Igen

publikálva
2003/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A végkimenetele felé közeledő iraki harcok, Szaddám lapzártánkkor mégiscsak előkerült vegyi fegyverei, a háború lassan beigazolódni látszó amerikai és angol racionáléja (konzervatív, neokonzervatív, demokrata, neodemokrata, protestáns fundamentalista, munkáspárti, liberális és számos más szellemi forrásból táplálkozó morális és politikai indoklása) tulajdonképpen az úgynevezett euroszkeptikusok táborát is gyarapíthatná, akár a népszavazásra készülődő Magyarországon is. Akárcsak az Irakkal kapcsolatos döntéssel járó felelősséget elsunnyogó, majd az iraki újjáépítésből részesedni kívánó európai nagyhatalmak vinnyogása, hogy így az ENSZ meg úgy az ENSZ; vagy a múlt héten tartott francia-orosz-német csúcstalálkozó. (Kelet-Európában az ilyen csúcsok után az ember már-már automatikusan bekészíti az imakönyvet és a zsák lisztet a légópincéjébe. Meg lehet kérdezni a bosnyákokat.) A háborút megelőző pillanatokban, amikor a nemzetközi udvariassági szabályokat félretéve magából kikelve üvöltött mindegyik fél, az is kiderült, hogy a franciák az EU-bővítést még mindig inkább 1812 békés reprízeként fogják fel: az útvonal ugyanaz, csak most nem Kutuzov marsall nevető fél szeme várja őket a végén. És ideológiai és pártállástól úgyszólván függetlenül tették ezt - emlékezzünk, amikor Chirac februárban rendre utasította az amerikaiakhoz lecsatlakozó ká-európai vezetőket, baloldali és liberális ellenzéke nem szerfölött megalázó kijelentései tartalmát hányta a szemére, hanem azt, hogy egy francia elnök még ezekkel a bunkókáimmal sem beszélhet ugyanolyan tenorban, ahogy ők szólaltak meg.

A végkimenetele felé közeledő iraki harcok, Szaddám lapzártánkkor mégiscsak előkerült vegyi fegyverei, a háború lassan beigazolódni látszó amerikai és angol racionáléja (konzervatív, neokonzervatív, demokrata, neodemokrata, protestáns fundamentalista, munkáspárti, liberális és számos más szellemi forrásból táplálkozó morális és politikai indoklása) tulajdonképpen az úgynevezett euroszkeptikusok táborát is gyarapíthatná, akár a népszavazásra készülődő Magyarországon is. Akárcsak az Irakkal kapcsolatos döntéssel járó felelősséget elsunnyogó, majd az iraki újjáépítésből részesedni kívánó európai nagyhatalmak vinnyogása, hogy így az ENSZ meg úgy az ENSZ; vagy a múlt héten tartott francia-orosz-német csúcstalálkozó. (Kelet-Európában az ilyen csúcsok után az ember már-már automatikusan bekészíti az imakönyvet és a zsák lisztet a légópincéjébe. Meg lehet kérdezni a bosnyákokat.) A háborút megelőző pillanatokban, amikor a nemzetközi udvariassági szabályokat félretéve magából kikelve üvöltött mindegyik fél, az is kiderült, hogy a franciák az EU-bővítést még mindig inkább 1812 békés reprízeként fogják fel: az útvonal ugyanaz, csak most nem Kutuzov marsall nevető fél szeme várja őket a végén. És ideológiai és pártállástól úgyszólván függetlenül tették ezt - emlékezzünk, amikor Chirac februárban rendre utasította az amerikaiakhoz lecsatlakozó ká-európai vezetőket, baloldali és liberális ellenzéke nem szerfölött megalázó kijelentései tartalmát hányta a szemére, hanem azt, hogy egy francia elnök még ezekkel a bunkókáimmal sem beszélhet ugyanolyan tenorban, ahogy ők szólaltak meg.

Úristen, hová is igyekszünk mi? Nem lehet, hogy mégiscsak félreértettünk valamit? És véletlenül nem egy csődeljárás alá készülő sóhivatalba próbálunk betömörülni? Ahol az egyetlen komolyan vehető távlat az, hogy a csődgondnokok megérkezése előtt, mint Atyánszky az utolsó péklapátot a martfűi üzemegységből, ezt-azt még ki lehet csenni? Ráadásul amikor a felgyülemlett vagyont felosztják maguk közt a tagországok, illetve tisztviselőik, minden bizonnyal a régiek, a tapasztaltak, az egymással rutinból szót értők kaszálnak majd a jövevények orra előtt. A közös repülőgép- és űrkutatási projekteket a németek, angolok, franciák és társaik viszik haza, a mezőgazdasági és logisztikai rendszereket a dél-európaiak, a magyaroknak meg, mint rendesen, most is a gemkapcsok, néhány stanyicli E-ételszínezék és pár raklap EU-kitűző marad, hogy kitűzhessék maguknak.

