Kőszeg Ferenc

Gátlástalanul

Visszaadott felhatalmazás: alkotmány- és társadalomellenes rendészeti törvénymódosítások

  • Kőszeg Ferenc
  • 2020. július 4.

Publicisztika

Rip Van Winkle nevét mifelénk is sokan ismerik, az amerikaiaknak pedig olyan, mint nekünk Kukorica Jancsi.

A derék hollandus egy amerikai faluban élt, a Catskill-hegység lábánál. Egyszer, amikor nagyon elege lett a felesége örökös zsémbeléséből, nekivágott a hegyoldalnak. Útközben mellé szegődött egy régifajta holland ruhába öltözött ember. Hamarosan erdei tisztásra értek, ahol egy sereg hasonlóképpen fura öltözetű férfi tekézett. Meglepetésére a nevén szólították és itallal kínálták. Rip ivott, elálmosodott, elaludt. Mire felébredt, hosszú ősz szakálla nőtt, a puskája berozsdásodott, a kutyája eltűnt. Visszaballagott a falujába, de senkit sem ismert, a törzskocsmájában pedig III. György király képe helyén egy ismeretlen férfi képe függött. Lassanként kiderült, hogy Rip húsz évig aludt, közben lezajlott az amerikai függetlenségi háború, a kép George Washingtont ábrázolja, a férfiak pedig, akik itallal kínálták, kísértetek voltak, Hendrick Hudson tengerészkapitány és legénysége. Egykor ők alapították a települést, húszévente visszajárnak a túlvilágról, hogy megnézzék, mi lett a községükből.

 

Máris vége?

Nos, én azt hiszem, nem aludtam végig húsz vagy harminc évet, sőt viszonylag aktívan éltem, de az elmúlt napokban úgy éreztem, mintha valamilyen nagyon ismerős, mégis ismeretlennek tetsző tájra tévedtem volna. Március 30-án, amikor az Országgyűlés kormánypárti kétharmada megszavazta az ún. koronavírus-törvényt, amely Orbán Viktort felhatalmazta, hogy a járványra való tekintettel kormányrendeletekkel szabályozza az életünket, a törvényt, sokakhoz hasonlóan, felhatalmazási törvényként emlegettem. Ez az elnevezés a szokásos magyar fordítása a német Ermächtigungsgesetznek, amellyel a német Birodalmi Gyűlés a Reichstag-tüzet követően, 1933. március 24-én felhatalmazta Hitler kormányát, hogy rendkívüli intézkedésekkel vezesse ki az országot a válsághelyzetből. A felhatalmazás eredetileg négy évre szólt, de hatályát kétszer meghosszabbították, és végül csak 1945-ben helyezték hatályon kívül. A koronavírus-törvényt mind itthon, mind külföldön, mindenekelőtt az Európai Parlamentben azért bírálták, mert nem tartalmazott határidőt, addig marad érvényben, amíg az Országgyűlés ki nem hirdeti a veszélyhelyzet, azaz a járvány végét. Így az sem volt abszurd feltételezés, hogy a rendkívüli felhatalmazás akár a következő választásig, 2022-ig is fennmarad. Az I. világháború utolsó évében kezdődött világjárvány, a spanyolnátha 1918. március 11-én tört ki, második hulláma ugyanezen év augusztusában, a harmadik hullám 1919 tavaszán kezdődött, de az 1922. április 1-jén elhunyt IV. Károly királyt is a spanyolnátha áldozatának tekintik. Idén ezzel szemben a kormány május 25-i ülésén megszületett a határozat, hogy benyújtják a vészhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, s ha az országgyűlés ezt két héten belül elfogadja, akkor a veszélyhelyzet június közepén megszűnhet. A korlátozó intézkedések jelentős részét felszámolták, és a kormány már áprilisban egy sor törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek.

A legterjedelmesebb törvénycsomag megvitatására a Belügyminisztérium hétpárti megbeszélést hívott össze, sőt néhány ellenzéki (főleg jobbikos) módosító javaslatot el is fogadtak. Május 5-én megtartották a javaslat általános vitáját, május 19-én pedig elfogadták a törvényt, méghozzá 156 igen szavazattal, 36 nem ellenében – azaz az előterjesztés a Jobbik szavazatai révén a kétharmadot jóval meghaladó többséget kapott. Az egész folyamatból nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor e pillanatban nem a kemény kezű nemzetvezető, hanem a győztes és bölcs hadvezér képében kíván a nemzet elé lépni. Ebben a szerepben mondja el mesterségesen öblösített hangon, naponta ki tudja, hányszor, szózatát: „Egy példátlan világválságban mi, magyarok példamutatóan összefogtunk.”

