Bán Zoltán András: A Rajna giccse

  • 2001. november 15.

Publicisztika

Anémetek, ezek a különösen praktikus eszű emberek néhány évtizede kitalálták, hogy ha hanyatlik a saját irodalmuk, akkor vesznek maguknak egy pár pótliteratúrát. Így jutottak hozzá előbb a latin-amerikai prózához, később az orosz posztmodernhez, hogy a legutóbbi évtizedben a magyar prózába fektessék tőkéjüket. Megszerezték a nagy európai zsidó irodalmi tradíció egyik legradikálisabb továbbgondolóját (Kertész Imre), a körmönfont posztmodernet, amely azonban még tud valamit a nagy európai klasszikus eszményekről (Esterházy Péter), valamint a nagy európai, mindenekelőtt német hagyományokat folytató, azokat kritikailag meghaladó posztromantikát, posztrealizmust (Nádas Péter). "Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáháncs éhés mehegvehetééés", dalolhatnánk a nagy osztrákkal, mert a kapzsi germánoknak kellett a plusz egy szezon is, ezért e remek szellemtrió mögé kísérőzenekarként leszerződtették még a fél pannóniai írógárdát.
Anémetek, ezek a különösen praktikus eszű emberek néhány évtizede kitalálták, hogy ha hanyatlik a saját irodalmuk, akkor vesznek maguknak egy pár pótliteratúrát. Így jutottak hozzá előbb a latin-amerikai prózához, később az orosz posztmodernhez, hogy a legutóbbi évtizedben a magyar prózába fektessék tőkéjüket. Megszerezték a nagy európai zsidó irodalmi tradíció egyik legradikálisabb továbbgondolóját (Kertész Imre), a körmönfont posztmodernet, amely azonban még tud valamit a nagy európai klasszikus eszményekről (Esterházy Péter), valamint a nagy európai, mindenekelőtt német hagyományokat folytató, azokat kritikailag meghaladó posztromantikát, posztrealizmust (Nádas Péter). "Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáháncs éhés mehegvehetééés", dalolhatnánk a nagy osztrákkal, mert a kapzsi germánoknak kellett a plusz egy szezon is, ezért e remek szellemtrió mögé kísérőzenekarként leszerződtették még a fél pannóniai írógárdát.

A köztudott Hölderlin-specialista e "réhégehen váhárt, de nehem rehemélt" sikertől úgy eleresztette magát, hogy újabban folyvást autóban ülve intéz felolvasásokat ösztöndíjmentesített nemzetéhez. Értsünk szót: ő nem utasként, hanem vezetőként beszél. Kukorellyhez úgy hozzánőtt a gépkocsi, akár Petőfihez a gatya (melyben táncol) vagy Kassákhoz a gallér nélküli ing. Az ember azt gondolhatná, hogy akinek a bestiálisan kulturált germánok még az általuk aláadott lovat is leporolják az ülepe alatt, az mélyen hallgat (lehetőleg az Istenek alkonyát autóvezetés közben - ennyit a magyar író ízléséről, aki lábtengózáskor feltehetően a Nagy fúgát húzatja), szép komótosan elveri az ösztöndíjat, e szekularizált Rajna-kincsét, aztán nagy ívben kiadja szelleme összes termékét. De nem, Kukorelly nem fogja be pörös száját, autóvezetés és Ring-hallgatás közben még papírra veti úgynevezett gondolatait is (Népszabadság, november 5.), többek közt arról, hogy micsoda disznóság közvetlenül Mészöly Miklós halála után olyan interjút közölni, melyben egy nagy latin-amerikai szerző, Mario Vargas Llosa kijelenti, hogy ma már nincsenek nagy írók. Feltesszük, ha mondjuk Mészöly halála után két évvel publikálják e megdöbbentő interjút, senkinek sem tűnik föl a dolog. Tehát bizonyára ez lett volna a helyes eljárás. Mindamellett Kukorelly nem adja meg az általa megfelelőnek tartott időpontot, így aztán maradt bennünk némi bizonytalanság, ami rossz kicsit, hiszen mi magunk is egy újság szerkesztőségében ülünk, és éppen most gondoltunk bele, hogy voltaképpen minden héten meghal egy nagy író. Vargas Llosa nyilatkozata eszerint minden pillanatban közölhetetlen. De - Wotanuccse! - ez a logika valahogy ferde.

A Nietzschétől mottót vevő hun Siegfriedünk, a honi nibelungokkal szembefeszülő Kukorelly még elmondja véleményét a WTC lerombolásáról is, jelesül azt, hogy nincs semmiféle határozott véleménye, hiszen ez nem is lenne méltó egy íróhoz; igaz, az sem lenne méltó, ha nem ez lenne a határozott véleménye. Ez újabb vonás a mai magyar író nihilista-hedonista arcképéhez: egyszerre fog kint és bent egeret, azaz ironikusan semmibe veszi a saját önironikus véleményét, miközben kulisszarengető szentimentalizmussal ragaszkodik a saját érzelemmentességéhez. A mai magyar írók zöme roppant önélvezettel élvezi, hogy immár egyáltalán nem élvez, és nem okoz élvezetet senkinek. A giccsértelmiségi okcidentális-posztmodern típusának e rémületesen magyar speciese folyamatosan a politikai-szellemi giccs közegét szövi maga köré - a gondolkodás elleni önvédelmül, frusztrált önkielégületben. Aztán fölháborodik, ha szólnak, hogy ne élvezze már oly rettenthetetlen öniróniával a saját köldökéből fölkerengő semmit. Ha figyelmeztetik, hogy gondolkodj, mert vagy.

Ebben a mentális állapotban várjuk a nácik kormányra kerülését.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.