Publicisztika

A legújabb bundabotrány úgy kezdődött, mint az összes többi: H. István rutinos balszélső (Kispest-Honvéd) felhívja P. Tibor ifjú reménységet (Videoton) és (A verzió) V. Zoltán kapus telefonszámát kéri, vagy (B verzió) P. Tibor egészsége és hogyléte iránt érdeklődik vagy (C verzió) jelentős összeggel megjátszaná kettejük másnapi meccsét (Videoton-Kispest), a tippelés során a vendéggyőzelemre helyezve a hangsúlyt. Csak egy apró, a tárgyhoz semmiképpen sem tartozó adalék: P. Tibort néhány hete, egy derűs vasárnap délután a helyi pláza lépcsőjén ücsörögve találta volt a sportrajongó publikum, kezében egy körtepálinkás üveggel, arcán pedig a delíriummal elegy szerelmi bánat tüneteivel. E tényen persze nyugodtan túl is léphetünk: az igazi sportember a pályán (illetve a vizsgálóbizottság előtt) úgyis bebizonyítja: nincs jelentősége annak, hogy előző nap még egy építkezési állványon ébredt, ahonnan csak segítséggel bírt lemászni, mint egykoron K. Ernő, a válogatott pécsi kedvenc, mert ez az ország olyan, hogy az idő s a történelem minden nap újrakezdődik, s az állandó másnapot estére úgy is eltompítja a ráivás.

Egy kitűnő fiatal kutató nemrégiben, meglehetős nyilvánosság előtt tartott előadásában így fogalmazott: "Svájcban nincs közös nyelv. A kurdoknak nincs államuk. Mégis van kurd vagy svájci nemzet. Ezért ma általánosnak mondható az az álláspont, hogy az egy nemzethez tartozó egyének >>halmazánakCsakhogy: ahhoz, hogy közös identitástudattal rendelkező egyének ilyesfajta tevékenységeket tudjanak folytatni, már előzőleg is valamilyen formában össze kell tartozzanak, hiszen különben nem fogják közösen rendezgetni múltjuk emlékeit, s kidolgozni közös szimbólumaikat és tradícióikat.

Megint beszólt a Nemzetközi Valutaalap. A rohadék IMF. Azért rohadék, mert a hintáslegénynek, aki a vurstliban közli, hogy eljátszottuk a jövő heti bérünket is, és nincs több kör hozomra a ringlispílen, nincs más választása.

Ami Pakson mostanában történik, arra joggal mondhatnánk: kész röhej - már ha nem tudnánk, hogy efféle bohóctréfákból (-tól) mi minden sülhet ki (mondjuk a szemünk). A sorozatos technikai malőrök, a "mindennap elcseszünk valamit" jellegű szabadkézi gyakorlatok lassan megszokottá válnak, ha egy nap semmiről nem hallanánk, már hiányérzetünk volna. Frissen vásárolt francia-német berendezés kipróbálása élesben, hibás számítások nyomán, bokáig érő radioaktív víz, majd persze leváltás, pénzbüntetés meg az a leküzdhetetlen érzés, hogy országunk egyik technikatörténeti jelképe öles léptekkel halad a teljes szétesés felé. Ezek vannak.

Az Amerikai Egyesült Államok felkérte Magyarországot, hogy vegyen részt abban a nemzetközi koalícióban, amelynek célja a katonai békefenntartás Irakban. A magyar kormány ennek alapján, az alkotmányos renddel összhangban, országgyűlési határozatot nyújtott be arról, hogy Magyarország 300 katonával eleget tesz a kérésnek. Az Országgyűlés nem tudta azonnal tárgyalni a javaslatot, mert a Fidesz megtagadta a házszabálytól való eltérést, és megtagadta a sürgős tárgyalást is. "Kétszer ad, aki gyorsan ad" - érvelt Juhász miniszter a plenáris ülésen, mindhiába. Az Országgyűlés április 28-i ülésén nem tudott érdemben foglalkozni a kérdéssel. Egy héttel később, miután a kormány a Fidesz szinte minden lehetséges kérésének eleget tett, a párt ismét elzárkózott a javaslat házszabálytól eltérő, azonnali tárgyalásától.

Amit a magyar rendőrség a gyülekezési törvény alkalmazása terén művel, az több mint hozzá nem értés, gyalázat. Nem volt az olyan rég, amikor azon kellett háborognunk, hogy a policáj a törvény általuk rugalmasan kezelhetőnek (nincs mit szépíteni: kényük, kedvük szerint felhasználhatónak) vélt szavaira, fordulataira (az utcák forgalmának erőteljes zavarása, ilyenek) hivatkozva tiltott be igazából teljesen szabályszerűnek tervezett megmozdulásokat. S tette ezt a magyar rendőrség az akkor éppen esedékes nyalásiránynak ugyancsak vélt helyessége szerint.

