Képzeljük el, hogy ön, kedves olvasó, igen, igen, ön, teljesen hülye, gyógyíthatatlanul az, folytonos melléfogásaival - ha államtitok birtokába jut, kifecsegi - idegesíti családját és szomszédait, valamint munkahelyi feletteseit. És akkor egy szép napon jön egy termetre csekély, ám jelentőségére nézvést daliás politikai tényező, és besorozza önt a saját házirendőrségébe, abba, amelyikbe behívták H. Bíró Lászlót, a Népszava főszerkesztőjét, hogy államtitok gondatlanságból való kiszivárogtatása okán elbeszélgessenek vele. Itt önnek jó lesz, bár eleinte itt is félszeg viselkedésével kelt közfeltűnést, de végül belerázódik az ügymenetbe, sőt megtáltosodik, ráun arra, hogy mindig csak a kollégák foganatosítanak látványos elővezetéseket, és egy szép napon nagyot gondol ön. Belenéz például egy sajtótermékbe, azokban mindig van valami, például egy megegyezés szövege két kormány között, az egyik az öné, de ez ne aggassza önt, nem tehetnek egymásról, a másik nem az öné, sőt ellenkezőleg, de ez se aggassza (bár a külföldiekkel mindig baj van). Az viszont már aggodalomra ad okot, hogy mire fel kerül be egy ilyen dokumentum az újságba. Mintha azt csak úgy lehetne, horkanna fel ön, nem az, hogy joggal, de érthető indulattal, hiszen ha kormányszintű dokumentumot csak úgy le lehet hozni egy lapban, akkor tényleg semmi se szent, nem csoda, hogy annyi a válás, meg a bűnözés is harapózik elfele.
