Publicisztika

Ha egyszer majd a rendszerváltás utáni harmadik kormány tevékenységéről tárgyilagos szakértői elemzések készülnek, abban az agrártárcát nagy valószínűséggel az Orbán-kormány "leggyengébb láncszemeként" fogják jellemezni. A mezőgazdaságot érintően ugyanis nem lesz olyan statisztikai adat vagy gazdasági mutató, mely az elmúlt három és fél év alatt bármiféle előrelépést igazolna.

A múlt héten újabb ´56-os perben hozott jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság: egy Korbely János nevű volt katonai parancsnokra öt év letöltendő szabadságvesztést mért ki. A bíróság szerint Korbely 1956. október 26-án a tatai rendőr-főkapitányság udvarán azután vezényelt tüzet, hogy az épületet elfoglaló felkelők megadták magukat. A vádlott ezzel a több emberen, szándékosan elkövetett emberöléssel megvalósította az emberiesség elleni bűntettet is.

akit a Tv 2 Naplójából ismertem meg. De még ha nem is láttam volna a műsort, akkor is tiszta szívemből, egyben abszolúte semleges szurkolóként szorítottam mind

A "kormányzati kommunikációként" eufemizált pofátlan hazudozásnak, a nép előre megfontolt és folytatólagos átverésének a jelek szerint nincs határa: az a megalázó és kicsinyes huzakodás, amit a "polgári" kabinet művel a tűzoltókkal, ékes bizonyítéka ennek.

Friss, radikális, bölcs, vicces. Néha mókás. Néha nem. Néha teljesen megőrül. Kedvenc műve a Zarathustra, pedig maga is írt jobbakat. Konkrétan sohasem volt dolga nővel, és nem volt gyereke. Mégis nagy haszonnal forgathatnák erotikus feministák éppúgy, mint gyerekes apák, ha lenne, aki megmondja nekik, hogy aki magyar, Nietzschét olvas.

Anémetek, ezek a különösen praktikus eszű emberek néhány évtizede kitalálták, hogy ha hanyatlik a saját irodalmuk, akkor vesznek maguknak egy pár pótliteratúrát. Így jutottak hozzá előbb a latin-amerikai prózához, később az orosz posztmodernhez, hogy a legutóbbi évtizedben a magyar prózába fektessék tőkéjüket. Megszerezték a nagy európai zsidó irodalmi tradíció egyik legradikálisabb továbbgondolóját (Kertész Imre), a körmönfont posztmodernet, amely azonban még tud valamit a nagy európai klasszikus eszményekről (Esterházy Péter), valamint a nagy európai, mindenekelőtt német hagyományokat folytató, azokat kritikailag meghaladó posztromantikát, posztrealizmust (Nádas Péter). "Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáháncs éhés mehegvehetééés", dalolhatnánk a nagy osztrákkal, mert a kapzsi germánoknak kellett a plusz egy szezon is, ezért e remek szellemtrió mögé kísérőzenekarként leszerződtették még a fél pannóniai írógárdát.

Magyarországon a törvény, bár lehetővé teszi a nyílt örökbefogadást, azaz az örökbefogadásnak azt a változatát, amely a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő megállapodásán alapul, azt megtiltja, hogy az örökbefogadó pénzt fizessen a vér szerinti szülőnek. Ma Magyarországon - hivatalosan - nem lehet gyereket vásárolni: aminek következtében a gyerekvásárlás kizárólag nem hivatalos, vagyis illegális úton történik. Ebből viszont az következik, hogy az állam szerveinek semmiféle kontrolljuk nincs az újszülöttek adásvétele fölött - hiszen alapesetben mind az eladónak, mind a vásárlónak elemi érdeke az, hogy a tranzakció részleteire ne derüljön fény. Az állam ennélfogva az illegálisan, az esetek többségében nyilván csak szóban megkötött szerződések betartása fölött nem tud őrködni, és könnyen becsaphatóvá, illetve korrumpálhatóvá válnak azok a szervei is, amelyek arról lennének hivatva gondoskodni, hogy az örökbe fogadott gyermekek megfelelő körülmények közé kerüljenek. A törvény tehát, amely az örökbe fogadott gyermekek védelmére hivatkozik, és őket akarja megóvni az "emberkereskedőktől" meg a "szervcsempészektől" (ebben a diszkurzív niche-ben ez a két figura körülbelül ugyanazzal a funkcióval bír, és annyira valós is, mint egy másikban a kaftános, hosszú pajeszos terményfelvásárló), épp az örökbe fogadott gyerekek érdekeit sértheti. Valamint: kiszámíthatatlanná és veszélyessé teszi az eladó és a vevő, e két valóban létező, hús-vér figura viszonyát.