Úgy tűnik, a kormányátalakítás legnagyobb vesztese a Miniszterelnöki Hivatal. Ha emlékszünk még rá, tavaly májusban az MSZP befolyásos vezetői, a Horn-korszak húzóágazatai - úgymint Baja Ferenc, Nagy Sándor, Baráth Etele, Szekeres Imre - államtitkári posztot karmoltak a MEH-ben, akkor nagyon úgy tűnt, valamely miniszteri tárca helyett. A miniszterelnök és az őt jelölő párt nem szokványos viszonyának egyenes következménye volt ez a leosztás. A kormányfő jórészt saját kádereit vitte a kormányba, a párt meghatározó emberei pedig saját birtokot kaptak, meg valami kis elkölthető pénzt is, igaz, úgy, hogy a miniszterelnöknek és csapatának azért meglegyen a rálátása e férfiakra. Adminisztratív értelemben a MEH-nek úgy istenigazából ezután sem lett sok értelme, ha abból a - kétségkívül abszurd - feltételezésből indulunk ki, hogy egy hivatal azért van, hogy elintézzen valamit, úgy a MEH, finoman fogalmazva, a kormányváltás után is kereste a helyét. Igazából az ellenkezője lett volna a furcsa: emlékezzünk csak, az Orbán-kormány első időszakában micsoda - jogos - felhördülés kísérte a hivatali túlburjánzást, a "tükörreferatúrák" ideáját. (Bár akkor inkább azért volt szükség a MEH-re, hogy Orbánék féken tudják tartani a kisgazdákat - az eredmények közismertek, Torgyánt és társait végül a titkosrendőrség meg az ügyészség tette hidegre.) Most viszont Baja, Nagy és Baráth a szocialista párthoz lazán vagy inkább sehogy sem kötődő Lévai Katalin esélyegyenlőség-ügyi miniszter asszony beosztottai lesznek, ami pártszociodinamikai szempontból kétségkívül merész húzás, és jelentheti akár azt is, hogy Medgyessy - és kabinetfőnöke, Draskovits Tibor - nagyon nyeregben érzi magát. (Erre utal a szintén pártkáder Jánosi György menesztése is.) De miért is ne érezné magát nyeregben, ha egyszer kormányzásának első éve után az MSZP fölényesen vezet, és a frakció ebben az egy évben mindvégig (nyilvános) vita nélkül volt hozzá lojális?

Nehéz helyzetben van a politikai elemző, amikor aktív politikus - vizsgálatának egyik tárgya - kezdi vitatni az általa elmondottakat, mivel szempontjaik alapvetően eltérnek egymástól. Az elemző alighanem könnyebb helyzetben van, mivel helyzetértékeléséből nem következnek személyes konzekvenciák; ezért megteheti, hogy érvelésében csak racionális hatalomtechnikai szempontokat mérlegel. Ennek megfelelően feladata csupán annyi, hogy elmondja véleményét arról, hogy az SZDSZ itt és most milyen stratégia alkalmazásával képes maximalizálni - még elfogadható kockázat mellett - saját befolyását az ország kormányzására.

Az iraki háború után az amerikai, de az európai sajtóban is "megosztott", "tehetetlen", "válságban levő" Európáról szólnak az apokaliptikus szalagcímek. Ám ha most valóban meglehetősen lehangoló képet mutat is az integráció jelenlegi állapota, nem árt, ha árnyaljuk pillanatnyi euroborúnkat. És nem csak azért, mert az Európai Uniónak az iraki válságban nyújtott siralmas teljesítményével mindvégig éles kontrasztban állt az európai közvélemény határozott és egységes fellépése. Az európai választók nem pusztán a háborút utasították el, de a nemzetközi jog tiszteletben tartását is követelték, s ezzel az új keletű tudatossággal az elkövetkezőkben politikai tényként is számolni kell.

Az Országgyűlés lapzártánk után dönt arról, hogy felhatalmazza-e a kormányt az iraki békefenntartásban való katonai részvételre vagy sem, illetve ezt milyen sebességgel teszi vagy nem teszi meg. A kormány támogatja a javaslatot, ám mind ez idáig elmulasztotta tisztán, érthetően és őszintén megfogalmazni azokat az okokat, amelyek miatt elengedhetetlennek tartja a 300 magyar katona iraki kiküldését.

