Múlt vasárnap csendben lezajlott egy fontos népszavazás Európában. Ha lehet mondani, egy egyedülállóan fontos döntés,a mely egyébként az európai gondolat vereségét hozta. Luxemburgban a szavazáson résztvevők 78 százaléka elutasította, hogy az ország területén, tartósan, életvitelszerűen, az integráció szándékával élő külföldiek részt vehessenek a tényleges (parlamenti, stb.) választásokon, azaz hogy szavazataikkal megjeleníthessék elvárásaikat a luxemburgi közéletben.
Fontos kísérlet bukott meg, melynek egyértelmű célja az volt, hogy tudomásul vegye az ország multikulturalitását. A Luxemburgban letelepedettek messze túlnyomó többsége nem Európán – vagyis a kontinens hagyományos és sok szempontból homogén kultúráján – kívüli, hanem főként az unió polgára, így nagyobb kockázatot egy „igennel” végződő népszavazás még azoknak sem jelentett volna, akik igen konzervatívan szemlélik e kérdést.
A kísérlet mégis előremutató, hiszen kormányzati szinten is felmerült annak kifejezett szándéka, hogy az új, globális hatások okán változtassunk a régi sémán. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy olyan lépés, melynek ötlete Luxemburgban felmerült, kifejezetten az uniós integráció elmélyítését szolgálná, az elutasítás pedig az integrációval szembemegy.
Mindemellett aligha meglepő, hogy a cseh és a szlovák sajtó – és kultúrélet – azon háborog, hogy államaik azok között vannak, amelyek a leginkább ellenzik azt a menekültkvótát, melynek elfogadását az Európai Bizottság elfogadni javasol a készülő menekültügyi reform részeként. A Dennik N szerint „politikusaink különös jelzőket aggatnak a menekültekre: terroristáknak, muszlimoknak nevezik őket, s már annak is örülhetünk, ha csak annyit mondanak rájuk: primitív, műveletlen lúzerek”.
A jelek szerint tehát a magyar kormányzati idegenellenesség messze nincs egyedül a kontinensen, számosan vélekednek hasonlóan, és még többen illesztik be napi populista politikai gyakorlatukba a témát. Ám a tény, hogy a világ szinte elsiklik a cseh, szlovák és egyéb elrettentő példák fölött, Orbán Viktor szitkozódásait viszont mindenki megjegyzi és szóvá is teszi, fontos jelzés. A világ alighanem rájött: ami ma Magyarországon zajlik, az minden, az unió keretein belül megfogant aljasság és embertelenség prototípusa. Magyarországon az idegengyűlölet rendszerszerűen működik, vagyis kormánypolitikai szintre emelkedett. Ráadásul a kormány nem magyarázni próbálja, hanem hivalkodni igyekszik vele.
Diplomáciai körökben néhány hete beszédtéma az, ahogyan a magyar kormány kezeli az utóbbi időben ide menekült koszovóiak és közel-keletiek, afrikaiak helyzetét: mintegy rászabadítotja nagyobb csoportjaikat a magyar városokra, főként a fővárosra. Ha az ember megfordul az állomások környékén vagy a Nagykörúton, elgyötört emberek tucatjaival találkozik, akikről már messziről látszik, hogy földönfutók. Számos vélemény fogalmazódott meg az utóbbi időben, hogy a velük kapcsolatos cinikus kormányzati magatartás nem véletlen, hanem egyenes következménye mindannak, ami az óriásplakátok üzeneteiben is megfogalmazódik: a gyűlöletkeltés. Orbán Viktor véleménye szerint a magyarokban inkább kelt undort egy elcsigázott ember látványa, mint szolidaritást. Ha pedig így van, hasznosabb erre az undorra alapozni a napi kormánypolitikát.
A szerző a DK elnökségi tagja