Nem, ez nem lehet.

Szavazzunk igennel!

Nem csak azért, mert lapzártánkig még nem hívtak meg minket az Egyesült Államok 53. köztársaságának. És nem csak azért, mert az Európai Unió tökélyre fejlesztette a kölcsönös, sőt közös gazdasági érdekek kifinomult összehangolását; mert a piac és az állam, az egyén és a közösség viszonyának szabályozására optimális megoldásokat kínál.

És nem csak azért, mert ha egy függetlenséget egy szövetségi rendszerbe való önkéntes betagozódás révén el lehet veszíteni, akkor az a függetlenség nem ér sokat; különben is, a nemzetek függetlensége főképp kulturális kérdés, és ezen a területen az EU nem tervez beleszólást Magyarország belügyeibe.

És nem csak azért, mert a mindennapi életünket szabályozó jogi és viselkedésbeli európai normák átvétele, elsajátítása, bensővé tétele, megtanulása valóságos civilizációs ugrást jelenthet a nemzet számára - amihez képest igazán mellékesnek tűnhet, hogy ki tartja fenn a globális rendet a világban, vagy hogy hány életveszélyes tömeggyilkos sanyargatja önnépét a világ távoli zugaiban.

Hanem azért is, mert az iraki háború nem fog véget vetni az EU-nak, bármennyit tettek is egyes fontosabb európai politikusok e cél érdekében. Sőt, új szerepet ró rá. Ha az Egyesült Államok iraki akciójában van valami fenyegető, akkor az éppen az, hogy minden további nélkül megtehette. Ebből a szempontból mind a motivációi, mind az, hogy az invázió eredményei és következményei igazolhatják a nemes előfeltevéseket, mellékesek. Mert mi van akkor, ha a következő ilyen akció mögött már nem méltányolható biztonsági és humanitárius okok állnak majd? Mi van akkor, ha Amerika, az amerikai választók megvadulnak, ha a háborút szorgalmazó szellemi és politikai irányzatok közül - a háború sikerének hatására - épp a sajátos amerikai nacionalizmusra és messianizmusra építő, részben vallási inspirációjú, antiliberális fundamentalizmus kerekedik felül? Ha Bush megköszöni a háború liberális támogatóinak közreműködését, és a továbbiakban tojik az ő elveikre? Sőt: mi történik akkor, ha Irak amerikai megszállása éppenséggel a legsötétebb európai gyanúkat és legrosszabb várakozásokat igazolja, ha Amerika belebukik e nagyszabású tervbe, és egyebet, mint romokat, nem hagy maga után - Irakban, a Közel-Keleten, a világban?

Más entitás, mint az Európai Unió, aligha lenne képes az Egyesült Államok visszaillesztésére a nemzetközi rendbe. Amely nem lesz, nem lehet ugyanolyan, mint az iraki háború előtt volt. De nem árt, ha tudjuk: az eddigi nemzetközi rend már jóval az Irakra hulló első bombák robbanása előtt kimúlt - valamikor 1992 elején, amikor a világ vezető hatalmai - az Egyesült Államokat is beleértve - tudva-tudták, hogy mi fog történni hónapokon belül Boszniában, és mégsem tettek semmit. Az az ENSZ, amely nemhogy tétlenül nézte végig a volt Jugoszláviában negyedmillió (Ruandában pedig egymillió) ember halálát, hanem elhibázott politikájával segítette is e rémtettek elkövetőit, megérett - nem a pusztulásra: épp ellenkezőleg. Az önvizsgálatra és az újjáépítésre.

Ahhoz, hogy Európa ebben társa lehessen az Egyesült Államoknak, meg kell változni. Hogy a sajátos történelmi tapasztalattal rendelkező kelet-európai országok és köztük Magyarország nem valamiféle quantité négligeable, elhanyagolható tétel e folyamatban, azt az unió döntéshozatali mechanizmusai biztosítják - és a nyolcak, majd a tízek levele és az azok által okozott felfordulás bizonyítja. Nemcsak Magyarországnak van szüksége az EU-ra, hanem az EU-nak Magyarországra és az összes többi tagjelöltre. Viszont akire szükség van, az érvényesítheti az érdekeit, anélkül, hogy zsaroláshoz kéne folyamodnia. Európán kívül nincs élet - legalábbis az Európa határain belül került ország, etnikum számára nincs.

Hallassuk a hangunk!

Szavazzunk igennel!

publikálva
2003/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk