Húzzátok!

  • 2005. január 6.

Publicisztika

"Nincsenek véletlen építmények, olyanok, amelyek elszakadnak az emberi társadalomtól és annak szükségleteitõl, kívánságától, felfogásától, amelyben keletkeztek... Minden építmény keletkezése és élete, valamint viszonya a településhez, amelyben emelték, gyakran viseli magában a történelem egybehangzó és titokzatos drámáit."

E bölcs szavakat a visegradi (tudniillik a boszniai visegradi) tizenegy lukú hídról szóló híres regénybõl vettük kölcsön. Még mielõtt a január 8-i próbahangverseny, melyet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad a mûvészetszeretõ közönségnek a Mûvészetek Palotája nevezetû monstrumban, s e hangverseny minden bizonnyal lelkes fogadtatása meg a fõváros, a nemzet új kulturális intézményét köszöntõ dicsénekek elhomályosítanák tisztán-látásunkat.

A Mûvészetek Palotája sem véletlen építmény. Nem véletlenül akkora, amekkora, nem véletlenül van benne olyan és annyi anyag, amennyi és amilyen; hátsó, a Lágymányosi hídnak támaszkodó frontja nem véletlenül emlékeztet leginkább valamely hatalmas tömlöcre. A tervek szerint három vagy kettõ vagy egy darab kulturális intézménynek ad majd otthont - a Filharmonikusokon, a nemzet reprezentatív zenekarán kívül egy magángyûjteményt, a Ludwig Múzeumot meg a Hagyományok Házát vinné oda a kormányzat. A bizonytalanság oka, hogy ez utóbbi kettõ nem szívesen költözne ki a soroksári prérire a Várból, illetve a Vízivárosból. Ennélfogva azt sem tudjuk, hogy pontosan miért fizetünk - mint ahogy azt sem tudjuk, hogy mennyit. Az épület költségeirõl kósza sajtóhírek keringenek csupán - 52 milliárd forintos végösszegrõl, amit hálája jeléül a köztársaság 25, netán 30 év alatt lesz majd kénytelen kipengetni a beruházás kivitelezõinek és hitelezõinek; meg arról, hogy az elsõ, 8 milliárdos törlesztõrészletet a költségvetés általános vérszegénysége okán már át is kellett ütemezni. Ez szédítõen sok pénz; de egy hangversenyteremért szédítõen sok pénz lenne ennek a fele is. Még akkor is, ha a kormányzatnak és a kivitelezõnek õszinte, feltáró vallomásban sikerülne eloszlatnia azt a gyanút, hogy az épület a kor uralkodó eszméjének állít emlékmûvet.

A túlszámlázásnak.

Az eredeti szerzõdést a kivitelezõvel még az Orbán-kormányzat kötötte; s ezt a szerzõdést nem bontotta fel az új szocialista vezetés. Hogy miért, azt a megállapodás ismeretének híján csak találgatni tudjuk. (Lapunk már megkérte szépen a kulturális minisztériumot, engedjen betekintést a dokumentumokba: reménykedünk.) Lehet, megtetszett nekik az elképzelés, és õk is azt gondolják a "kultúráról", hogy azt nagyon drága, nagyon nagy, nagyon jól felavatható épületekben kell mutogatni; és ha már van (lesz) egy ilyen, az sem baj, hogy a városközponttól távol esik, és hogy lasszóval kell majd fogni a látogatókat. Meg hogy ronda, mint a bûn. Lehet, a pénzügyi konstrukciót találták vonzónak: nem tudjuk, hisz nem tudjuk azt sem, mennyi az épület tényleges bekerülése, és mennyi az 52 (vagy akárhány) milliárdból a kamat. Ha nagyon jóhiszemûek vagyunk, még azt is el tudjuk képzelni, hogy a Medgyessy-kormány csak súlyos jogi és anyagi következmények árán tudott volna kifarolni Orbán és Demján üzletébõl. A kevésbé jóhiszemû képzelgés, hogy nem is akartak. Viszont ez esetben azt is kéne gondolnunk, hogy a 15 éve független köztársaság egyik legnagyobb volumenû beruházásának történetét a következõképpen foglalhatjuk össze.

Egy, a bennszülöttek furcsa politikai szokásait, provincializmusát, hiúságát, semmivel sem alátámasztott, ám határtalan ambícióit, valamint árát kitûnõen ismerõ vállalkozó gazdag külföldiek megbízásából és hasznára lehetetlen üzletekbe veri a bennszülöttek gyarmati sorból nemrég felszabadult kormányát. A cechet végül a kormányzottak fizetik, és nemcsak dollárban (fontban, frankban stb.), hanem azzal is, hogy bebizonyosodik: lehet ilyen üzleteket kötni.

A demokratikus intézmények romlásával.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.