 

Van egy törvény – módosítsuk

Az előterjesztés, illetve most már törvény, amely az ártatlan Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát érintő módosításáról címet viseli, terjedelmével és rongyszőnyeg jellegével a megszokott salátatörvények sorából is kilóg. 192 szakaszból áll és 37 – egymással semmiféle kapcsolatban nem álló – törvényt módosít. Vajon a monstre törvény, együtt azokkal az előterjesztésekkel, amelyek májusban futószalagon kerültek a parlament elé, és amelyeket az Országgyűlés sztahanovista sebességgel vitatott meg, a rendkívüli állapot végét jelentik-e, vagy inkább a kiépülő személyi diktatúra számára biztosítanak „alkotmányos” módon elfogadott jogszabályi keretet?

A módosítandó törvényeket többnyire a NER-korszak előtt fogadták el, ezeket kell a NER világszemléletéhez és nyelvezetéhez igazítani. Valószínűleg ez táplálja a módosítási dühöt, amely kezdettől fogva jellemzi a NER törvényalkotását. E dühre remek példa az 1993-as idegenrendészeti törvény sorsa. Ez eredetileg mindenkire vonatkozott, aki nem magyar állampolgár. Az Európai Unióhoz való csatlakozás azonban két csoportra osztotta a nem magyar állampolgárokat: az EU – pontosabban a schengeni övezet – országainak állampolgáraira és a többi ország állampolgáraira. (Vannak persze hontalanok is, de ezek beleszámítanak a második kategóriába.) Ekkor tehát két törvényt kellett alkotni a Magyarországra beutazó külföldiekre. A 2007. évi I. törvény „a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyekre” vonatkozik, a 2007. évi II. törvény pedig a többire, akiket a törvény „harmadik országbeli állampolgároknak” nevez, követve az Európai Unió szóhasználatát: third country nationals (TCN). A most elfogadott salátatörvény a 2007. évi II. törvényt (Harntv.) is módosította természetesen. Közismert dolog, hogy a 2011-ben elfogadott alkotmányt, amelyet a Fidesz német mintára Alaptörvénynek nevez, eddig nyolcszor módosították, és küszöbön áll a kilencedik módosítás is, holott az alkotmány azért alaptörvény, mert csak nagyon nyomós okból és csak nagyon ritkán volna szabad módosítani. A törvényiparosok azonban nemcsak az Alaptörvényt módosítgatják pléhpofával, de örökösen bütykölik az összes többi törvényt is, beleértve azokat, amelyek már a NER-korszakban születtek. A 2007. évi II. törvény 1. szakaszának (1) bekezdését a mostani módosítás előtt már módosította a 2011. évi CCI. törvény, a (3) bekezdést a 2017. évi CXIII. törvény, a (4) bekezdést a 2010. évi CXXXV. törvény. A 2. szakasz k) pontját már a NER-korszakban a 2011. évi CV. törvény állapította meg, de a 2012. évi LXXXVI. törvény ezt is módosította. Holott a törvénynek ez a 2. szakasza csak fogalom-meghatározásokat tartalmaz, a d) pont a családtag fogalmát (módosította a 2018. évi CXXXIII. törvény), a kétszer módosított k) pont pedig a munkáltató fogalmát határozza meg. A jogbiztonsághoz hozzátartozik, hogy a törvények legalább olyan szilárdak legyenek, mint Németh Szilárd. Ha a törvény képlékeny, ha a szövege évente változik, a polgár nem érezheti magát biztonságban, hiába hivatkozik a módosítás az ő biztonságának az érdekeire.

 

Erdei telefon

El kell ismerni, van a módosított törvénynek az elektronikus adatnyilvántartás technikai lehetőségeire épülő olyan újítása, amely mindannyiunk életét könnyebbé teszi. Mindjárt az 1. szakasz (2) bekezdése – a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosítása – kimondja, az autósnak nem kell magánál tartania a forgalmi engedélyét. Engem már büntettek meg azért, mert – egészen kivételesen – a másik zakómban hagytam a forgalmit. Végre egy dolog, amiért hálás lehetek Orbán Viktornak. Lehet, hogy hálából egyszer végighallgatom a szövegét a példamutató összefogásról. Nem biztos, hogy képes leszek rá, de igyekezni fogok.

