Az irány megfordítható
Kelet-Európa kutatói jelenleg a töredékét kapják a Nyugat-Európában elérhető fizetéseknek, még akkor is, ha ugyanabban az EU-projektben dolgoznak, s ugyanazt a feladatot látják el. Kelet-Európának nem egy atyáskodó EU-ra van szüksége, aki zsákkal hordja ide a pénzt, hogy a szegény testvérek ne maradjanak le. Verseny kell, mert annak hiánya bizonyosan lemaradást okoz. A strukturális alapokból ugyan sok helyütt korszerű kutatási infrastruktúrákat hoztak létre, de sajnos a gépek gyakran csak állnak ahelyett, hogy három műszakban szolgálnák a tudományos haladást.
Az unió úgy állíthatja meg a tudományos kutatás elhalását Kelet-Európában, hogy elősegíti azoknak a kutatóknak, tehetségeknek a maradását, akik versenybe tudnak szállni Nyugat-Európa kutatóival, mert nem csak papírjuk van róla, hogy okosak. A helyben maradás elősegítésének egyik lehetséges módja a kelet- nyugati fizetések kiegyenlítése. E lépésnek azonnali és gyors hatása lenne. Az itt maradó kutatók pedig bevételhez juttatnák a mögöttük álló intézményeket és az országot is, mivel hazájukban és nem Nyugaton pályáznának sikerrel például a most induló Horizon 2020 program támogatásaira.
Egy kutató még az amúgy jómódú Szlovéniában is a harmadát keresi annak, amit egy angol kutató ugyanabban a projektben, ugyanazért a munkáért kap. A projekteket finanszírozó EU elképzelése szerint a kelet-európai kutatók személyi költsége a megélhetési költségeikkel arányos. Ez a megközelítés azonban téves és hátrányos. Hiszen egy elismert angol kutató sem elsősorban azért keres jól, mert magasak a megélhetési költségei, hanem azért, mert a társadalom számára a munkája többet ér. A kutatók alulfizetésének nagy hagyományai vannak Kelet-Európában; és a kormányok manapság sem a kutatási pénzek növeléséről híresek. Kelet-Európa kutatói hazájukban is alulfizetettek, s ezt az alulfizetett állapotot tekinti az EU elismert személyi költségszintnek. Ha nem lennének EU-projektek, a legjobbak akkor is elvándorolnának, sajnálatos azonban, hogy az EU nem tesz proaktív ellenlépéseket. Pedig tehetne, s tennie is kell a jelen helyzet megváltoztatásáért, mert aktív befolyásolás nélkül az agyelszívást nem lehet megállítani.
Bár vezető uniós körök is tudnak a fenti problémáról, semmilyen idevágó hatástanulmány nem készült arról, hogy a most induló Horizon 2020 kutatási keretprogramban milyen lehetőségek rejlenek a kelet-európai kutatás leszakadásának megállítására. Minél több pénzt költ kutatásra az EU (a 80 milliárd euró ezúttal is jelentős összeg), az agyelszívás Kelet-Európából annál gyorsabb lesz.
Azonos nyugat- és kelet-európai kutatói fizetések esetén a nyugat-európaiak is szívesebben jönnének Kelet-Európába dolgozni. Vagyis nemcsak az agyak elvándorlásának iránya fordulna meg időlegesen, hanem a tapasztalt, az EU-s alapok megpályázásában sikeres kutatók a szükséges know-how-t is magukkal hoznák, aminek birtokában Kelet-Európa új tudósnemzedéke is nagyobb sikerrel pályázhatna, s nem az esélytelenek bizonytalanságával töltögetné napszámban a pályázati kérdőíveket.
Mozdulni kellene
Az egészségtudományok területét vizsgálva, ahol a kelet-európai kutatók lemaradása különösen szembetűnő, a régiós fizetések megduplázása a projektek teljes költségét mindössze 2,5 százalékkal növelné. A költséghatás azért ilyen alacsony, mert az egészségtudományban a legtöbb támogatási pénz Nyugat-Európába áramlik, ahol a kutatói bérek jóval magasabbak. A kelet-európai fizetések megkétszerezése még mindig személyiköltség-megtakarítást jelentene, amennyiben egy adott kutatási feladatot kelet-európai kutató nyerne el.
Az Európai Bizottság saját felmérése szerint a legutóbbi FP7-es keretprogramban a nyugat-európai kutatóhelyek 34-szer több projektpénzt nyertek el, mint a kelet-európai országok. A lakosság számának ennél sokkal szerényebb eltérése nem magyarázza ezt a jelentős különbséget. A döbbenet még fokozható: Kelet-Európa kevesebb FP7-pénzhez jutott, mint az Európán kívüli országok, vagyis a harmadik országbeli partnerek. S ami a legsajnálatosabb, a sikeres pályázatok száma csökkenő tendenciát mutat régiónkban, annak ellenére, hogy Kelet-Európa hozzájárulása a közös kutatási költségvetéshez változatlan. Vagyis ezen országok változatlan befizetés mellett egyre kevesebbet tudnak megszerezni a közös kasszából, ha egészségtudományi kutatásokról van szó. Ezen a helyzeten változtatni kell. Változtatni pedig csak úgy lehet, ha az érintettek ott hallatják a hangjukat határozottan és kitartóan, ahol azok ülnek, akik a közös alapok felhasználásáról döntenek. Itt az idő, hogy Kelet-Európa kutatói megtanulják a brüsszeli nyelvet, s megtalálják azokat a szószólókat, akik ügyükért kiállnak. A nemzeti kormányok sajnos lassúak és kevésbé hatékonyak, az illetékesek talán nem is olvasták azokat a dokumentumokat, amelyekre ez az írás hivatkozik. Nem várhatunk rájuk, mire felébrednek, a Horizon 2020 már a múlté.
Közös kezdeményezés szükséges továbbá olyan alapok létrehozására, amelyek a kelet-európai kutatás felzárkózását segítik, visszafordítják az agyelszívást, és a sikeres pályázatok know-how-ját meghonosítják Kelet-Európában. Az agyak ehhez még megvannak - a technikát kell importálni, amíg van kinek.
A szerző a Cassovia Life Sciences tagja (a CLS az orvosi és élettudományok területén működő régióbeli kutatóintézeteket és innovatív ágazati szereplőket tömörítő önkéntes nonprofit egyesület Kassán).
