n A szerkesztőségben lapzárta idején elképesztő kupleráj bír lenni, így néhány sor erejéig joggal gyanakodtunk arra, hogy az újságkupacból egy tavaly év eleji Népszabadság került a kezünkbe. "Orbán Viktor a jövőben is a pártok felett álló jobboldali vezéregyéniség szerepét jeleníti meg, Pokorni Zoltán >>középre politizál majdStumpf István egykori kancelláriaminiszter MTI-nek adott nyilatkozata szerint a Fidesz átalakulása egyfajta "innovatív kísérlet" a "társadalmi beágyazottság" és a szervezeti hatékonyság növelésére. Biztos így van; de a várható alapszabály-módosításról kiszivárgott hírek alapján mindehhez hozzátehető, hogy 1990 után alighanem csak Torgyánnak volt akkora hatalma saját szervezete fölött, mint amilyen Orbán Viktornak lesz a Fideszben május után. Gyakorlatilag minden fontos stratégiai és személyi kérdésben ő dönt, jelölhet, kinevezhet, vétózhat. Kézenfekvő volna persze e váltást a személyiségében meglévő autoriter hajlamokra vagy mikre fogni, ám legyünk jóhiszeműek, és nézzük a tényeket: a tavalyi országgyűlési választások első fordulóját követően - amikor lényegében eldőlt, hogy ki lesz a következő miniszterelnök - Orbán Viktor az egyszemélyes kampány mellett döntött, amivel a vereség arányát sikerült minimálisra csökkentenie. Ha ebből azt a következtetést vonta le, hogy rajta kívül jószerivel nincs épkézláb ember a környékén, akkor ezért nem tehet szemrehányást senki.
Noha ma mindenki a Fideszben zajló változások "drámai" mértékéről beszél, különösebb kockázat nélkül kijelenthető: e változás nagy része tavaly, az áprilisi két forduló között már lezajlott, és a jövő hónapra pusztán e módosulások formálissá tétele maradt. Vagyis ezentúl alapszabályszerűen is minden Orbánra épül; a párt eddigi megyei szervezet alapú felépítését váltó választókerület-központúság pedig nem más, mint az egy évvel ezelőtti door-to-door kampány permanens készenléti állapotba helyezése. (Nyilván sokan emlékeznek még a röplapozásokra, a lelkes aktivistákra, akik métereken át kitartóan loholtak a kiválasztott megtérítendő polgár nyomában.)
E sorba illik a bevezetőben említett "friss" hír is, azzal a különbséggel, hogy ez a fantasztikus taktikai húzás már évekkel ezelőtt is játszott; akkor, amikor a "radikális" Kövér Lászlót a "mérsékelt" Pokorni Zoltán váltotta a pártelnöki székben azért, hogy a kampányban a párt eredményesen szólíthassa meg a "centrumban" lévőket. (Más kérdés, hogy Pokorni idővel a választási kampány legarrogánsabb fideszes közszereplői közé küzdötte le magát.) Ahhoz képest, hogy a Fidesz felől hónapok óta másról sem hallani, mint a Nagy Átalakulásról, ez azért nem sok.
A választási vereség utáni változások komolyságát éppen ezért mi nem is ebben látjuk; sokkal inkább abban, hogy kik maradtak Orbán mellett (például Pokorni, Kövér), és kik hárították el - hol nyíltan, hol kevésbé látványosan - megtisztelő felkérését (például Rogán, Martonyi, Varga). A Fideszben történtek valódi természetéről ez többet árul el, mint az, hogy a közélet örök lúzere két nap gondolkodás után Orbán Viktor kedvéért föladta "függetlenségét".
