Hónapról hónapra távolodnak győzelmi esélyeik, miközben még mindig azzal traktálják a nagyérdeműt, hogy ki melyik szeletét nyerheti meg a bizonytalanoknak, a középnek, az elégedetleneknek, s potenciálisan mire lehet elegendő mágnesük erőssége. A végső tromf, hogy meg lehetne verni az Orbán-kormányt, ami igaz is, de ahhoz már nemcsak a kottát, de mindent át kéne írni, rendezni - ők pedig a saját díszleteikkel vannak elfoglalva még mindig. Már arra gondol az ember, hogy némelyek kettős könyvelést vezetnek: egyet a publikumnak, egyet szigorúan önmaguknak. Ez utóbbi arról szól, hogy nincs az az összefogás, amellyel a 2014-es ütközet megnyerhető. Ennek tudatában az első variációval kapcsolatban még könnyebb kimondani, hogy a pislákoló remény forgatókönyvében Gyurcsány DK-ja többet árt, mint használ. Ki tudja? Egy biztos, hogy a legkisebb rosszból, az MSZP és az Együtt-Párbeszéd összefogásából eddig semmiféle áttörés nem következett. A két partner pedig nem csak Gyurcsány Ferenctől idegenkedik, egymással szemben is bizalmatlanok maradtak.
Fejbenjárás
Mesterházy Attila úgy gyűrte maga alá pártját, hogy még a székház portaszolgálatát is csak a rá fölesküdők láthatják el. Ideje volt, hiszen a szocialisták hajdan szívesen hasonlították szervezetüket kuplerájhoz, szemben a Fidesz kaszárnyaszellemével. Csak úgy tűnik, hogy a Mesterházy-féle rendrakás eljuttatta az MSZP-t egy újabb párhuzamhoz, amelynek szerzője szintén a párt egyik meghatározó embere. Szerinte most a szervezett felvilág (Fidesz) áll szemben a balekok gyülekezetével (MSZP). Ha viszont igaz az, hogy a pártelnök úrrá lett a kuplerájon, de helyette létrehozta a balekok gyülekezetét, nincs sokkal beljebb. Ezt az utóbbi hetek fényesen igazolják. A régiek helyét elfoglaló új pártelit Mesterházytól függ, a pártelnök pedig tőlük, s a cél, hogy ez így maradjon a választások után is, mert ha nem, az egész konstrukció borul. Az MSZP alsóbb szintjein dermedtség, tanácstalanság, némi lázongás, amely viszont nem talál utat egy komolyan vehető alternatívához, olyan valakihez, aki mögé fel lehetne sorakozni, s aki minden kockázatával együtt is vállalná ezt a szerepet. Marad a rémült kapaszkodás a régiekbe, a hátrébb soroltakba, amely nem kecsegtet túl sok jóval, hiszen azt jelzi, hogy a meglévőn kívül nincs más erőközpont. (Erre utal az is, hogy néhány vidéki alapszervezet tagsága a DK-ba igazol.)
A pártvezetés magukhoz a választókhoz találja meg legnehezebben az utat, az MSZP felső köreiben már a stagnáló számok is megkönnyebbült sóhajt váltanak ki - valószínűleg ez is oka annak, hogy idő előtt kihirdették a "levajazott" egyezséget, Horváth Csaba főpolgármesteri jelölését, holott a pártnak Budapest komoly hídfőállása lehet, amelyet a korai bejelentés inkább gyengít, mint erősít. Mesterházy Attilának legfőbb célja, hogy a netán vesztes választás után is nyeregben maradhasson, ami láthatóan a Fidesznek sincs ellenére.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy amíg Mesterházynak Bajnai Gordon miniszterelnöki ambícióit kellett kordában tartania, addig a "tárt karok" politikáját szajkózta, s még Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos ellenérzéseit is félretette a legszélesebb (Árok Kornéltól Schmuck Andorig tartó) együttműködés érdekében - a közös tárgyalóasztaltól akkor éppen az Együtt-Párbeszéd maradt távol. Az összefogáspárti MSZP-vel szemben olvadni kezdett az Együtt-PM népszerűsége, s elodázhatatlanná vált a kérdés, hogy ilyen körülmények között kijelölhető-e közös miniszterelnök-jelölt, s ha nem, létrejöhet-e egyáltalán a két szervezet között bármiféle összefogás. Mesterházy az összefogás nagy barátjaként fektette két vállra riválisát. Bajnaiban a rendszerrel elégedetlenek a jövő középutas miniszterelnökét látták, ez lökte-nyomta őt a politika színpadára - egyesülete, a Haza és Haladás átfogó programjai is ezt sugallták: a szociális érzékenység nála nem ment szembe a piacgazdaság alapvető értékeivel. Távolabb volt a rozsdamarta MSZP-től, de nem annyira, hogy ott hallani se akarjanak róla. A volt miniszterelnök mögé nem más, mint a jövő miniszterelnöke toborzott szervezeteket, hasította ki az LMP-ből a Bajnaiban bízókat. A közvélemény is kormányfőként számolt vele - az odáig megteendő út azonban átabotában volt kimunkálva, kútba esett az ernyőszervezet teóriája, s a józan konzervatívok tömeges megszólítása is elmaradt. Ha a kormányfői poszt elérésének minimális esélye is szétfoszlik, vége a dalnak - ez tehát nem lehetett alku tárgya. Így viszont nem mentesülhetett a terepmunkától, holott tudvalévő róla, hogy a politika útvesztőiben nem mozog olyan rutinosan, kampányüzemmódban csak speciális feladatokat tud ellátni, azaz nemcsak a futballpályán, hanem ebben a közegben is inkább kapus, mint csatár.
