n Emlékeznek? 1998 tavaszán a Magyar Rádió (MR) énekkarának 32 tagja a sátán üzenetét fedezte fel egy Baudelaire-vers, A Sátán litániája zenekari változatában, és előadása előtt nyilatkozatban határolódott el tőle. Azóta öt év telt el, és tessék, a sátán tényleg ott lehet a rádióban: némely rossz nyelvek azt híresztelik, hogy egy osztályvezetőnő, miután végre megszabadult egyik beosztottjától, füstölőket állított fel az illető szobájának négy sarkában, hogy még a szellemét is kiűzze onnan. Ezt mi természetesen nem hihetjük el: egy ilyen fontos közintézmény felelős alkalmazottja okkultista szeánsz útján teremt megfelelő munkahelyi légkört.
Azt viszont kénytelenek vagyunk elhinni, hogy a Magyar Rádió elnöke abszurd - és úgy fest: alkotmánysértő - módon készül lakatot tenni munkatársai szájára. Láttuk a papírt. Kondor Katalin irodáját egyelőre kipontozott sorszámmal, április 14-i dátummal, május elsejére ütemezett hatálybalépéssel egy elnöki utasítás hagyta el az intézmény "sajtóbeli megjelenéséről és a nyilatkozattételi jogról". Címéből is láthatóan, a még egy hétig csak tervezetnek számító elnöki utasítás két, egymással legfeljebb érintőleges kapcsolatban álló terület szabályozására tesz kísérletet.
Az egyik a rádió hivatalos, kifelé irányuló kommunikációja: jogos, belátható és megszokott dolog, ha egy intézmény rendbe teszi külső kommunikációját, szóvivőt alkalmaz, meghatározza, hogy bizonyos kérdésekről ki illetékes hivatalosan nyilatkozni. A tervezet másik része azonban belegyalogol a munkatársak véleménynyilvánítási szabadságába. Ha a dolgozók érdek-képviseleti szervezetei, az üzemi tanács és a szakszervezet nem tudják hatékony fellépéssel, megcáfolhatatlan érveléssel, véleményezési (tehát nem vétó-) jogukkal élve megváltoztatni, akkor május elsejétől a következő belső szabály lép érvénybe: "Ha az MR Rt. munkavállalóját nem a rádiós tevékenységével összefüggésben kérik sajtónyilatkozatra, akkor is bejelentési kötelezettséggel tartozik az önálló szervezeti egység vezetőnél, aki az interjúadás előtt megadott engedélyről tájékoztatja a Kommunikációs Irodát." Magyarra fordítva, ha a Lakályos Odúk Magazin be szeretné mutatni, miként rendezte be otthonát X. Y. riporter, akkor annak engedélyt kell kérnie a szerepléshez; ugyanígy, sőt még inkább ahhoz is, hogy saját műsoráról nyilatkozzon. Igen, engedélyt, hiszen közvetlenül a bejelentési kötelezettség után már az engedély megadásáról esik szó. Az interjúadás bejelentése viszont - ha a főnökség kedve úgy diktálja - akár az engedély megtagadásával is járhat. Mindez nem csupán a privát szférát tenné ki a munkahelyi hierarchia kényének-kedvének, hanem meg is akadályozhatná, hogy a rádiósok, köztük akár az érdekképviseleti vezetőik is szabadon kifejthessék véleményüket közpénzből közszolgálatot ellátó munkahelyük működéséről, mert az alkalmas lehet "a munkáltató hitelének és tekintélyének rombolására, másokban kedvezőtlen vélemény kialakítására".
Ha el is tekintünk attól, hogy a tekintélyt - már ha létezik egyáltalán - esetleg nem a negatív vélemény ássa alá, hanem az azt kiváltó tevékenység (elismert riporterek eltávolítása, bárdolatlan megnyilatkozások, például), azt azonban képtelenség szó nélkül hagyni, hogy éppen a hazai nyilvánosság egyik alapvető forrása, a Magyar Rádió első számú vezetője korlátozná saját kollégáinak alkotmány garantálta szabadságát, ugyanis "a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze". (61. §)