Ellenben egyáltalán nem tetszik a megbízhatósági vizsgálat: a módosító csomag 11. és 12. szakasza. Ezek a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 7. és 7/A szakaszát egészítik ki öt bekezdéssel. Persze érthető az ellenvetés, ellenőrizni kell a vezető köztisztviselőt, aki nagy értékű engedélyeket ad ki, közbeszerzésekről dönt. De rögtön feltolul a gyanú: azt a köztisztviselőt, aki mögött nagyhatalmú politikus áll, vagy azt, akinek az ügyfelét támogatják felső kapcsolatai, sosem fogják piti csapdába csalni. De nemcsak erről van szó. 1957 és 1989 között számos alkalommal kihallgattak, a Feliksz Dzerzsinszkij képe alatt üldögélő állambiztonsági nyomozók némelyike áhítattal idézte a legendás főnök állítólagos mondását: „Bízni kell az emberekben, de ellenőrizni kell őket.” Amerikában egyszer valamilyen kis erdőn vágtam keresztül. Akkoriban még nem volt mobiltelefon, megörültem hát, amikor egy fára szerelve telefont pillantottam meg. Felhívtam egy ismerősömet, elég sokáig beszélgettünk. Miután letettem a kagylót, csengett a telefon. Döbbenetes volt a helyzet, vajon ki kereshet az erdő közepén. Az operátor telefonált a központból. „Nem akartam megszakítani a beszélgetését – mondta egy kedves női hang –, de kérem, dobjon be még két dollárt.” Egy pillanatra belém villant: és mi van, ha nem dobok be, aligha tudnak azonosítani. Aztán elszégyelltem magam, és bedobtam. Szerintem ez jobb módszer, mint a Dzerzsinszkijé.

 

Két sarkalatos törvény

A módosítás 14. szakasza (a Rendőrségi törvény 91/A. szakaszának új szövege) meghosszabbítja azokat az időtartamokat, amelyeken belül a rendőrség egy bűncselekmény és az elkövető adatait kezelheti. Ezek az időszakok nemcsak az elévülési időt lépik túl, de azt az időt is, amelyen belül a volt elítélttel szemben érvényesülhetnek a büntetett előélethez fűződő hátrányok. Ugyanakkor továbbra is hiányzik a törvényből annak az egyértelmű kimondása, hogy a büntetett előélethez tartozó hátrányok megszűnte után az adat csak bűnüldözési célra használható fel. (Tehát nem állhatja útját például egy Magyarországon élő külföldi tartózkodási engedélye meghosszabbításának.) A határidők meghosszabbításánál sokkal súlyosabb visszássága a rendőrségi törvény új, a módosítás utáni változatának, hogy a bűnüldözési adatállományba nemcsak azoknak az adatait lehet elhelyezni, akiket jogerősen elítéltek, hanem azokét is, akiket szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt kihallgattak, a rendőrségen fogva tartottak vagy előzetes letartóztatásba kerültek. Az adattárolás időtartamát itt is a bűncselekmény minősítése alapján határozzák meg, holott a terhelt jogerős elítélése híján nem is követett el bűncselekményt. Ha a rendőrség bárkinek az adatait akár évtizedekig kezelni akarja, elegendő meggyanúsítani valamilyen bűncselekménnyel, kihallgatni, és máris megvan a jogalapja, hogy az adatai bekerüljenek a bűn­üldözési adatállományba.

De nincs szükség arra, hogy ilyen kitervelt manipulációt tételezzünk fel a rendőrségről. Ha a rendőrség bűnösként kezel bárkit, akit jogerősen nem ítéltek el, felrúgja az ártatlanság vélelmének 1789 óta létező alapelvét. Sőt – horribile dictu – szembeszáll még Magyarország Alaptörvényével is: „Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.” [XVIII. szakasz (2) bekezdés]. A törvényjavaslat általános vitájában elhangzott néhány jogos és kemény bírálat. De ezt az Alaptörvény-ellenes szakaszt senki nem tette szóvá.

Annál több szó esett a nemzetbiztonsági törvény módosításáról. A számítógépek révén elkövetett bűncselekmények azóta léteznek, amióta a számítógépek széles körben elterjedtek, azaz Magyarországon az 1970-es, 80-as évektől kezdve. A számítógépes bűnözés elleni nemzetközi megállapodást Budapesten írták alá 2001. november 23-án. Mégis, a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló (1995. évi CXXV.) törvény jelentős kiegészítésére csak a törvény jelenlegi módosítása keretében került sor. A törvény 8. szakasza négy bekezdéssel bővült; ezek mind az elektronikus információbiztonságról, a kibertérből érkező fenyegetésekkel és támadásokkal szembeni védekezésről szólnak. Ez azért is meglepő, mert az elektronikus információbiztonságról szóló 2013. évi L. törvény szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok az információbiztonság védelmében nem játszanak központi szerepet, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat pedig, amely a jelenlegi módosítás szerint az információbiztonság fő aktora, a 2013-as törvényben még nevesítve sincs. Ennek ellenére a szakszolgálat a nemzetbiztonsági szervezetek között továbbra is szolgáltató szerepet játszik, önálló jogköre csak a saját munkatársai ellenőrzése, fedőokmánnyal való ellátása ügyében van. A nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó törvény kiegészítését a kibertámadások elhárításának feladatával az ellenzéki képviselők is elfogadták.