Csakhogy az MSZP első embere az önmagába vetett hit gyengeségéről állított volna ki bizonyítványt, ha elismeri: az ellenzéki oldalon pártja a legnagyobb, a legszervezettebb, de van nála jobb miniszterelnök. Joggal érezhette úgy, hogy hatalmának nemrég levert cövekeit éri az első fejszecsapás, ha meghátrál - különben is, szocialista politikusként megtapasztalhatta, hogy a társak ezt ritkán honorálják. Ráadásul az MSZP eleget szívott importált kormányfőivel, Kovács Lászlót évekig frusztrálhatta saját gesztusa, nem beszélve a Gyurcsány Ferencet fölemelőkről. A mostani kezes bárány szocialista vezérkartól pedig mi sem állt távolabb, mint arról győzködni elnökét, hogy érje be ezzel a poszttal. A történet mellékszereplője, Gyurcsány Ferenc kedves mosollyal bizonytalanította el a rá figyelőket: hol Bajnai Gordont ajánlotta, hol reálpolitikusként természetesnek vette, hogy a legerősebb adja a kormányfőjelöltet. Pávatánc volt ez is.
Az álláspontok bemerevedtek, ami megint csak nem tetszett a lehetséges szavazótábornak. Mindebből azt a gyanút szűrte le, hogy szűk hatalmi szempontoknak rendelik alá a kormányváltást. Ez az időszak Bajnai Gordonnak ártott többet, mert ő tűnt következetlenebbnek, rugalmatlannak, ráadásul az MSZP elnökével esedékes négyszemközti találkozó előtt kiszivárgott a terve, hogy a kettejük közti vetélkedést a közvélemény-kutatók felmérése döntse el, amit Mesterházy Attila kenyértörésként értékelt. Az Együtt-PM romló szimpátiamutatói és a kínos intermezzo kényszerhelyzetbe hozta Bajnait - úgy kellett kikerülnie a helyzetből, hogy létrejöhessen az összefogás, de továbbra is nyitott maradhasson a közös miniszterelnök-jelölt személye. Ezt szolgálta az eredetinél szűkebbre szabott együttműködés a közös jelöltekről és a két külön listáról, amelynek szavazataránya dönti majd el, hogy ki lesz a befutó. Mindenki fellélegezhetett, de már az ünnepélyes aláírási aktus is tele volt feszültséggel, hogy azután mindent elsöpörjön október 23-a és a bajai videó ügye.
Az MSZP elnöke a megállapodás pillanatától taktikát váltott. Úgy fogadtatta el a csapatával, hogy 34 körzetet átenged legfőbb riválisának, hogy a szám néhánnyal emelkedhet ugyan, de nincs a tervei között ilyen nagyságrendű újabb alku. Mesterházy tudta kezelni a szocialisták belső válságát, mederben tartotta a platformpolitizálást, és stabilizálta is a szervezetet - ám arról nem vett tudomást, hogy a székháztól távolodva egyre csökken a belé vetett hit, mely szerint ő lenne az, aki Orbán Viktor helyére pályázhat. Az MSZP egyetlen erőt és önbizalmat sugárzó rendezvénye a márciusi évértékelő nagygyűlés volt, amely laza show-ként jócskán elütött a korábbiaktól - a sikeren felbuzdulva ezt próbálta utánozni a legutóbbi kongresszus, de inkább holmi ízlésficamról árulkodott (egy munkakonferencián semmi keresnivalójuk show-elemeknek).
Átmenteni a menthetetlent
A szocialisták vezetése fröccsgázt adva zárta le a további együttműködésről szóló tárgyalásokat az eddig oly kedves lehetséges partnerekkel - a tárt karokat záródó ajtó követte. A DK akkoriban mért számai a parlamentbe jutás alsó küszöbét ütötték, Gyurcsány együttes erővel elszigetelhető, hívei tudatos szavazók, akik Orbán leváltása érdekében átszavaznak majd. Fodor Gábor esetleg kap egy helyet a listán, és nincs tovább. Az elfogadott MSZP-jelöltlista így nem sérül különösebben, a névsor nem más, mint az elnök baráti köre - néhány frissen hűséget esküdő régi névvel. Tehát az új status quo 2018-ig meghosszabbítva, történjék bármi is a választásokon.
