Hárítok, János

Publicisztika

A legutolsó közvélemény-kutatások egyöntetűen a Fidesz jelentős előretörését mutatják, mi több, a Szonda-Ipsos szerint Budapesten is hátrányba került a koalíció.

A legutolsó közvélemény-kutatások egyöntetűen a Fidesz jelentős előretörését mutatják, mi több, a Szonda-Ipsos szerint Budapesten is hátrányba került a koalíció.

A két országgyűlési választás közötti felmérésekből a valódi támogatottságra csak áttételesen következtethetünk; a népek pillanatnyi hangulatára viszont annál inkább. Az említett Szonda-adatfelvétel időintervallumába ráadásul beleesett a konvergenciaprogram körüli miniszterelnöki titokzatoskodás, továbbá az augusztus 20-i tragédiát követő kormányzati, khm, kapkodás. Amit a koalíció elronthatott e témák kezelésében, el is rontotta. (A tűzijáték botrányos utóéletét - a felelősség zsigeri hárítását, a maszatolást - figyelve két évtizeddel korábban éreztük magunkat.) A kormánypárti választók dühösek és/vagy csalódottak, ami a mérésekből nagyon világosan átjön.

Noha komoly lehetőség előtt áll, a Fidesz semmit nem tett ezért támogatottságért; az elsősorban a koalíció bénázásának a folyománya. A megszorítások, az azokat megelőző és kísérő kormányzati elhallgatások és őszintétlenségek nem várt lehetőséget kínálnak, hogy a Fidesz alternatívát kínáló erőként léphessen föl, tartósan megszerezve így sokak szimpátiáját. Az eddigi teljesítmény azonban nem erre utal; folytatják a megszokott durcáskodó-sérelmi politikát. Például a végre-valahára nyilvánossá vált konvergenciaprogramról csak mint lózunggyűjteményről beszélni, vagy azt állítani, hogy Brüsszel nem fogja elfogadni azt, rövidlátó politizálásra vall. (Külön kiemelendő Varga Mihály expénzügyér HV-beli interjúja, ahol a Medgyessy-féle 2002-es pénzosztogatást bírálja igen szigorúan. Egy baj van csak: a Fidesz megszavazta annó a népboldogítást, sőt Orbán Viktor maga szólította föl pártját, hogy támogassa mindazt, ami "jó az embereknek". Varga elkésett négy évet a kérlelhetetlenséggel.) A Fidesz továbbra sem ad választ arra, hogyan képzelné a gazdasági válságból kivezető utat.

Pedig a választók hergelése tartós sikert eddig senkinek nem eredményezett. A jelenlegi negatív mutatók dacára e tapasztalatra építhetnének a kormánypártok is. Azzal együtt is, hogy az MSZP nem tanult Lendvai Ildikó 2002-es hálószaggató öngóljából ("Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is értse, nem lesz gázáremelés."). Inkább bevágta a dugót magának 2006-ban is (például azzal, hogy adócsökkentésről szónokolt); s vigasztalhatja ugyan magát, hogy a Fidesz nagyobbakat hazudott, meg hogy ő voltaképpen nem is lódított, hanem csak az igazság egyik felét mondta el (ez utóbbi önmagában is kamu); de ez szimpla önámítás. Egyetlen lehetőség maradt, hogy egyáltalán esélyük legyen valaha is a feltápászkodásra: ha felhagynak a "gyerünk magyarok, húzzunk bele" típusú kampányszlogenekkel, és rászánják magukat a múlt heti felszólamlásunkban (Felelőtlenek) erősen hiányolt egyenes beszédre. Annál is inkább, mert a megszorítások mindenkit érintenek; mindenkinek a pénzéből vesz el a kormány. A koalíciót senki nem fogja megszeretni; de talán sokan belátják, hogy minderre milyen okokból és milyen célból van szükség - és ha a polgárok határozottságot és következetességet érzékelnek, esetleg hajlandók lesznek megbocsátani a korábbi kábításért.

Egy időben az ellenzéki-kormánypárti csörték visszatérő fordulata volt hivatkozni a szlovák reformokra. Egykulcsos adó így, egészségügyi reform úgy stb. Csak éppen a legfontosabbról feledkezett meg mindkét fél. A létezett szocializmus végleges felszámolásakor különös körültekintéssel kell eljárni - éppen a számos érdeksérelem miatt. A piacbarát, eurókonform és reformista Dzurinda-kabinetnek egyetlen kormányzóképes ellenfele volt: a ficói reformellenes populizmus és a slotai xenofóbia. E kettő ijesztő elegye évekre karanténba zárhatja Szlovákiát (lásd alább).

Hogy Magyarországon ehhez hasonló megoldásnak még csak a lehetősége se merüljön föl, azért a Fidesznek és az MSZP-nek kell a legtöbbet tenni. A Fidesz eredendően nem populista és nem rasszista párt; de olyan párt, amelyik stratégiai-taktikai okoból különösebb aggodalom nélkül hajlamos a populizmusra és arra, hogy a szélsőjobbal hallgatólagos szövetséget kössön. 2002 óta ezen a pályán mozog; pedig nem csak azért kellene letérnie róla, mert ezen a vereségbe rohant (legyen az ő gondja), hanem mert a saját jövőbeni lehetőségeit szűkíti le végzetesen, amikor racionális alternatívát kínáló erő helyett a szükségképpen radikalizálódó érzelmi-indulati politizálás zászlóvivője marad. Ismételjük: a szocialistáknak sincs más választásuk, mint lehasadni az eddig folytatott látványpolitizálásról. Isten ments, hogy összeboruljanak és minkettő ugyanazt mondja. De kamuzás nélkül beszéljenek végre arról, hogy miként képzelik a kikászálódást abból a gödörből, ahová végső soron együtt juttatták a gazdaságot.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.