtlenítendő a néző agyát, egy félidőt Szepesi közvetít, lelkesen, hátha a homlokunkra csapunk, hogy tényleg, csak ez volt a baj.

Vaják 2: barátságos a meccs, nehogy sokkoljon a tét, és véletlenül se mondhasson csődöt a fekete mágia.

3-1-re szívtunk. És amikor már feledésbe merült volna a barbár magyar futballfolklór, a múlt héten jön Laczkó Mihály MLSZ-elnök, és arra kér nézőt-újságírót, hangoljuk már a csapatot győzelemre, pedig mi nem is kapunk ezért havi négyszázezret, mint Csank János. De bejött. Az már csak húsz év múlva derül ki, ki volt a boszorkánymester, aki megszerezte Litmanen levágott körmét, Mahlio és Moilanen viaszfiguráival pedig csocsón begyakorolta az öngólt.

Az előselejtező csak rutinmunka lesz: van egy kis ürülékünk Del Pierótól.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.