A vészesen közelgő uniós csatlakozási népszavazás (május 1-17.) előtt bazi nagy léket kapott a múlt héten északi szomszédaink EU-kampánya, mely nagyjában-egészében (hisz a teljes költségvetés mindösszesen 50 millió SK, a párkányi váltónál 300 millió HUF) Varga Miklós Európa című dalának szlovák nyelvű változatára volt alapozva. De csak volt, mert azt mi nem adjuk, legyen nekik elég Kassa, Rozsnyó, Komárom és Eperjes, az Európát nem, nem soha. Lírai okokból, természetesen, dehogy anyagiak miatt. Varga Mihály alanyi dalköltő ("Akármi történt, mindig büszke nő maradt. Így élt a sok-sok év alatt") elmondta a nyilvánosságnak, hogy a műfordítással van nagy baj: nem adja vissza az eredeti műalkotás eszmeiségét, mondanivalóját és hangulatát. Kétségtelen, azt nem is lehet: "Olasz csizmáján a nap, Remélem, mindörökre megmarad" - egy Shakespeare kellene ide valóban, de róla biztosan tudjuk, nem beszélni szlovák lengvidzs, s a végén majd nemmel szavaznak az atyafiak. Mi meg nézünk hülyén: még egy szekérderék magyar kimarad az EU-ból. Hát kell ez nekünk? Nem kell! Ha jobban belegondolunk, az Európa című dal se nagyon. (Szegény szlovákok, hogy mire rá nem szorulnak.) A legjobb mégiscsak az lenne, ha nekik adnánk, örökbe. Mindössze egy feltétellel, ha viszik Varga Miklóst is. Örökbe.

Amodern társadalom bonyolult működtetéséhez többeknek, mást és máshogyan kell tudni, mint régebben. A feladatok rendszere átalakul, s nem lehet lezárni a tanulás folyamatát. A felsőoktatás ma már felnőttoktatás és továbbképzés is; valamint a fiatalabb generációk utolsó társadalmi szocializációs lehetősége. Itt tanulhatja meg mindenki, hogy mit jelent tanulni, problémát megoldani, fogalmi eszközöket kezelni, csapatban együttműködni. A modern társadalom igényeinek immár az angol alapokon nyugvó amerikai felsőoktatási szervezet felel meg, mivel annak idején demokratikusabb környezet hozta létre, mint az arisztokratikus európai elitképzést. Mi, elitisták ekkor szívünkhöz kapunk. Mi lesz a minőséggel? Az arisztokratikus gondolkodás ugyanis a "tömegoktatás" rémképében véli megtalálni minden romlás okát, melyben a színvon-nélküliség, az arctalan műveletlenség öltögeti a nyelvét. Ebben az irtózásban azonban jó adag babona és korántsem minőségi gondolkodás fejeződik ki.

A szerkesztőségben lapzárta idején elképesztő kupleráj bír lenni, így néhány sor erejéig joggal gyanakodtunk arra, hogy az újságkupacból egy tavaly év eleji Népszabadság került a kezünkbe. "Orbán Viktor a jövőben is a pártok felett álló jobboldali vezéregyéniség szerepét jeleníti meg, Pokorni Zoltán >>középre politizál majdStumpf István egykori kancelláriaminiszter MTI-nek adott nyilatkozata szerint a Fidesz átalakulása egyfajta "innovatív kísérlet" a "társadalmi beágyazottság" és a szervezeti hatékonyság növelésére. Biztos így van; de a várható alapszabály-módosításról kiszivárgott hírek alapján mindehhez hozzátehető, hogy 1990 után alighanem csak Torgyánnak volt akkora hatalma saját szervezete fölött, mint amilyen Orbán Viktornak lesz a Fideszben május után. Gyakorlatilag minden fontos stratégiai és személyi kérdésben ő dönt, jelölhet, kinevezhet, vétózhat. Kézenfekvő volna persze e váltást a személyiségében meglévő autoriter hajlamokra vagy mikre fogni, ám legyünk jóhiszeműek, és nézzük a tényeket: a tavalyi országgyűlési választások első fordulóját követően - amikor lényegében eldőlt, hogy ki lesz a következő miniszterelnök - Orbán Viktor az egyszemélyes kampány mellett döntött, amivel a vereség arányát sikerült minimálisra csökkentenie. Ha ebből azt a következtetést vonta le, hogy rajta kívül jószerivel nincs épkézláb ember a környékén, akkor ezért nem tehet szemrehányást senki.

Emlékeznek? 1998 tavaszán a Magyar Rádió (MR) énekkarának 32 tagja a sátán üzenetét fedezte fel egy Baudelaire-vers, A Sátán litániája zenekari változatában, és előadása előtt nyilatkozatban határolódott el tőle. Azóta öt év telt el, és tessék, a sátán tényleg ott lehet a rádióban: némely rossz nyelvek azt híresztelik, hogy egy osztályvezetőnő, miután végre megszabadult egyik beosztottjától, füstölőket állított fel az illető szobájának négy sarkában, hogy még a szellemét is kiűzze onnan. Ezt mi természetesen nem hihetjük el: egy ilyen fontos közintézmény felelős alkalmazottja okkultista szeánsz útján teremt megfelelő munkahelyi légkört.