Azzal, hogy Bajnai Gordon elvesztette az uralmat a folyamatok felett, csorbát szenvedett az Együtt-PM szakértői imázsa is. A négy egységből összeállt csapatból valaki mindig kilógott a sorból, az a vágy pedig, hogy a különböző összetételű szervezetek szövetkezésének hála, tavaszig születik valamiféle néppárti alakzat, amelynek hívei a társadalom minden eldugott zugából rekrutálódnak, alighanem vágyálom marad. Az egyetlen összekötő kapocs közöttük jelenleg is egyedül Bajnai, kevés mellette az olyan politikus, aki adott helyzetben kisegítené, mentesítené, mint anno a Medgyessy Péter mögé álló szocialista vezetők és Gyurcsány brigádja. Bajnai Gordonnak egyszerre kellene szólnia mindenkihez, ezért hol elhamarkodott kijelentésekre ragadtatja magát, mert az "leér" a médiáig, hol harcias, ami nem áll jól neki, hol pedig olyan higgadt és szakszerű, hogy az már unalmas. A Haza és Haladás alapítványból ismert, jól csengő nevek nagy része nincs a frontvonalban, valószínűleg a kampány hajrájában sem vállalnak kiemelt szerepet. Az egyéni jelöltek többsége rokonszenves fiatal, aki most áll először rajthoz - igaz, itt legalább találni ilyeneket. Kollektívaként még a PM emberei számítanak a legtapasztaltabbaknak.
Mindhárom ellenzéki szereplő már jó előre egymást igyekszik beletuszkolni egy esetleges vereség felelősének szerepébe - de ez egyikükön sem segít. Ugyanakkor mindhárom túl akarja élni a választásokat akkor is, ha nem a győztesek oldalán van, s túl is élheti. Úgy és azt fogják tenni, ami ehhez a túléléshez számukra külön-külön esélyt nyújt - s épp ez emelhet újabb falat a kormányváltás elé. A felmérések szerint Bajnaiékat egyre jobban megszorítja a Demokratikus Koalíció, s ez súlyos üzenet, ahogy az is, hogy a néhány körzetben kiizzadt teljes összefogás sikert, de legalábbis szoros eredményt hozott. Csakhogy bármi történjék: együtt is külön lesznek, mert egy múltbéli válóper és egy kényszerházasság van a felek mögött - nem beszélve az igencsak különböző társadalomképről.
Az MSZP elnöke és Bajnai Gordon abban viszont egyek, hogy a Demokratikus Koalíciót befogadó döntéstől tartanak, és félelmük már rég nem csak arról szól, hogy a megnyerhető szavazók közül kit tántoríthat el az exminiszterelnök személye. Szívük mélyén valószínűleg a DK emberei sem szívesen lennének részesei egy kiszenvedett alkunak, műösszefogásnak. 'k azonban könnyű helyzetben vannak, mert előlük záródott be a kapu. És ez Gyurcsány terepe, itt mozog a legotthonosabban, ahol jó politikai ösztönnel támadhat tabukat, nem kell egyeztetni, másra tekintettel lenni. Akár percenként tesz őszintén hitet az összefogás mellett, hiszen tudja, hogy kollégái hidegrázást kapnak a lehetőségtől. Számára csak az okozna gondot, ha az egyre feszültebb légkörben teljesítenék a feltételeit - újranyitnák a tárgyalásokat, és megegyeznének egyetlen kormányfőjelöltben, visszalépéséért cserébe. Ma úgy tűnik, minél jobban támadják, annál hangosabban mondhatja azt, amit a másik két párt hívei is szívesen hallanak. És igen, neki sem lehet más célja, mint hogy pártját a parlamentbe juttassa.
*
Vajon milyen és mekkora erők mozdulnak meg a mélyben és a felszínen a jelenlegi forgatókönyv átírásáért? Kérdés, kik és mennyien érzik úgy, hogy politikailag ebbe is bele lehet halni. Ezek a régi keréknyomba ragadt pártok mit tudnak kezdeni egymással, valamint egy törvényi és anyagi értelemben hallatlan erőfölénnyel bíró ellenféllel szemben, amelyik a megosztás minden skáláján játszik? Mit hozhat a győzelem, mit a tisztes vereség, vagy az újabb méretes bukás?
2010 után mindenki egy ütőképes jobbközép párt születésében reménykedett. Illúzió volt: a Fidesz változatlanul mindent beterít. 2014-től egy ütőképes balközép párt megteremtése lesz napirenden. Mert így nem maradhat. Vagy igen.
A szerző újságíró.
