Emlékszünk-e azokra az időkre, amikor Horn Gyula marhaságokat beszélt? Jött egy lakossági fórum, mint valami menetrenden kívüli gyorsított személy, a mozdony vezetőállásában Horn húzkodta a fogantyúkat, és elcsapott mindent, ami az útjába tévedt, józan észt, kormányprogramot, koalíciós partnert, saját frakciót. Az - akkor még - kormányfő elmélázott a halálbüntetés visszaállításán, a magyar FBI bevezetésén, a vagyonadón, a nyugdíjasok ingyenes utaztatásán, Nagy Sándor miniszteri kinevezésén meg egy ízben a romák bűnöző életformáján, hogy csak a legemlékezetesebbeket említsük. Horn és az őt az ötletei megvalósításában megakadályozók becsületére legyen mondva, ezen "felvetésekből" nemigen lett politika, ráadásul, így utólag visszagondolva, nagy részük ártatlan csibészkedés lett volna ahhoz képest, amit a mostani kormány nem mond, de tesz. És különben is, Horn, amikor rászóltak, hogy ne szeresse már annyira a lakosságot, rendszerint le is hasadt a hülyeségről. Vissza nem vont semmit, de nem járt tovább a szája.
Kérdés, most hogyan viselkedik majd Orbán Viktor egy hasonló helyzetben.
A tét most nagyobb. Amikor a miniszterelnök a siófoki frakcióhétvége után, a hihetetlenül jó és pörgős és szexi hangulattól kissé megkótyagosodva megint belekötött a Magyar Nemzeti Bankba és annak elnökébe, Surányi Györgybe, bizonyára nem volt tisztában avval, hogy ostobaságokat beszél, és ha ezt sokáig folytatja, úgy elpucol a környékről minden komolyan vehető nyugati gazdasági tényező, mintha holnaptól a Váci utcán mindig Lukasenko belorusz elnök jönne velük szembe, hogy "üdvözlöm, mostantól én intézem itt az ügyeket, de nagyon tehetséges vagyok, szólítsanak csak Alexnak".
Orbán a hétvégén avval hergelte szurkolóit, hogy az MNB 1996-97-ben valami sötét simli révén passzolta át az "adósságait" a költségvetésnek, valamint hogy az imigyen az "adófizetőktől" bugázott "70 milliárd" forint az MNB egyik leánybankján, a CW Bankon keresztül a KGB-hez meg más ex-titkosszolgálatokhoz vándorolt. És hogy ezt, meg főként Surányi elnököt, ki kell vizsgálni, mert baj lesz.
A romantikus történet, melynek szálai a kommunisták Surányi által irányított nemzetközi összeesküvése körül gabalyodnak, természetesen fikció. Az MNB annak idején a hiteleket az állam nevében vette fel, amelynek törvényi kötelezettsége az, hogy a nemzeti bank veszteségeit finanszírozza; az adósságcserét a pénzügyminisztérium felügyelte, az Állami Számvevőszék pedig rendben lévőnek találta; szükség pedig azért volt rá, hogy némiképp emelkedjen az MNB és ezzel országunk renoméja a nemzetközi pénzvilágban. Ettől teljesen független a CW Bank ügye, amely a kilencvenes évek elején valóban fedezet nélküli, esztelen hiteleket nyújtott gyanús alakoknak - csakhogy ehhez Surányinak semmi köze nincs, hacsak annyi nem, hogy ezt a gyakorlatot megszüntette, és feljelentést tett egykori folytatói ellen.
Érdeklődéssel figyeljük, miként jeleskedik majd Orbán a retirálás művészetében. Ellenkező esetben azt kéne feltételeznünk, hogy a kormányfő Siófokon úgy hazudott, mintha könyvből, és az újabb hazugsággal a kisgazdáknak akarja odadobni Surányit, valami homályos koalíciós gengszteralku folyományaként; hogy nem a Fidesz, hanem a MIÉP programjának megvalósításán buzgólkodik; és hogy nem drága neki semmi, a törvény, a gazdasági stabilitás, Magyarország európai csatlakozása.
Holott ez nyilván marhaság. Akár Horn Gyula is mondhatta volna egy lakossági fórumon.
