Az előző kormány néhány ponton próbálta orvosolni ezeket a diszfunkciókat. A Szetey Gábor nevéhez fűződő reformkezdemény a civilizált világ országaihoz hasonlóan - versenyvizsga néven - egységes felvételi vizsgát vezetett be, a pályáztatás kötelezővé tételével átláthatóvá tette a közigazgatásba való bekerülés rendszerét, a teljesítményértékelésen alapuló jutalmazással pedig megpróbálta a kiugróan jól teljesítő köztisztviselőket érdemi többletjövedelemhez juttatni. A javadalmazás egész rendszerének átalakításához azonban nem volt ereje, elszánása vagy akarata a Gyurcsány-kabinetnek.
Pedig gondoljunk bele, rendben van-e az, hogy egy ötvenéves titkárnő, ha levelezőn elvégzi a művelődésszervezés szakot egy vidéki főiskolán, akkor is 330 ezer forintot keres a minisztériumban, ha a nyolcórás munkaidejében csak a telefonokat veszi fel? Miközben a két felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező, két éve a közigazgatásban dolgozó, egyébként létfontosságú uniós ügyekben Brüsszelben a magyar álláspontot képviselő közgazdász bruttó 260 ezer forintot vihet csak haza? Vagy vegyük a jubileumi jutalom ügyét. A példánkban szereplő ötvenéves titkárnő - a teljesítményétől függetlenül - egymillió forintot kap csak azért, mert harminc éve a közigazgatásban dolgozik. A munkába állásának harmincötödik évfordulóján pedig további egymillió-kétszázezer forintot.
A hatékony nemzeti érdekérvényesítéshez, a magas színvonalú kodifikációs munkához, az állami vállalatok feletti kontroll megfelelő érvényesítéséhez olyan, jól képzett és jól megfizetett köztisztviselőkre van szükség, akik motiváltak morális és anyagi értelemben egyaránt, akikkel szemben világos elvárásokat támasztanak, és akiknek nem kell attól rettegniük, hogy ha a jogsértő politikai ukázt nem hajtják végre, két hónap múlva nem tudják fizetni a lakáshitelüket.
*
Az új Országgyűlés láthatóan beteges vonzódást érez a köztisztviselők iránt: az elmúlt röpke három hétben egyetlen törvényt sem érintett annyiszor módosítás, mint a köztisztviselők jogállásáról szóló jogszabályt. Azt is gondolhatnánk, az elsöprő választási győzelmet arató pártszövetség szembe kívánt nézni elődei kudarcaival, és megpróbálja megteremteni a 21. század hatékony magyar közigazgatását.
Hát nem.
Kezdődött azzal, hogy a kormányzati szerkezet átalakításának örve alatt megszüntette a parlament a versenyvizsga kötelező jellegét, a közigazgatási állások kötelező pályáztatásának rendszerét, a közigazgatási vezetők kiválasztásának a modern HR-ben alapnak számító, centralizált eljárását. Folytatódott ez azzal, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára vétójogot kapott az összes minisztériumi vezető kinevezésében. Mindezt tetézte a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat, ami indokolás nélkül, csökkentett felmentési idővel kirúghatóvá teszi a kormány irányítása alatt álló 65 ezer köztisztviselő bármelyikét, elveszi a szakmai tanácsadói és főtanácsadói címeket, megszünteti a jutalmazás teljesítményértékeléshez kötését, illetve lazítja a köztisztviselők párhuzamos pénzkereseti lehetőségének tilalmát. Arról a parlamenti vita hatására már letett a kormánytöbbség, hogy a gyesen levő vagy a beteg hozzátartozójukat táppénzen ápoló közszolgákat is ki lehessen bármikor, indokolás nélkül tenni az utcára.
Milyen köztisztviselői életpálya rajzolódik ki mindebből? Ha be akarsz kerülni a közigazgatásba, legyél jóban az aktuális hatalommal. Mindegy, hogy van-e affinitásod vagy tárgyi tudásod a köztisztviselőséghez, ezt sem vizsgán, sem pályázaton a kutya meg nem kérdezi tőled. Nem kell összemérned a képességeidet másokkal, akik ugyanabban a munkakörben akarnak dolgozni. Ha vezető akarsz lenni, semmilyen vezetői készségre nincs szükséged - ellenben arra igen, hogy Gál András Levente, a KIM közigazgatási államtitkára (előző életében a fideszes önkormányzatok házi ügyvédje és offshore-lovag) alkalmasnak és megbízhatónak tartson. A fizetésedet nem emeljük meg, harminc év múlva tapasztalt jogászként ugyanannyit fogsz keresni, mint a harmincéves gyakorlattal rendelkező titkárnő. Akkor is, ha napi tizenkét órában kiemelkedően jól dolgoztál, és akkor is, ha nyolc órában épp csak életjeleket mutattál. Ha szeret a főnököd, teljesítmény nélkül is jókora jutalmat kaphatsz év végén. Esetleg beülhetsz egy olyan állami gazdasági társaság igazgatóságába egy kis fizetéskiegészítésért, amelyet egyébként felügyelned kellene. Vagy elmehetsz sok pénzért előadásokat tartani azokról a törvényekről, amiket előkészítesz. Azokhoz a vállalkozásokhoz, amelyeknél aztán ellenőrzöd majd, nyilván elfogulatlanul, a törvény betartását. Egy dologra vigyázz: minden politikai utasítást hajts végre, különben pedig ne csinálj semmit, hiszen akkor hibázni sem tudsz. Mert ha a főnök egyszer csak megharagszik rád, még ürügyet sem kell találnia arra, hogy kéthavi fizetéseddel az utcán találd magadat.
*
Egy dolgot felejtenek el a kormányzó pártok. Hogy a kormányzás a mindennapokban nem a sajtótájékoztatókról, a szimbolikus törvényekről és az élet nagy kérdéseiről szól elsősorban. Hanem iszonyatos mennyiségű apparátusi munkáról, a jogharmonizációs rendeletek százainak előkészítéséről, az alkotmányossági követelmények érvényesítéséről, a gazdasági hatások becsléséről, miegyébről. Amihez a fidelitasos múlt a legkevésbé sem segít hozzá. Erre van az apparátus, erre vannak a köztisztviselők. Akik ha rosszul dolgoznak, mindegy, hogy a motiváció vagy a képességek hiánya, netán a félelem miatt, az előbb-utóbb a parlamenti többség kormányzóképességét ingatja meg.
A szerző joghallgató.