A most elfogadott salátatörvényben a nemzetbiztonságra vonatkozó részek a törvény elején helyezkednek el (22–32. szakaszok) – csakhogy ez a rész folytatódik az információbiztonságról szóló törvényt módosító 143–152. szakaszokkal. Itt, a 146. szakaszban helyezkedik el az a felhatalmazás, hogy a hatóság ideiglenesen hozzáférhetetlenné teheti azt az adatot, amely fenyegetést jelent a magyar kibertér biztonságára. Az ideiglenes intézkedés időtartama 90 nap, ez azonban szükség esetén további 90 nappal meghosszabbítható. A hozzáférhetetlenné tételről szóló határozatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hajtja végre.

A jogszabály szövegéből csak az nem derül ki, melyik az a hatóság, amely a határozatot hozza, és milyen eljárásban, milyen indokok alapján teszi ezt. Az ellenben kiderül, hogy nincs ellene jogorvoslat. Ha ez azt jelenti, hogy fél évre megfosztanak az internet használatától vagy lehetetlenné teszik, hogy megnyissam azokat a portálokat, amelyeket olvasok, és amelyek számára időnként írni szoktam, már nem is örülök annyira annak, hogy a jövőben nem kell magammal hordanom a forgalmi engedélyt. És igazat adok Majtényi Lászlónak, hogy az Országgyűlés rendes eljárásban a rendkívüli állapot kormányrendeleteit alakítja át maradandó törvényekké.

 

Hol ébredtem fel?

Rip Van Winkle átaludta az amerikai függetlenségi háborút, s aztán csodálkozott, hogy milyen világ van körülötte. Valaha, országgyűlési képviselőként részt vettem a rendőrségi törvény meg a nemzetbiztonsági törvény létrehozásában, bár az 1994-ben, illetve 1995-ben létrehozott törvények szövege igen távol áll a most ismét módosított törvények szövegétől. A rendőrségi törvénynek a parlament elé kerülő szövege hetekig tartó hatpárti tárgyalások során alakult ki: a kormánynak nem volt kétharmada, egyezkedni kellett az ellenzékkel, de ellenzékiként mi sem tehettük meg, hogy megakadályozzuk a törvény létrejöttét. A következő ciklusban, nem jó szívvel ugyan, de kormánypárti voltam. A nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként nem is hetekig, inkább hónapokig ültünk a törvénytervezet fölött a nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter jogászával, és farigcsáltuk a szöveget, hogy a koalíció mindkét pártjának elfogadható legyen. A kormánynak megvolt a kétharmada, az ellenzék nemmel szavazott. Akkoriban az volt a szokás, hogy a zárószavazás után a frakciók egy-egy képviselője rövid beszédben értékelte a vitát és a szavazás eredményét. „A 136, a kormány által támogatott módosító indítvány közül 63-at az ellenzék nyújtott be – mondtam rövid felszólalásomban –, 29-et pedig a bizottságban az ellenzéki képviselők is megszavaztak. Nem arról van szó, hogy a koalíció pártjai a maguk 72 százalékos többségével keresztülerőszakoltak egy sarkalatos törvényt, inkább arról, hogy az ellenzék a maga 28 százaléka védelmében nem vállalja a felelősséget egy olyan törvényért, amelynek a kidolgozásában maga is részt vett.”

Elegem volt a parlamentből, 1998-ban már nem indultam a választáson. De most, hogy az elmúlt napokban a fentebb ismertetett salátatörvénnyel foglalkoztam, közben pedig az Országgyűlési Naplóban elolvastam a huszonöt év előtti felszólalásomat, úgy érzem, mintha átaludtam volna az elmúlt két és fél évtizedet, és most nem tudom, hová is kerültem.

 

(Köszönöm az alkotmányjogban és a rendészeti jogban egyképpen otthonos dr. Szikinger Istvánnak a baráti tanácsait, amelyekkel segített cikkem megírásában.)

Neked ajánljuk

Mariupol elesett

  • narancs.hu

Az oroszok közlése szerint az Azovsztal acélmű védői megadták magukat. Közben Harkivban egy  kultúrházat ért bombatalálat.