Meglehet, jövőre épp csak egyetlen napra jön össze az Országgyűlés, hogy ezzel tudja le a törvényben meghatározott "tavaszi ülésszakot". Ha e fideszes akarat érvényesül, törvénysértés nem történik; mindössze arról lesz szó, hogy ezek a belevaló, pajkos fiúk már megint élnek egy, a törvényszöveg slendriánságából fakadó lehetőséggel. Ha elfogyott a stabil parlamenti többségünk, akkor a legegyszerűbb megoldás az, ha bezárjuk a parlamentet! Kolumbusz tojása! Ámbár az is lehet, hogy nem a törvény fésületlen, hanem a korábbi jogalkotó álmában sem gondolt arra, hogy a parlament működéséről a rendszerváltozás hajnalán közmegegyezéssel elfogadott szabályokat az akkori demokratikus erők közül bárki cinikusan felrúgja. Bizalomnak vagy minek hívják az ilyesfajta naivitást.

Alegutóbbi választások előtt Horn Gyula próbálta megajándékozni a 65 éven felülieket az ingyenes buszozáson kívül az ingyen repülés örömével is. A Malévnek ügyes manőverezéssel sikerült a lehető legkisebbre szorítani a cég kontójára ígért kedvezményt. A veszteségek azonban egyre sokasodtak. Az Orbán-kormány még több figyelemmel tüntette ki a magyar légitársaságot - amely most ennek ellenére, vagy talán részben ezért, nagy bajban van.

u . .

Közvélemény-kutatások szerint az MSZP kicsit jobban áll a Fidesznél a nyugdíjasok körében. Legvalószínűbben e ténynek tudhatjuk be a kormánypárt elnökségének legújabb látványos tervezetét.

Elöljáróban némi füstölgés, beszámoló az intellektuális csalódásról az amerikai tömeggyilkosságok után. A csalódás kiváltója a magyar véleménycsinálók közössége. (Tisztelet a kivételnek, amelynek zöme egyelőre, sajnos, nem szólalt meg.) Bebizonyosodott, hogy a posztkommunista magyar írástudók közül számosan konzumidiótái vagy éppenséggel őstermelői a világ bal- és jobboldali összeesküvés-elméleteinek. Holott ezt éppen minekünk nem volna szabad, ahhoz képest, amit mi és csak mi tudunk a világról.

Szutykos, őszi este Budapesten. Az utcasarkon magányos alak ácsorog. Ballonkabát, napszemüveg, körülötte csikkek. Percenként megnézi világító kvarcóráját, idegesen tekinget jobbra-balra, vár valakit. Mi lesz már?

Egy hónapja tanulságos összeállítást adott közre a Népszabadság. Az írás (Fekete Gy. Attila cikke) képviselői levelekből idéz, amelyek a kisgazda vezetésű agrártárcához futottak be. A fejléces papírokra rótt mondatok egyetlen gondolati kört fognak át: Elnök úr, Jóska bátyám, Államtitkár úr vagy Kedves Igazgató Barátom, adjál pénzt nekem valamire, de gyorsan és jó sokat. A nemes törekvés természetesen nem ronda, individualista célokat szolgál. Nem, a gyereknek mindig van tisztességes neve: a folyamodványban a maszekban emelendő új épület "ökorehabilitációs kecskeól", a felújítandó sínbusz, kilátó pedig fontos, "nemzetgazdaságilag is kiemelt jelentőségű agrárturisztikai elemként" említtetik. Bár a cikk sugallja, hogy az idézett dokumentumok esetleg kimeríthetik a befolyással való üzérkedés jogtartalmát, igazából mégsem mondhatjuk, hogy szabálytalanságot művelnek a levelek szerzői. Lobbiznak, ami nálunk azt jelenti, beilleszkednek abba a sajátos hangulatú magyar közéletbe, amelyet Mikszáth - már ha feltámadna - sem találna idegennek. A rokonok, a jó ismerősök, a kebelbeli párt- vagy koalíciós társak világába, a közhatalom aprópénzre váltásának táncrendjébe.